Lélegzethez jutott a magyar autópiac

Tavaly enyhén nőtt a magyarországi használtautó piac, a növekedést elsősorban a kedvezőbbé vált regisztrációs adó következtében megugrott import generálta. Az év végén az új gépjárművek forgalomba helyezéseinek száma is nőtt, de a piacot még mindig a céges vásárlások tartják életben.

Az importált használtautók száma 2012-ben 54 ezerre nőtt az előző évi 31 ezerről, miközben a hazai használtautók átírása enyhén csökkent - derül ki a Használtautó.hu kedden közölt összesítéséből. Szemes Árpád, a cég ügyvezetője szerint a behozatalban - kedvező árfolyamok esetén - további növekedés valószínűsíthető az idén, ám a használtautó-piac jelentős bővülésének továbbra is komoly gátat szab, hogy az újautó-eladások számában 2013-ban sem várható jelentősebb ugrás az előző évekhez képest.

A használtautó eladások 60 százalékát legalább kilencéves autók teszik ki, ennek megfelelően az átlagár 1,5 millió forint körül van, és egy év alatt közel 5 százalékkal csökkent. A három évnél idősebb autók átlagára jelentősen, 7-11 százalék közötti mértékben csökkent tavaly, csak a legfeljebb kétéves járművek ára emelkedett átlagosan 3 százalékkal az alacsony kínálat miatt.

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom 31 százalékát az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki tavaly, ezek átlagára 1,09 millió forint volt. A közép-és felső középkategóriához (27 százalék) tartozó átlagár 1,84 millió forint volt, miközben a mini- és kisautók (együttesen 25 százalék) 798 ezer forintos átlagos értéken keltek el.

A teljes használtautó forgalom több mint 80 százalékát lefedő portál által számított használtautó-index 2012 negyedik negyedévében - három egymást követő negyedév emelkedése után -104 százalékot ért el. Az előző negyedévhez képest 1,6 százalékos, az egy évvel korábbihoz képest 3,2 százalékos emelkedést mutat az index.

Az index az elkelt használtautók összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, a 2009 első negyedévében mért szinthez. A 100 százalék körüli értéke azt jelzi, hogy a használtautó piac egyelőre nem tudta érdemben meghaladni a bázisnak tekintett időszak teljesítményét - jegyzik meg a közleményben.

Több új kocsit helyeztek forgalomba

Emelkedésben bízik az MGE
Tavaly 69 929 új járművet helyeztek üzembe Magyarországon, idén 76 400 új jármű forgalomba helyezésével számol a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) - közölte Erdélyi Péter ügyvezető elnök. Az összes üzembe helyezésből 53 060 volt személyautó, idén 58 000 kocsival kalkulál az MGE. Tavaly a forgalomba helyezett használt autók száma elérte az újakét.
Decemberben 5091 új személygépkocsit és 1016 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó új kishaszon-gépjármű helyeztek forgalomba Magyarországon a JATO Dynamics összesítése szerint. Az autóipari információszolgáltató szerdai közleménye szerint 2012-ben összesen 53 431 új személyautó és 10 877 új kishaszon-gépjármű került a magyar utakra. Decemberben az előző évinél 55 százalékkal több személygépkocsit helyeztek üzembe, éves összesítésben pedig 2012-ben 18 százalékkal több autó került forgalomba, mint a megelőző esztendőben.

A kishaszon-gépjárművek forgalomba helyezésénél az előző év azonos időszakához képest decemberben 38 százalékos csökkenést mértek, míg a teljes évet tekintve 6 százalékkal alacsonyabb a 2012-es szám. A kimutatás szerint az új autók forgalomba helyezésének 80 százaléka céges ügylet, míg a magáneladások a piac 20 százalékát teszik ki. Az autóipari információszolgáltató közleményében úgy értékelte, hogy bár a növekvő trend bizakodásra ad okot, de ezek a számok elmaradnak a válság előtti forgalomba helyezési mennyiségektől és az üzletág sikeres működéséhez szükséges optimális darabszámoktól.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo