Túl drága a magyar paprika a túléléshez?

Elsorvad a magyar fűszerpaprika termelés, ha nem történik valami változás az ágazatban. A Fűszerpaprika Terméktanács szerint néhány százmillió kéne a mentéshez.

Németh József, a terméktanács elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a magyarországi termelés drágább a versenytársakénál, többek között azért, mert itt gázzal szárítják a paprikát, míg másutt általában a napon teszik ezt. A paprikaőrlemény ára Magyarországon 30-40 százalékkal van a világpiaci átlag felett. Az elmúlt évben már mintegy 3000 tonna volt a behozott - főként kínai - fűszerpaprika mennyisége, míg a kivitelé alig 1500 tonna. (Pedig a kalocsai paprika hungarikum is.)

Összefogással mégis lehetséges?

Sikeresnek tűnik a Kotányi fűszerkereskedelmi cég, a Fűszermalom Kft. és a mórahalmi önkormányzat összefogása, a térségben nemrégiben újjáéledt a fűszerpaprika-termesztés, és az első évben mintegy 50 tonna kiváló minőségű őrleményt állítottak elő a szegedi tájkörzetben betakarított terményből.

Kép:MTI

A kitűnő adottságokkal és nagy hagyományokkal rendelkező homokhátsági területen mintegy félszáz család kapcsolódott be a fűszerpaprika-termesztésbe, mintegy 300 tonna nyers árut állítottak elő. Erwin Kotányi, a Kotányi Hungária Kft. tulajdonosa szerint az időjárás nyáron kedvező volt, így kiváló minőségű, édes, aromás paprika termett, bár a szeptemberben lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a termésátlagok nem lettek a legkedvezőbbek. Újabb termelők bevonásával jövőre szeretnék legalább megduplázni az előállított őrlemény mennyiségét, néhány éven belül pedig akár két-háromszáz termelő is bekapcsolódhat az együttműködésbe.

Az ágazat megmentése érdekében a Terméktanács 16 pontos javaslatcsomagot készített a kormánynak, de választ még nem kaptak.

 

 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo