Hogyan fizessünk az utakon?

Satellic és a T-Sistems stratégiai terve, hogy a közös tudásra és tapasztalatra alapozva kulcsrakész megoldásokkal részt vállalnak az elektronikus útdíjrendszer magyarországi kiépítésében és üzemeltetésében - nyilatkozta Somfai János, a T-Sistems magyarországi projektvezetője.

A projektvezető erről Balatonkenesén beszélt, ahol a Magyar Telekom T-Sistems és a Satellic Trafic Management, a németországi T-Sistems leányvállalata bemutatta a műholdas helyzetmeghatározáson (GPS) és mobilkommunikáción (GSM) alapuló útdíjfizetési rendszert. Az elektronikus útdíjrendszer magyarországi kiépítésére és üzemeltetésére várhatóan a közeljövőben kiírják a közbeszerzési pályázatot - tette hozzá a projektvezető, hangsúlyozva, hogy amennyiben a tenderrel kapcsolatos döntés még a nyáron megszületik, akkor 40-50 milliárd forintos beruházási költséggel, 2008 elején a rendszer bevezethető lesz a tehergépjárművekre, 2011-től pedig személygépjárművekre.

Felismeri, kiszámítja

Kóka János, gazdasági miniszter legutóbb január végén egy osztrák lapnak adott interjúban jelentette ki, hogy 2008-ra bevezetik Magyarországon a tehergépjárművek elektronikus útdíjrendszerét. A pályázatot a lehető leghamarabb kiírják. Az intézkedéshez még szükséges a kormány döntése. Az elektronikus rendszer egy járműbe szerelt fedélzeti egység segítségével felismeri a tartózkodási helyet, kiszámítja a megtett díjköteles útszakaszok után fizetendő díjat. Nem igényel út menti infrastruktúrát, műholdak segítségével felismeri a tartózkodási helyet, kiszámítja a díjköteles útszakasz után fizetendő díjat, és ezeket az információkat mobilkommunikáció segítségével SMS formájában továbbítja az adatközpontba, ahol elkészül a számla, melyet havonta elküldenek a felhasználónak - mondta a bemutatón Ablonczy Balázs, a T-Sistems üzletágvezető-helyettese.

24 szervízben

Ez a fajta díjbeszedés a matricával szemben lehetővé teszi az automatikus és használatarányos díjszedést, azaz aki többet utazik, többet is fizet. Továbbá alkalmas a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére, figyelembe vehető vele a gépjárművek súlya, károsanyag-kibocsátási osztálya, tengelyeinek száma. A Balatonnál bemutatott technológiát 2005 január óta a Toll Collect úthasználati díjbeszedő társaság működteti a teljes németországi autópálya-hálózaton (12.000 kilométeren), a 12 tonnánál nagyobb összsúlyú tehergépkocsik esetében, alkalmas az Európai Unió által megkövetelt együttműködésre. Magyarországon jelenleg 24 szervizben szerelik be a rendszerben használatos fedélzeti egységet, és közel nyolcezer magyar kamion is használja Németországban ezt a díjfizetési módszert - mondta Ablonczy Balázs.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo