Sarcot fizet a megtakarító Richter

Az állam saját büdzséjét károsítja, mivel engedi az ex-lex állapotot, s azt, hogy a szabadalmi jogait elveszítő Merck még mindig szerephez jusson portékájával. A Richter Rt. mindeközben megtakarítói minőségében is sarcot fizet.

Kétfrontos harcra - egyáltalán harcra - kényszerül a blue chip cég, ahelyett, hogy azzal foglalkoznak csak, amiről a jogosítványa szól, illetve amiért a részvényesek megvásárolták, őrzik a papírjait. A Richter Gedeon Rt. - ellentétben megannyi nyugat-európai céggel - a szabadalom megsemmisíttetésért már második éve küzd, de csak félsikerrel. A Magyar Szabadalmi Hivatalnál ugyan kimondták a csontritkulás elleni külföldi patikaszer szabadalmának megsemmisítését, de az eljárás tavaly november óta nem zárult le. Más országokban ugyanez a Merck nevű gyártó, a hasonló jogi folyamatok után már visszavonta a terméket, nálunk azonban él az ex-lex állapot kínálta lehetőségekkel, piaci kárt okozva a Richter Gedeon Rt.-nek, s mintegy 2 milliárd forint plusz költséget eredményezve az Országos Egészségpénztárnak.

A gyógyszergyár a hazai fronton sincs sokkal egyszerűbb helyzetben, mivel esélye sincs arra, hogy érvelésének bármi foganatja legyen a finanszírozás állami bürokratái körében. Tény, hogy megtakarítást hozott és hozhat az OEP számára a társaság, ám körülbelül annyi sarcot ró ki rá a büdzsé, amennyi K+F költségének 10 százaléka. Egy biztos, a Richter tekintélyes mértékű céltartalékot képzett a befizetési kötelezettségei miatt. Bogsch Erik vezérigazgató, az idei I-III. negyedévi gyorsjelentés megjelentetése alkalmából megnyilatkozva a kormányzattal folyó párbeszéd eredményességére is kitért november 4-én tartott tájékoztatóján. Öt év óta győzködik az aktuális kabineteket arról, hogy 100 százalékos és 90 százalékos támogatással a beteghez jutó szereknél úgynevezett "fixesítésre" kerüljön sor, ha megegyezik a hazai termék hatóanyaga, alkalmassága a külföldi, drágább portékákéval. Az urológiai gyógyszereknél így nyomban 260 millió forintnyi megtakarítással találkozhatott az OEP-büdzsé és a nem kis számú páciens. Ami azonban független a gyógyszergyártól, az az, hogy a társadalombiztosítás gyógyszerkasszája az idén 40-50 milliárd forintos költség-túllépéssel kénytelen kalkulálni.

A Richter Rt. számára az év kilenc hónapja kedvező konszolidált árbevétel adattal zárult, hiszen 125 milliárd forintot - 13,1 százalékos növekedést - könyvelhet el. A dollárban kifejezett konszolidált árbevétel még magasabb - 19,8 százalékos -növekedésről tesz tanúbizonyságot.

#page#

A legnagyobb forgalomnövekményt változatlanul a FÁK országok piacán érte el a gyógyszergyár, dollárban kifejezve csaknem 49 százaléknyit. Az amerikai piacot leszámítva - itt 19 százaléknyival kevesebb forgalommal, "csak" 65 millió dollárnyival számoltak - az EU-országokban és az "egyéb" kategóriába sorolt államokban 18-20 százalékos bővülés jellemezte az év első kétharmadát. A komoly nyereségű lengyel, szerényebb haszonnal számoló román leányvállalat mellett immáron az orosz Richter-egység is megfelelően produkált, hiszen már nem könyvelt el veszteséget. Amúgy az orosz piac háromesélyesnek tűnik, hiszen az ottani közgyógyellátási szisztéma 2006-os változásáról Budapesten ma még keveset tudni. Lehetséges, hogy nem kuponokat kapnak a rászorultak, hanem készpénzt, s ezzel némiképp módosulhat a patikaforgalom. Ugyanakkor Oroszország költségvetése változatlanul lehetővé teszi, hogy a szociális ellátást bőkezűbben finanszírozza, mint korábban.

A tőzsdecég szokásának megfelelően folytatja komoly léptékű beruházás politikáját, az idén 24 milliárd forintot költenek el ilyen célra. A cég, melynek mérleg szerinti konszolidált eredménye a 9 hónap alatt 30 milliárd forintot tett ki. A pénzügyi műveletek 4,9 milliárdos eddigi eredményével ugyancsak elégedett lehet a gyógyszergyár.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo