Utáljuk a bankot, szeretjük a gyógyszeripart

A telekommunikáció, majd a gyógyszeripar a legszimpatikusabb iparág a felnőtt lakosság körében a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatása szerint, amelyből kiderül, hogy az embereknek a legrosszabb véleménye a bankszektorról van.

A WEBBeteg.hu megbízásából készített kutatás alapján a telekommunikációs szektornak minden ötödik ember (22 százalék) a legmagasabb ötös osztályzatot, további 45 százalékuk pedig 4-es értéket adott, míg ugyanezek az arányok a bankszektor esetében rendre mindössze 7, illetve 20 százalék volt. Az átlagos osztályzatok alapján a második helyen a gyógyszeripar áll. Az ágazat megítélése a középkorúak körében viszonylag jobb, ugyanakkor a megítélést nem befolyásolja az, hogy a válaszadó szenved-e valamilyen krónikus betegségben, vagy egészséges. Az élelmiszeripar és kereskedelem megítélése hasonlóan alakult.

 


Nem szeretjük a bankokat
Fotó: sxc

A telekommunikációs szektor pozitív megítélése az életkor emelkedésével csökken: a 35 év alattiak közel 80 százaléka legalább jó (4-es) osztályzatot adott, ugyanakkor 55 év felett már csak 60 százalék ez az arány. A végzettség emelkedésével ugyancsak javuló az iparág imázsa. A bankszektor értékelésére a lakosság 40 százaléka legfeljebb 2-es osztályzatot említett, és az életkor emelkedésével nő a gyengébb értéket említők aránya. Jövedelem szerint nincs szignifikáns különbség a megítélésben, míg foglalkozás alapján jellemzően a vállalkozók és a munkanélküliek értékelték rosszabbra az iparágat. (Hiába az unszimpátia, komoly nagybank nem fog kivonulni Magyarországról - mondták egybehangzóan a XXII. Vezérigazgató Találkozón résztvevő banki vezetők.)

A kutatásról
A Szinapszis augusztusban telefonos, kérdőíves kutatás keretében vizsgálta a hazai lakosság iparágak megítélésével kapcsolatos attitűdjét egy 1-től 5-ig tartó skálán. Az 1.004 fős minta országos lefedettségű, reprezentatív volt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo