Félreértés ne essék. Ez jó!

A BUX közelíti a 200 napos mozgót na meg a rés, amit még augusztusban hagyott. Az erős papírok (akár csak az USA indexek) nem nagyon mentnek ebben a rallyban. Az az érzésünk, hogy a saját dolgukat csinálják.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erste kommentár

Tegnap vegyes adatok az USA-ban, s ráadásul vegyes vállalti eredmények is láttak napvilágot, miközben az indexek éppen a tavalyi lokális csúcs közelében tartózkodnak. Mi következik ebből? Igen, csökkenés. Nincs ezzel semmi baj, azért néha szükség van a korrekcióra. Pláne egy ekkora emelkedés után. Nézzük a magyar piaci tényeket. A BUX közelíti a 200 napos mozgót na meg a rés, amit még augusztusban hagyott. Az erős papírok (akár csak az USA indexek) nem nagyon mentnek ebben a rallyban. Az az érzésünk, hogy a saját dolgukat csinálják. Félreértés ne essék. Ez jó! Ez a bika piacok sajátossága. Ugyanakkor a szétshortolt, korábban jelentős gyengeséget mutató részvények, szektorok pedig száguldottak. A magyar piac egyértelmű sztárja az OTP, amely a mélypont óta cirka 40%-ot emelkedett - s így sem érte el még a 200 napos mozgóátlagot, miközben a többi vezető részvény már rég fölötte van. A válasz egyszerű. Az év elején 1,6 millió eladási pozíció keletkezett a negatív magyar hírek hatására, s így 7,2 millió részvényre növekedett az eladási állomány. Vagyis most veszik vissza az eladási pozíciókat. Jön a korrekció. A kezdődő bikapiac első rohama végretérőben van. Ez nem kell, hogy elkeserítsen bennünket, hiszen - ha igazunk van - egy hosszú bikapiacnak nézünk elébe.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A kezdeti pluszok után mínuszba fordultak az amerikai részvényindexek (Dow -0,2%; S&P -0,6%; Nasdaq -0,5%). Európa még jó hangulatban zárta a kereskedést, az indexek 1-3%-os pluszban zártak. Nagy jelentőségű hír nem érkezett tegnap, a makroadatok és a gyorsjelentések is vegyes képet festettek.

- Az AT&T árfolyama 2,5%-kal esett tegnap, ezzel a Dow Jones index leggyengébb tagja lett. A távközlési vállalat 6,7 milliárd dolláros veszteségről számolt be, amit több egyszeri tételnek tudható be, többek között a meghiúsult T-Mobile USA akvizíció 4 milliárd dolláros költségének. Az egyszeri tételektől tisztított profit 42 cent részvényenként, ami szintén elmarad az elemzői várakozásoktól.

- A 3M és a Caterpillar is pozitív meglepetést hozott negyedéves számaiban, így 1,3 illetve 2%-os emelkedésével a Dow két legjobban teljesítő tagja lett a két részvény.

- Makrofronton is vegyesek a hírek. Az újlakásépítések 2,2%-kal csökkentek decemberben, míg az elemzők 1,9%-os emelkedést vártak. A heti statisztika alapján az előrejelzéseknél több, 377 ezer új munkanélküli regisztrált első ízben. A Leading Indicators kompozit mutató pedig a várt 0,7%-kal szemben csak 0,4%-kal bővült múlt hónapban.

- Egyedül a tartós cikkek megrendelései mutattak pozitív meglepetést, a vártnál nagyobb,3%-os decemberi növekedéssel.

Olaj, arany:

- Napon belül korrigált, de nem esett vissza nagyon a WTI olaj ára, jelenleg 99,8 dolláron kereskednek a nyersanyag hordójával.

- A Bloomberg által megkérdezett globális befektetők, elemzők és kereskedők 70%-a úgy gondolja, hogy Irán megtámadása csak rövid zavart okozna az olaj kínálatában, és így az árfolyamban is. 24% gondolja úgy, hogy e lépés olajár-sokkhoz és globális recesszióhoz vezetne.

- Az arany ára 0,6%-kal emelkedett tegnap, jelenleg 1.718 dolláron kereskednek a nemesfém unciájával.

Távol-Kelet:

- A japán piac továbbra is gyengélkedik, bár a veszteség nagy részét ledolgozta zárásra. A kínai piacok ismét jól teljesítenek. (Nikkei -0,1%, Hang Seng 0,2%, Shanghai 1,01%)

- A japán fogyasztói árindex 0,3% éves szintű csökkenést mutat januárban, amely kedvezőbb az elemzők által várt 0,4%-os visszaeséshez képest.

