Félelem a kritikától
Sokan azért nem valósítják meg az álmaikat, mert tartanak attól, hogy mások mit gondolnak, mit mondanak róluk. Pedig az életünkről magunknak kell döntenünk. Hogy hogyan védjük meg magunkat a kritikáktól? Tudjuk a választ a Miért? kérdésre. Miért tesszük azt, amit?
Ha a döntéseinket az alapján hozzuk, hogy mit gondolnak az emberek, a legközelebbi barátok és a család, akkor a félelem, hogy nem értenek majd egyet velünk meggátolhat számos fontos lépést. Mi van, ha a mi döntésünk a legjobb, amit adott pillanatban hozhatunk? Ha ezen a sikerünk múlik? Végül a szüleink és barátaink is büszkék lesznek ránk.
Jobban kell hinnünk a saját ítélőképességünkben! Időről-időre ha ember spontán módon eltér az eredeti tervétől és valami izgalmas, új, siker felé vezető úton találja magát. Bízzunk az ösztöneikben, hogy a helyes döntést hozzuk meg (ha pedig mégsem, lássuk a negyedik pontot). Csak azzal követünk el biztosan hibát, ha nem csináljuk, amit jónak látunk.
Félelem a szegénységtől
Sokan ragadnak túlélési módban egész életükre. Fizetni kell a számlákat, el kell tartani a családot, belefáradunk a napi robotba, de mégsem merünk változtatni, pedig az álmaink munkája messze van a jelenlegitől. Félünk az anyagi kiszolgáltatottságtól, és inkább megalkuvó módon pörgetjük a mókuskereket. A szegénységtől való félelem bénító. Mégis el kellene érni, hogy ne tartson vissza az álmainktól. Hogyan? Tudatosan kalkuláljunk, számoljuk ki, hogy mennyi megtakarításra lenne szükségünk ahhoz, hogy néhány hónapig keresgélhessük vágyaink állását vagy létrehozhassuk álomvállalkozásunkat, és merjünk lépni. Legyen perspektíva, a túlélés helyett koncentráljunk a jövőre és a gyarapodásra.
Félelem az öregségtől
Benjamin Franklin mondta egyszer: "A legtöbb ember meghal 25 évesen és 75 évesen temetik el." Ally szerint ez a metaforikus halál akkor jön el, amikor valaki beletörődik, hogy neki csak a középszerű élet adatott meg. Akár már 25 évesen belesüppednek ebbe az állapotba. Úgy döntenek, úgysem sikerül – ezért meg sem próbálják.
Az öregségtől való félelem megbéníthatja azokat, akik épp változás előtt állnak. Hogyan tanulhatnék bele az ingatlan bizniszbe, ha egész életemben a biztosítási iparban dolgoztam – ismerős ugye? Vagy éppen: elmúltam 40, kinek fogok még kelleni? A fiatalság fetisizálásától eltekintve valójában a vállalkozói létben az, amit leteszünk az asztalra sokkal fontosabb annál, hogy hány évesek vagyunk. A lényeg a nyitottság és az, hogy bízzunk magunkban – koncentráljunk például arra, hogy mekkora tapasztalatra támaszkodhatunk.
A Facebook és a Google, vagy a magyar piacon a Prezi alapítói mint kiugróan sikeres „garázsvállalkozók” egyre inkább a fiatal startupperek imidzsét helyezik követendő példaként a középpontba. A valós helyzet azonban különbözik ettől.
Az emberek gyakran szórakoztatják magukat „mi van ha…” típusú kérdésekkel. Első sorban negatív megközelítéssel, például: „Mi van, ha nem működik? Mi van, ha senki nem fogja szeretni? Mi van, ha ez nem sikerül? "
Ezek rossz kérdések. Ahelyett, hogy gondolkodásunkat arra irányítanánk, ami nem sikerül, koncentráljunk az ellenkezőjére! Még ha esetleg hibázunk, vagy elbukunk is, az csak egy esély arra, hogy javítsunk a dolgokon és újrakezdjük. Mindenki bukdácsol, mielőtt sikeres lesz, még a legnagyobb mester is hibázott valaha! Szóval próbálkozzunk csak bátran! (A kudarckezelésről és arról, hogy lehet továbblépni az elakadásokon, itt olvashat bővebben.)
Félelem a szabályszegéstől
„Jelentkeztem egy állásra, de még nem hívtak. Én nem hívogatom a HR osztályt, még a végén úgy gondolják, nagyon rászorulok az állásra. És ez szabálytalan is, hiszen nem nekem kell először jelentkeznem az interjú után.” És tipikusan csak várunk, csak várunk. Ha pedig nem csörög a telefon, beletörődünk, hogy ennek így kell lennie. „Ha hívogatom őket, még tönkretehetem az esélyét annak, hogy enyém legyen a munka” - gondolják a pesszimisták.
Ez rossz megközelítés. A siker összetevője a csipet vakmerőség is. Sokan félnek attól, hogy ha határozottak, az arroganciának tűnhet, az önreklámozás pedig erőltetettnek. Azonban ha titkoljuk tehetségünket, ha elfedjük képességeinket, senki nem fogja megtudni azokat. (Az öndicséret sem mindig büdös, de van egy még jobb módszer az erősségeink hangsúlyozására.)
Félelem a sikertől
Sokan félnek vállalni önmagukat. Pedig ez az igazi siker egyik fontos összetevője. Nézünk másokat, és azt gondoljuk, ezt én is meg tudnám csinálni. Miért ő, és miért nem én? Nos, miért? Félünk attól a hírnévtől, amiről áhítozunk, attól a gazdagságtól, ami a vágyainkban felbukkan. Sokunk agyába már egészen gyerekkorba beivódott, hogy nem lehetünk igazán sikeresek az életben. Sok családban működik az a hitrendszer, hogy a siker elérhetetlen, lehetetlen dolog, csak mert maguk nem találkoztak vele. De ne fogadjuk el ezt a gondolkodásmódot, ehelyett higgyünk benne, hogy hatalmas siker kísér az utunkon.
A cikk az Entrepreneur.com-on megjelent írás alapján készült.
