Ok nélküli pánikban a pesti parkett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,71 pontos, 2,84 százalékos csökkenéssel, 20.306,78 ponton zárt kedden.

 A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A megkérdezett üzletkötők nehezen találtak okot a keddi pánikszerű eladásokra a Mol piacán, ami az OTP árfolyamát is magával rántotta. Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője szerint leginkább az általános pesszimista nemzetközi hangulat hatására adták el külföldi befektetők az olajipari cég papírjait. Hozzátette, hogy a Mol 4,65 százalékos gyengülése mögött ésszerű okot nehéz lenne találni.

Gyengülés minden szektorban

Hasonlóan vélekedett Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője is, aki azonban úgy vélte, hogy a horvát olajtársaság, az INA részvényeinek megvételére tett Mol ajánlat ma még homályos részletei miatti bizonytalanság is negatívan hatott az árfolyamra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a papírok az elmúlt két-három hétben mintegy 25 százalékkal gyengültek, ami nehéz helyzetbe hozza a határidős pozícióval rendelkező befektetőket, és a veszteségek miatt akár kényszereladásokat is kikényszeríthet, tovább gyengítve a Mol árfolyamát.

Ugyancsak a Mol árfolyama lemorzsolódásának irányába hatott az orosz piac gyengülése és az olaj árának csökkenése, csakúgy, mint  a vevői érdektelenség is a BÉT-en. Az üzletkötő szerint az OTP kereskedésében elfogyott az elmúlt napok lendülete, a pénzügyi szektort kedvezőtlenül érintő hírek érkeztek, és a Mol piacán történtek is gyengítették a papírt.

A Mol 805 forinttal, 4,65 százalékkal 16.495 forintra csökkent, 9,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 218 forinttal, 3,06 százalékkal 6.902 forintra esett, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,99 százalékkal 799 forintra gyengült, forgalma 949,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 460 forinttal, 1,38 százalékkal 32.900 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 43,5 millió forintos forgalom mellett 460 forinttal, 3,32 százalékkal 13.400 forintra gyengült.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo