Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Viszlát adóbevallások?
Az OECD keretein belül működő Adóhatóságok Fóruma nemrégiben tartotta legutóbbi ülését, melynek eredményeképp jelent meg az adóhatósági működés legfrissebb irányait körvonalazó elképzelés, az ún. „Tax Administration 3.0”. A Fórum legutóbbi ülésének egyik fő célja, hogy az adóhatóságok együttműködését, valamint az adóhatósági gyakorlatot minél hatékonyabbá tegye és felzárkóztassa a globális gazdaság legfrissebb kihívásaihoz.

Müller Cecília visszatért – erről volt szó az operatív törzs pénteki tájékoztatóján
Adatok, vakcinainformációk és több mint 45 ezer házi karantén – ma is megtartották a tájékoztatót.

3 ezer milliárd forint felett jár a költségvetés hiánya
A koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása, és a meghozott gazdaságvédelmi intézkedések eredményeként a költségvetés hiánya november végéig elérte a 3298,1 milliárd forintot. Az idei évre tervezett hiány a GDP-arányában 8-9 százalékosra várható - közölte a Pénzügyminisztérium.

Koronavírus: jó hír érkezett a dolgozókat tesztelő cégek számára
November 27-étől változtak az szja törvény szabályai, így adómentes lett a kifizető által biztosított járványügyi szűrővizsgálat juttatása, annak időpontjától függetlenül.

Tízezrek hagyták utolsó pillanatra a kártyás fizetés bevezetését
2021-től kötelező a bankkártyás fizetési lehetőség, azonban a jelek szerint nem kapkodták el ennek bevezetését azok az online kasszás szolgáltatók - például boltok, vendéglők-, amelyeknél nincs elektronikus fizetési lehetőség.

Vírus az országban: ismét rengeteg új fertőzöttet találtak
Ezúttal 4428 újabb magyarnál mutatták ki a koronavírust.

Orbán Viktor: szombaton újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentünk be
Erről a miniszterelnök beszélt szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

Mennyi időre lesz szüksége az építőiparnak a magára találáshoz?
Az EU gazdasági helyreállítási csomagja lökést adhat a közép-és kelet-európai építőipari cégeknek. Magyarországon viszont főleg a kormányzat pumpál közvetve pénzt az ágazatba. Persze, ha kiderül, mennyi euró jut nekünk az alapból, az csak jót tehet a kiválasztottaknak.

27 százalékos lakásáfa: egyvalami nem egyértelmű
Nehéz értelmezni Matolcsy György azon kijelentését, hogy az új lakásokra 2019-ig alkalmazott 5 százalékos áfa 27 százalékra emelése 0,5-0,6 százalékkal csökkentette a GDP-t. Valójában arról van szó, hogy az áfakiesést soha nem lehetett pontosan meghatározni.

