Csökkennek a források

A válság kiújult, a befektetői bizalom ennek következtében tovább romlott a régióban. Az eurózónával kapcsolatos aggályok is rontják a helyzetet, derül ki a Deloitte legfrisebb felméréséből. 

A Deloitte legfrissebb Central Europe Private Equity Confidence felmérése szerint a közép-európai kockázatitőke-befektetők között uralkodó hangulat a 2011 április és október közötti féléves időszak alatt nagyobb visszaesést mutatott, mint a felmérés első, 2003-as megjelenése óta bármikor.


Kép:sxc

 

Jeremie: 20 milliárdból indul új program Magyarországon
2012 első negyedévére ígérik a Közös Magvető Alap és a Közös Növekedési Alap indulását közel 20 milliárd forint értékben. További 6 milliárd forint forrást magánbefektetőktől várnak.
A magvető forrásaira azok a mikro- vagy kisvállalkozások pályázhatnak, amelyeket 3 éven belül alapítottak és legfeljebb 200 millió forint az árbevételük. A növekedési alapra öt éven belüli alapítás az előírás, és legfeljebb 5 milliárd forint bevétel a korlát. Ennél az alapnál középvállalkozás is pályázhat.
Vingelman József, a Jeremie Programot kezelő MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója októberben egy sajtótájékoztatón elmondta, a magvető esetében egyszeri, legfeljebb 150 ezer euró forrás adható, míg a másik alapból 12 hónapon belül legfeljebb 1,5 millió euró igényelhető. Ez azonban akár négyszer is felvehető 2015 végéig beruházásra.
A Közép-Magyarországi Régió cégei egyik pályázaton sem indulhatnak.

A Deloitte felmérése szerint a befektetői bizalom az elmúlt két esztendőben folyamatos növekedést produkált, és a válság utáni időszakot tekintve idén áprilisban érte el a csúcsát. Mostanra azonban a bizalom újra csökkenésnek indult a régióban, köszönhetően a válság esetleges kiújulásával és az eurózóna jövőjével kapcsolatos, egyre erősödő félelmeknek.
– A befektetői bizalom a felmérés történetében csak egyszer volt gyengébb a mostaninál. Ebben közrejátszott Lengyelország, Csehország és Szlovákia lassuló növekedése is – hangsúlyozta Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere.

A válaszadók 66 százaléka az általános gazdasági helyzet romlására számít a régióban, míg hat hónapja csupán 10 százalékuk jósolt visszaesést. Szintén jól jellemzi az üzleti hangulat megváltozását, hogy a megkérdezettek 50 százaléka szerint az általános piaci aktivitás csökkenni, míg 45 százalékuk szerint stagnálni fog; 2010 októberében ezzel szemben 67 százalékuk volt azon a véleményen, hogy javulás várható ezen a téren. A válaszadók véleménye szerint a rendelkezésre álló finanszírozási források várhatóan csökkenni fognak, ami jól tükrözi a pénzintézetekkel és az eurózóna államainak pénzügyi helyzetével kapcsolatos aggályokat.

Rossz a vállalkozóknak

Ha a befektetői bizalom csökken, annak a vállalkozások és a nemzetgazdaságok egyaránt kárát látják. Az elmúlt fél évben hirtelen és számottevő változás volt megfigyelhető az üzleti hangulat terén. Ez arra enged következtetni, hogy 2008 eseményei sokak emlékezetében még mindig élénken élnek, és az elmúlt két évben látott fellendülés rendkívül gyenge lábakon áll.
A megkérdezettek többsége úgy számol, hogy pénzügyi befektetéseik jövedelmezősége változatlan marad, noha ezt feltehetően az magyarázza, hogy a növekedési kilátások továbbra is meglehetősen borúsak.

Seres Béla elmondta, hogy a pesszimista kilátások ellenére a kockázatitőke-befektetők még ilyen piaci feltételek mellett is hajlandóak úgy befektetni, hogy annak hasznát várhatóan csak később, kedvezőbb gazdasági körülmények között tudják majd learatni. A válaszadók 76 százaléka nyilatkozta ugyanis, hogy jövő év tavaszáig több új befektetésben gondolkodik, mint amennyit megszüntet.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo