A görög dráma egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik: a múlt hét végén, e hét elején még voltak kísérletek arra, hogy a június közepi görög választásokig fenntartsák a helyzet megoldhatóságának látszatát a hét közepén azonban ennek a nyomai is felszívódtak, ekkor már mindenkit csak a görög kilépés következményei, a spanyol bankok megsegítésének módja érdekelt. A tőkepiacokon péntekre pánikközeli hangulat alakult ki, bár ennek értékeléséhez mindenképp érdemes figyelembe venni azt is, hogy a jövő hét első két napján a londoni piacok zárva tartanak, ami a hét utolsó napján átmenetileg erősítette a biztonságra törekvést.
Menekülés az eurótól
Az euró a dollárral szemben pénteken nap közben az 1,23-as szint alá gyengült, amely kétéves mélypontnak számít. Innen késő délután korrekció indult, ám a 1,24-es szint megállította a folyamatot.
Beszakadtak az árupiacok. A legszélesebb körben használt RJ CRB Index, amely a 19 legfontosabb termék (az alumínium, a kakaó, a kávé, a réz, a kukorica, a gyapot, a nyersolaj, az arany, a fűtőolaj, a sovány sertés, az élő marha, a földgáz, a narancslé, az ezüst, a szójabab, a cukor, az ólommentes benzin és a búza) jegyzésárának alakulását követi a héten 10 pontot zuhant, elérve a 272 pontot, amely szinten utoljára 2010 októberében járt. Április végén a mutató még a 300 pont fölött tartózkodott.
Szerdától lejtmenetbe kapcsolatak a vezető tőzsdék. A frankfurti DAX index kedden záráskor még 6397 ponton állt, ám pénteken nap közben már vészesen közelítette a 6000 pontos határt. Süllyedt london is: az FTSE100 index, amely a hét második kereskedési napjának végén még 5386 ponton járt, pénteken kora délután 5233 pontig esett. A péntek késő délután hozott némi korrekciót, ám ennek ereje nem volt igazán meggyőző.
Jól mutatja a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának romlását az a tény is, hogy az EPFR adatai szerint a feltörekvő piaci részvény és kötvényalakpokból több mint 1,6 milliárd dollár távozott az elmúlt héten.
Szakad a forint, emelkednek az államapír-hozamok
A héten elszakadt a célna a magyar eszközök piacain is. A múlt héten a forint még csak időszakosan lépett az euróval szemben a 300 forintos szint fölé, ez a héten azonban már szinte minden ellenállás nélkül kapaszkodott felfelé a jegyzés. Pénteken nap közben 307 forintot is adtak a bankközi devizapiacon a közös európai pénz egységéért. A svájci frank kurzusa a 255 forintot közelítette, a dollár pedig már 245 forint fölött forgott ebben az időben.
Megugrott a magyar csődkockázat: péntekre az öt éves magyar államkötvényekre kötött biztosítási csereügyletek (CDS) felára nap közben elérte a 630 bázispontot, amelynél magasabb (730 bázispont) csak az idén januári időszakban volt, amikor az euró árfolyama is 324 forint fölé emelkedett.
Kritikus szinteket közelítettek pénteken a magyar államkötvények hozamai: a 10 éves papír hozama 9 százalékra ért, amely magasságban utoljára az Orbán-Barroso találkozó előtt fordult meg, majd miután úgy tűnt, hogy oldódik a feszültség az unió és Magyarország között, szinte azonnal 1 százalékpontos esés következett. Nos, ez az elmúlt egy hónapban semmivé lett...
Nem vagyunk teljesen vétlenek
A forint hét második felében mutatott rendkívül gyenge teljesítménye részben a globális hangulat további romlására írható, szerepet játszott azonban ebben néhány egyéb tényező is. Az Európai Bizottság hét közepén megjelent helyzetértékelése, s ezzel együtt kiadott javaslata alapján várhatóan elhárul a veszélye a kozéziós alapok jövő évi felfüggesztésének. Az uniós testület azonban számos kritikai észrevételt is megfogalmazott.
Ezt követte csütörtökön az Európai Központi Bank véleménye az MNB-törvény eddigi módosításáról, amely alapján az látszik, hogy továbbra sem elégedettek a tervezettel. Aggodalomra ad okot, hogy a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által a hét végén a jogszabályhoz benyújtott új módosítási javaslatban nincsenek új elemek. Mindezzel párhuzamosan továbbra sincs időpont az IMF-tárgyalások megkezdésére.
Az eseményeknek a piaci szereplők számára az lehet az üzenete, hogy távolodik az IMF-megállapodás, amelynek a jelenlegi piaci bizonytalanságban súlyos következményei lehetnek.