Hogyan alakul a járvány? Kijöttek a magyar adatok
Ezúttal 2 982 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Eldőlni látszik, hogyan emelik a béreket jövőre?
Hajlana rá a munkaadói és a munkavállalói oldal is.
Hogyan lehet most távmunkában dolgozni?
Az egészségügyi veszélyhelyzet idejére rugalmasabbá váltak a távmunkavégzés szabályai. A kormányrendelet célja, hogy az átmeneti szabályozás alatt, azaz 2021. február 8-ig minél rugalmasabb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási forma megvalósítását.
Figyelmeztet a posta: eddig kell feladni a csomagot, hogy megérkezzen karácsonyig
Az idei karácsonyi csomagszezon erősebb a korábbi évekhez képest, a csomagok száma jelentősen meghaladja az egy évvel ezelőtti mennyiségeket - közölte a Magyar Posta.
Online számlák: március végéig nem büntet a NAV
A NAV március végéig nem szab ki mulasztási bírságot akkor, ha az áfaalanyok nem vagy nem megfelelően szolgáltatnak adatot azokról a számláikról, amelyek 2021. január 4-től újonnan kerülnek be az adatszolgáltatással érintett számlák körébe.
Növekszik a hazai cégbázis – kevesebb a törlés
Úgy tűnik, leállt az évek óta tartó konszolidációs folyamat, 8 év után újra növekszik a hazai cégbázis. 2020 novemberében 2420 cégalapítás mellett csupán 1472 cégtörlés került közzétételre Magyarországon, ezzel tovább folyatódott a koronavírus járvány kezdete óta tartó rendhagyó folyamat.
Döntött a kormány - egyre többen utazhatnak ingyen a járvány miatt
Már nemcsak az egészségügyi dolgozók és a védekezésben részt vevő hallgatók utazhatnak ingyen a tömegközlekedésben.
Ez a szakemberkereső kiszűri a csalókat
Véget vethet a felújítási horrorsztoriknak egy új applikáció, amelyik összeköti a megbízható szakembereket az igényes megrendelőkkel. Az ingyenes regisztrációval elérhető doApp biztonságot jelent mindkét fél számára, lerövidíti a kereséssel töltött időt az ügyfeleknek, míg az asztalos, villanyszerelő, ács, festő, burkoló stb. vállalkozó egyszerűen értesül a munkalehetőségekről.
Koronavírus Magyarországon: ezek a szerdai számok
2804 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 288 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7381 főre emelkedett.
A járványt megszenvedő ágazatok - milyen évet tudhat maga mögött a magyar gazdaság?
Miközben a KSH adatai szerint a gazdasági folyamatok 2020 harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest a vártnál is kedvezőbbé váltak, a negyedik negyedév minden bizonnyal lényegesen rosszabb lesz. Ennek oka a járvány második hulláma, a mozgáskorlátozó intézkedések keresletet és kínálatot visszafogó hatása, mindennek a gazdasági várakozások romlásában való megjelenése. A GKI a trendet tekintve nem változtat szeptemberi, „W” vonalvezetésű, a nagy második negyedévi visszaesés és harmadik negyedévi javulás után a negyedik negyedévben újra mélyebb visszaesést váró előrejelzésén.
Drámai év van a vendéglátósok mögött - 2021 sem lesz egyszerű?
2020 elveszett a vendéglátás számára, de már most azzal is kell számolni, hogy a jövő év kezdete sem lesz könnyű.
Visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások - mennyire lesz ezután bátor a kormány?
Megszavazta ma az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely alapján kötelezően visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat. A magyaroik döntő többsége a visszaváltás mellett az italcsomagolások újratöltését is támogatja - írja a Greenpeace friss blogbejegyzésében.
Nem lehet megkerülni a Facebook-ot - Stockholm-szindrómában a kkv-k
A Facebook már nemcsak a kis- és közepes vállalkozások legnépszerűbb marketingeszköze, hanem a leghatékonyabbra értékelt is. A legtöbb kkv oda menekült a koronavírus „elől”, azonban a kék óriás egyre többet követel a sikerért cserébe, mégis jobban bíznak benne. Stockholm-szindrómában a kkv-k – derül ki a Marketing Commando tíz éve folyó felmérésének idei eredményéből.
Így búcsúzik 2020-tól a magyar alapkamat
Maradt a jegybanki alapkamat 0,6 százalék és a többi kondíció sem változott.
Nehéz helyzetben a kis cégek - küszöbön a csődhullám?
A monetáris és a fiskális politika keretében komoly forrásokat mozgattak meg, hogy a vállalati csődhullám elkerülhető legyen. A nagyobb méretű társaságok esetében ez komoly segítség volt, ám a kisvállalkozások esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet megítélése.
Jön az év utolsó kamatdöntése
Megmarad az egyetértés Varga Mihály és Matolcsy György között? Mármint atekintetben, hogy a magyar gazdaság legfeljebb 6,5 százalék körüli mértékben eshet vissza az idén a koronavírus-járvány miatt. Erre is fény derül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülését követően, amikor ismertté válik, mit gondol az MNB a GDP és infláció idei, jövő évi, sőt 2022-es alakulásáról.
Koronavírus az országban: régen jöttek ennyire jó adatok
Ezúttal egy nap alatt 1893 magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, október vége óta nem volt ennyire kevés ez a szám.
Újabb milliárdos beszerzés Pakson
Az év végével sem állnak meg a kiírt tenderek – most ezekre pályázhatnak a cégek a paksi erőmű bővítésének kapcsán.
Deal vagy no-deal – ez itt a kérdés a cégeknek is
Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból és év végével lejár az az átmenti időszak, amelyben még ugyanazok a vám- és adóügyi szabályok és eljárások alkalmazandók, mint az EU tagsága idején. Az azonban még most sem tisztázott, hogy pontosan mire számíthatnak 2021. január 1-jétől az Egyesült Királysággal üzleti kapcsolatban álló vállalatok, illetve az EU tagállamokban üzleti tevékenységet folytató brit vállalkozások. Ez a jelenleg is zajló Brexit tárgyalások kimenetelétől függ.
