Lélegzetet vesznek a piacok a nagy ugrás előtt

A pénteki izgalmak után tegnap meglehetősen lapos kereskedés zajlott a nemzetközi börzéken. Ettől azonban nem kell megijedni, mert hetek óta szépen kapaszkodnak felfelé az indexek, néha azonban nem árt egy kisebb erőgyűjtés a további emelkedés előtt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pénteken az S&P500 indexet új történelmi csúcsra lökték a befektetők, és bőven 1.600 pont felett zárt az index, de a DAX is új lokális maximumra emelkedett, és tegnap már hajszálnyira volt a mindenkori csúcsától. Kétség tehát nem fér hozzá, hogy nagy az optimizmus a világban, de a BUX teljesítménye továbbra sem meggyőző.

Bár múlt héten már a hazai börzén is emelkedést láthattunk, de egy fontos szinthez érkezett a kurzus. A 18.400 pontnál húzódó ellenállás és a 18.370 pontnál található 200 napos mozgóátlagra érdemes figyelni, mert ezek áttörésével a BUX is lehetőséget kap a további emelkedésre. Ma azonban inkább oldalazásra számítunk az ellenállás alatt.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

USA

Mérsékelt emelkedéssel indították a kereskedést a tengerentúli indexek, de a Dow Jones a nap végére mínuszba csúszott. Makroadatokban és vállalati hírekben szegény volt a tegnapi kereskedés (Dow -0,03%, Nasdaq 0,43%, S&P500 0,22%).

A Dow Jones index kiemelkedően teljesítő tagja a Bank of America volt, amely 5,5%-ot emelkedett. Annak örültek a befektetők, hogy a pénzintézet megszabadul az MBIA biztosítóval folytatott pertől, mert a megállapodás szerint 1,7 milliárd dollárt fizet a BofA az elértéktelenedett jelzálog-fedezetű papírok miatti veszteségért, ez az összeg pedig kedvezőbb az eredeti várakozásoknál

Az Intel részvényeit felülsúlyozásra minősítette fel az RBC Capital, a célárfolyamot pedig 24 dollárról 29 dollárra emelte.

Európa

Oldalaztak tegnap a nyugat-európai börzék, végül enyhe mínuszban zárták a kereskedést (DAX 0,13%, CAC40 -0,15%). A német szolgáltatói beszerzési menedzser index a várt 49,2 pont helyett 49,6 pontra emelkedett áprilisban. Az eurózóna szolgáltatói beszerzési menedzser indexe pedig a várt 46,6 pont helyett 47 pontra növekedett áprilisban.

Olaj, arany

Az amerikai WTI kőolaj 95,4 dolláron állt ma reggel, ami közel 1 dolláros csökkenést jelent a tegnapi záróárhoz képest. A csökkenés elsősorban a mai készletadat várakozásoknak köszönhető, mivel előreláthatólag ismét nő a készlet nagysága az Egyesült Államokban. Az arany 1.462 dolláron volt, ami szintén némi esést jelent a tegnapi szintekhez képest.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák

Tegnap Mario Draghi kijelentette, hogy az EKB halandó újabb lépéseket tenni, ha az szükségessé válik, ami véleményünk szerint a jegybanki alapkamat vagy az egynapos jegybanki betét kamatának csökkentésében nyilvánulhatna meg. Mindkettő lépés a kamatkülönbözet megváltoztatásán keresztül gyengíti az eurót a dollárral szemben. Az EUR/USD 1,3117-ről 1,3076-ig csökkent tegnap. A 295-ös szintről pattant felfelé a forint árfolyama. A mérsékelt forintgyengülés a pénteki sikertelen szinttörési kísérlet után tegnap is kitartott, az EUR/HUF árfolyam 295,83-ról 296,79-re emelkedett.

Távol-Kelet

A Nikkei 3,44%-ot emelkedett, miután kétnapos szünet után ismét kinyitott a piac, így a japán részvényeknek ma volt az első lehetősége, hogy reagáljanak a pénteki amerikai adatokra, az EKB csütörtöki kamatvágására és összességében arra, hogy bepótolják kétnapos lemaradásukat. A Nikkei 14 ezer pont fölé emelkedett, amire 2008 júniusa óta nem volt példa. A Hang Seng 0,12%-ot emelkedett, míg a Shanghai index értéke 0,14%-ot mérséklődött.

A jen árfolyama tegnap ismételten megközelítette a 100-as szintet a dollárral szemben, de az áttörés egyelőre továbbra is várat magára. Az ausztrál jegybank meglepetésre 2,75%-ra csökkentette az alapkamatot.

Határidős piacok

Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo