Népszavazási kezdeményezést indított egy magyar házaspár, mivel szerinte a több-biztosítós rendszer drágább, mint a mostani, ráadásul sokan kiszorulhatnak az egészségügyi ellátásokból. Az Országos Választási Bizottság (OVB) váratlanul zöld jelzést adott az indítványnak, amellyel a kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy "ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást".
Bokros Lajos, a Közép-európai Egyetem vezérigazgatója ezzel szemben megszólalásaiban és publikációiban a verseny mellett érvelt, mondván: a magyar egészségügyet egyfajta "hálapénzen alapuló vadkapitalizmus" jellemzi.
Egy tavaszi konferencián az egykori pénzügyminiszter úgy fogalmazott: ki kell lépni a posztszocialista gondolkodásmódból, és ki kell találni, hogyan kényszeríthetők minőségi ellátásra a szolgáltatók, a biztosítók úgy, hogy a beteg se legyen kiszolgáltatott. Szerinte a jómódúak mindinkább a magánorvoslásban látják a megoldást. Nem járulnak hozzá a közös kasszához, így kevesebb jut a rászorulóknak.
Azt ugyan mindenki tudja, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan, a megoldásra azonban különböző érvrendszerek miatt különböző megoldásokat tartanának ésszerűnek a szakértők.
Kontrák és kételyek
A több-biztosítós modell mellett érvelők szerint a piacon a szolgáltatók versenyeznének az ügyfelekért, és hosszú távon a verseny tárgya csak az lehet, hogy melyik biztosító tud jobb szolgáltatást adni a szerződött szolgáltatókon keresztül, az egészségügyi intézmények pedig versenyeznének a finanszírozásért. Mivel a pénz a biztosítóktól jön, a szolgáltatók jobb minőséget próbálnak nyújtani, minél alacsonyabb áron, a biztosítók meg versenyeznek a jó minőséget nyújtó szolgáltatókért, ezért a jól működő szolgáltatók finanszírozási előnyhöz jutnak. Ha tehát a szabályozási keretrendszert jól alakítják ki, akkor a versenyhelyzet miatt javul a minőség és a költséghatékonyság.
Az ellenzők alapvetően két okból nem tartják jónak a modellt. Egyrészt, mert hiába történtek lépések az ellátási oldalon a versenyhelyzet kialakítására, már a kilencvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a progresszivitás alacsonyabb szintjén Magyarországon településszerkezeti okokból nem tud érvényesülni a verseny. A kistelepüléseken alig-alig van mód a szabad orvosválasztásra, sőt egyes megyékben még a szakorvosválasztás is nehézségekbe ütközik. Egyszerűen azért, mert elérhető távolságban csak egyetlen háziorvos, egyetlen szakorvosi rendelő vagy egyetlen diagnosztikai laboratórium található. Másrészt az egyenlőtlen felhasználás miatt éppen azok szorulhatnak ki a fejkvóta alapú támogatásból, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.
Míg a szakrendeléseken az emberek 80 százaléka megfordul, az e célra költhető összeg kétharmadát csak a betegek ötöde használja föl. Hasonló a helyzet a gyógyszertámogatással: a 80 százalékát a lakosság 20 százalékára költi az OEP. A kórházi büdzsé 64 százalékából gyógyul a betegek 4 százaléka. Aki sokba kerül, azokért nem valószínű, hogy versengenének a biztosítók.