Hatalmas lökést adott a koronavírus-járvány az e-kereskedelemnek
A rövidített nyitvatartási időszak, illetve a tömegek elkerülésének vásárlói igénye az év végén pótlólagos lökést adhat a csomagküldő és internetes kereskedelemnek, amely szegmens idei összforgalma várhatóan meghaladja az 1050 milliárd forintot.
Miről szólt a mai operatív törzs?
Összefoglaló a hétvége eseményeiről.
Eddig 50 ezer munkahely megtartásához igényeltek ágazati bértámogatást
Mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben – nyilatkozta Bodó Sándor.
Egy csokorban a fontos adózási határidők - itt van, mire kell figyelni a következő hetekben
Az év vége nemcsak az ünnepeket, hanem számos adóhatáridőt is magával hoz, amikre fontos odafigyelni. A Mazars elkészítette azoknak az év végi határidőknek és teendőknek a listáját, amiket a társaságok pénzügyi vezetőinek szem előtt kell tartaniuk. Most olyan döntéseket is meg kell hozniuk az érintetteknek, amelyekről később már nem dönthetnek, vagy csak nagyobb adminisztráció árán. Fontos változás, hogy 2021-től a transzferár szabályok alkalmazása már a helyi adókról szóló törvényben is megjelenik, valamint a KIVA-ban kedvező változást vezetnek be.
A turizmus leállt, mégis tolonganak a vevők a fővárosi szállodapiacon
Külföldi és hazai vevők “ostromolják” a budapesti szállodák tulajdonosait, de az élénk érdeklődés ellenére üzlet még nem köttetett. A vevők úgy gondolják, hogy a járványidőszakban fél, vagy negyedáron tudnak egy-egy épülethez jutni, a szállodások viszont nem engednek az árból, és csak a Covid előtti áron lennének hajlandók megválni hotelüktől.
Segítséget kapnak az élelmiszeripari cégek
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Önellenőrzés a gyakorlatban” címmel készített kézikönyvet. A kiadvány az előírt önellenőrzési rendszer kialakításában nyújt segítséget, erősítve a minőségi élelmiszer-előállítást.
Járvány az országban: mi történt a hétvége alatt? Kijöttek a friss adatok
Ezúttal 3470 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Új életet hozhat az ingatlanpiacra a kormány új támogatása
Meglódíthatja az ébredező ingatlanpiacot az állami lakásfelújítási támogatás, amelynek révén akár hárommillió forintot is visszakaphat a feltételeknek megfelelő lakástulajdonos. Az Otthon Centrum felmérése szerint várhatóan Budapesten és környékén, valamint a megyei jogú városokban élnek majd a legtöbben a lehetőséggel.
A járványt nem lehet megúszni? Készülnek a magyarok a koronavírus elkapására
A magyarok meglehetősen pesszimistán szemlélik a következő hónapokat a koronavírus-járványt illetően.
Koronavírus: több mint 180-an hunytak el az elmúlt egy napban
Megérkeztek a vasárnapi statisztikák, így alakult a járvány.
Még mindig rengeteg készpénz forog - nehezen csökken az állomány
Novemberben 85 milliárd forintnál is több cash került a forgalomba, így a hó végén összességében már 7200 milliárdot is meghaladta a kint lévő készpénzállomány. S a koronavírus-járvány miatt nincs esélye annak, hogy e növekvő trend megforduljon.
Komoly kihívásokkal néz szembe a közép-kelet-európai bankszektor
2020 jelentősen különbözik a korábbi évektől: amíg a közép-kelet-európai banki akvizíciós felmérés korábbi kiadványai pozitív kilátásokkal, erős gazdasági teljesítménnyel rendelkező bankszektort mutattak be, addig ma a régió bankjai a globális koronavírus járvány okozta kihívásokkal szembesülnek. A válság valódi hatásait csak a 2020-as pénzügyi eredményekből fogjuk igazán látni, azonban kétségtelen, hogy a COVID-19 negatív hatással van a közép-kelet-európai bankszektor teljesítményére - áll a Deloitte közép-kelet-európai banki fúziókról és felvásárlásokról készített legújabb tanulmányában.
Lakást vásárolnál? Ezek a legdrágább és legolcsóbb utcák
Továbbra is masszív fölényben voltak 2019-ben a fővárosi V. kerület lakásai az eladási négyzetméterárak alapján felállított tavalyi országos ranglistán - derül ki az ingatlan.com hivatalos KSH Ingatlanadattárán alapuló összeállításából.
Nem csitul a járvány - itt vannak a friss hazai adatok
Ezúttal egy nap alatt 5047 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Élet a járvány után: merre forduljanak most a cégek?
A koronavírus járványnak elsöprőbb hatása volt a gazdasági folyamatokra, mint eddig bármilyen más válságnak - s csupán pár hét elég volt ahhoz, hogy minden ágazatban komoly károkat okozzon.
Változik a számviteli törvény - mire figyeljenek a cégek?
Az egyes adótörvények módosításáról szóló, 2020. november 26-án kihirdetett törvény több ponton is megváltoztatta a számviteli törvényt. A hatályos változások kitérnek többek között a tőketartalék ügyletekre, az osztalék elszámolására, a nettósításra és a tőzsdei cégek éves beszámolóival kapcsolatos teendőkre is. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók a vállalkozások számára.
Müller Cecília nem volt ott: miről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója?
Az országos tisztifőorvos jelenléte nélkül kifejezetten rövidre sikeredett a tájékoztató.
Újítások a NAV-nál: ennek még a cégek is örülhetnek
Jövőre ismét bővül az online intézhető ügyek köre a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.
Szijjártó bejelentette: már vizsgálják a kínai vakcinákat
Péntek reggel megérkezett a kínai oltóanyag dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez - közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
171 halott - mit mutatnak a pénteki koronavírus adatok?
6197 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 271 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.