- A kiskereskedelmi forgalom jól alakult a szigetországban, az előzetes 2,1%-os adat helyett 2,5%-kal nőttek decemberben az eladások.

Devizák:

- Erősödéssel indult a kereskedés a forint piacán, az árfolyam újabb mélypontra esett (293,7), ahonnan 295,9-ig korrigált a nap végére. A mai kereskedés ismét forinterősödéssel indult, és 295 alá esett a kurzus. A forint már két hete erősödik az euróval szemben, hamarosan korrekció indulhat.

- Az EUR/USD devizakereszt az 1,31-es szint áttörését követően elindult az 1,32-es szint irányába, 1,318-nál azonban megfordult az árfolyam, és 1,31-ig esett vissza zárásra.

Határidős piacok:

- Mínuszba fordultak az amerikai és európai határidős részvényindexek is ma reggel.

Vállalati hírek

- A Nokia tegnap publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését. A finn mobilgyártó egy részvényre jutó eredménye 0,06 euró lett az egyszeri tételek hatását kiszűrve, mely ugyan 70%-os visszaesést jelent, de mégy így is meghaladta az elemzői konszenzust. A bevételi soron a cég teljesítette a várakozásokat, üzemi eredmény szintjén pedig 954 millió euró lett a veszteség, de egyszeri tételek nélkül 478 millió euró profitról adott számot a vállalat, ami meghaladja a 311 millió eurós előrejelzést. A gyorsjelentést követően a részvények 6%-ot emelkedtek, zárásra azonban 2% alá szelídült a papírok nyeresége.

- A Financial Times tudni véli, hogy a Thyssenkrupp igazgatósága jóvá fogja hagyni az Inoxum (rozsdamentes acélgyártó) eladását a finn Outokumpu részére. Az árról egyelőre nincs információ. Mindenesetre a hír már régebb óta kering a piacon.

- A Total átmenetileg leállította a texasi Port Arthur finomítójának egy egységét, a szabályozókkal való együttműködés keretében.

- A Banco Santander nem tervezi csökkenteni részesedését az egyesült államokbeli gépjárműfinanszírozási egységében, a bank egy magát megnevezni nem kívánó szóvivője szerint. A cáfolat a tegnapi, Expansion újságban megjelent spekulációra érkezett, miszerint - az új tőkemegfelelési szabályok teljesítése érdekében - a spanyol bankcsoport tőzsdére bocsátaná ezen üzletágát.

- A Magyar Telekom bővíti az energiaszolgáltatásba bevont területeket. A cég maximum 8% kedvezményt ad fogyasztóinak, ha a korábbi szolgáltató helyett tőle veszik a gázt és a villamos energiát. A fogyasztók szempontjából csak az adminisztráció változik. Az energiaszolgáltatás segít csökkenteni a Magyar Telekomnál tapasztalható lemorzsolódást, és stabilizálja a távközlési üzletágat. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az új üzletág kis haszonkulccsal üzemeltethető csak. Tavaly ősszel 30.000 fogyasztó vette igénybe a Magyar Telekom energiaszolgáltatását.

- Orosz sajtóértesülések szerint vezérigazgató váltás volt az OTP orosz leánybankjánál január 1-vel. Az új igazgató Illés Zoltán, aki emellett a bankcsoport Lakossági Igazgatóságának vezetője is. Az újság úgy véli, hogy az új igazgató egyben irányváltást is jelenthet az orosz operációnál.

Gazdasági hírek

- Chirstoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője interjút adott az IMF Survey online-nak. A főbb pontok a következők:

- Az IMF-EU tárgyalások csak akkor indulhatnak meg, ha Magyarország kézzel fogható jelét adja elkötelezettségének annak érdekében, hogy meghozzák a gazdaság stabilitását biztosító intézkedéseket.

- Nagyon ambíciózus a költségvetési terv (ez a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy nehezen tartható).

- Progresszívvá kellene tenni a jelenlegi egykulcsos adórendszert.

- Rosenberg kritizálta a 27%-os áfát, a végtörlesztést és a különadókat.

- Magyarországnak biztosítania kell a jegybank függetlenségét, és vissza kell állítani költségvetési bizottságot.

- Lépéseket kell tenni az üzleti környezet javítására, segíteni kell a hitelezést.

Az interjút semmilyen új információt nem tartalmazott.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo