Van még hova fejlődni, de jó úton vagyunk

Bőven van még hová fejlődnie a magyarországi startup-piacnak, de jó irányba tartunk – dióhéjban így lehetne összefoglalni az első Startup Networking konferencia tanulságait, mely a gyakorlati tanácsok mellett a kockázatitőke-befektetők és a reményteli ötletgazdák egymásra találásának elősegítését tűzte zászlajára.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

„Számos félreértés és tévhit van továbbra is jelen, melyekkel ideje lenne leszámolni” – derült ki Szobonya Péternek a rendezvényt megnyitó előadásából. A 2008-as válság következtében gyakorlatilag eltűnt kkv-finanszírozási források jellemezte környezetben a korábbi marginális pozíciójából hirtelen főszereplővé lépett elő a kockázati tőke. Ezt azonban sokan keverik össze mind a mai napig a klasszikus finanszírozási eszközökkel, holott erre abszolút alkalmatlan, kizárólag a gyorsan növekvő, exportképes vállalkozások esetében segíthet eljutni a következő szintre – mondta el a Compleo Kft. ügyvezetője. (Tudatosan kell készülni a forrásbevonásra!)

Szobonya Péter szerint továbbra is másként érzékeli a piacot a befektetői és a projektgazdai oldal egyaránt, míg előbbi erős túlkínálatot tapasztal, utóbbi éppenséggel óriási túlkeresletre panaszkodik. „Valójában mindkét félnek igaza van, illetve egyiknek sincs. Forrásból és ötletből is jócskán akad, azonban a szintet megütő projektek száma már meglehetősen alacsony.”  Szobonya Péter elmondása szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a minél alaposabb felkészültség, átgondoltság fontosságát, amennyiben pedig szükséges, segítséget kell kérni.

Jó úton halad a hazai startup-piac – Kép: SXC

Lassú, optimális esetben is 10-15 éves folyamat lesz a kockázatitőke-piac beérése, de jó irányba tartunk. Jelenleg a felkészületlenség mellett az exit módjának meghatározása az, ami miatt a legtöbb projekt végül nem jut el a tényleges tőkebefektetésig, az ötletgazdák többsége ugyanis nem szívesen adja ki a kezéből a vállalatot, holott ez a továbblépéshez elengedhetetlen. „Befektetői oldalról a koncentráltabb jelenlét, a nemzetközi kapcsolatok hatékonyabb ápolása lehet a kulcs, melyek által célzottabb befektetések, az egyes projektek könnyebb nemzetközi szintre emelése valósulhatnának meg” – hangzott el a konferencia keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Bogár Bence, a Kibu startup inkubáció vezetője szerint jó helyen és jó időben vagyunk, nem érdemes más országokhoz mérnünk magunkat, hiszen minden piacon ugyanolyan kőkemény munka zajlik, forrásból és ötletből mindenütt arányosan ugyanannyi van. A Kibu vezetője elsősorban a megfelelően kiegyensúlyozott, sokszínű csapatban, a befektetett munkában és időben látja az adott projekt sikerének kulcsát. Hangsúlyozta, nem érdemes kizárólag a hazai piacra tervezni, míg ugyanis az USA-ban lehet beszélni lokális startupról, Magyarországon ennek – méretéből adódóan – gyakorlatilag nincsen semmi értelme.

A megfelelő óvintézkedések betartása mellett nem kell tartani attól, hogy minél szélesebb körben ismertetjük az ötletet, annál nagyobb eséllyel lopják azt el. Valójában az ötlet továbbfejlődéséhez elengedhetetlenek a visszajelzések, melyekből rengeteget lehet tanulni, ha megfelelően dedikált a csapat, akkor úgysem lesz képes senki az adott ötletet ugyanazon a színvonalon, gyorsabban megvalósítani. Nem kell tartani attól sem, hogy időközben alapvetően átalakul a kezdeti elképzelés, ezen gyakorlatilag valamennyi startup idővel átesik, sokszor épp ez vezet a későbbi sikerhez. Amire azonban mindenképp ügyelni kell, hogy a termék skálázható legyen, annál nagyobb értékvesztés ugyanis nem következhet be, mint hogy az adott vállalkozás nem tud több felhasználót, ügyfelet kiszolgálni – hangsúlyozták a konferencián részt vevő sikeres startup-cégekkel rendelkező vállalkozók.

Kaparós sorsjegy mobilon? Nincs túl őrült ötlet!
Extrém ötletekkel is lehet startup-versenyeket nyerni, ezt bizonyítja a Budapesti Műszaki Egyetemen rendezett Smart Frame Hackathon eredménye is. A mobilos sorsjegy mellett egy takarékos zuhanyrózsa és egy érdekes fejvadászoldal kitalálói arattak sikert.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo