Nyugdíjbiztosítás: még néhány hétig elérhető adókedvezmény

December végéig köthet nyugdíjbiztosítást, illetve módosíthatja nyugdíjbiztosítási szerződésének összegét az, aki ki szeretné használni a január 1-jétől lehetséges adójóváírás lehetőségét. Évi legfeljebb 130 ezer forint összegben vehetnek igénybe adókedvezményt a nyugdíjbiztosítással rendelkezők.

Kép: Pixabay

Miközben az év utolsó hónapjai hagyományosan is intenzívebbek az életbiztosítási piacon, a nyugdíjbiztosítások után igényelhető adókedvezmény lehetősége a következő hetekben várhatóan tovább erősítheti a kötési hajlandóságot. 2014. január 1-jétől a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkező  magánszemélyek az általuk befizetett biztosítási díj 20 százalékának megfelelő összeget, de adóévenként legfeljebb 130 ezer forintot jóváírhatnak nyugdíjbiztosítási számlájukon. Vagyis az adóév végéig – december 31-éig – még optimalizálható az adójóváírás összege, így a következő hetekben még élhetnek a jogszabály adta lehetőségekkel az ügyfelek  – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Vállalkozóként is lehet gyűjteni a biztos nyugdíjas évekre: mutatjuk hogyan!

„A kedvezménnyel a nyugdíj-előtakarékossági számlához, illetve az önkéntes nyugdíjpénztárak adókedvezményéhez hasonló kedvezmény társul a jövőben a nyugdíjbiztosításokhoz is, ez pedig reményeink szerint jelentősen növelni fogja az időskorra történő öngondoskodási hajlandóságot és azon belül a biztosítások szerepét is. Az új kedvezmény bevezetése jelentős lépés, mivel a társadalom széles rétegei számára biztosítja a támogatott öngondoskodás lehetőségét” – hangsúlyozza Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.

A kedvezmény igénybevételének alapjául szolgáló nyugdíjbiztosítási termékek négyféle biztosítási esemény esetén nyújthatnak szolgáltatást. A biztosító akkor szolgáltathat, ha 1. a biztosított megszerzi a  társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot, vagy 2. egészségi állapota 40 százalékos vagy nagyobb mértékben károsodik, vagy 3. eléri a szerződés kötésekor érvényes  törvényes nyugdíjkorhatárt, illetve 4. ha a biztosított elhalálozik.

2014. első háromnegyed évében a biztosítók több mint 45 ezer darab nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek. A piacon jelenleg 50-féle adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosítási szerződés érhető el, közülük 45 unit-linked típusú, 5 pedig hagyományos termék. Az egy szerződésre jutó éves átlagos állománydíj elérte a 212 ezer forintot.

Hat tipp ötveneseknek, hogy jó nyugdíjuk legyen
Ahogy az európai országok, úgy Magyarország is az elöregedő társadalmak közé tartozik. Ma már egyértelmű, hogy a jövő nyugdíjasai képtelenek lesznek fenntartani korábbi életszínvonalukat, ha aktív éveik során nem tesznek félre annyit, amennyivel kiegészíthetik állami nyugdíjukat. Az ING az ötvenes éveikben járóknak állított össze tippeket, hogy kiegészíthessék az állami apanázsukat.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo