Almanach - a fekete doboz

Tizenötödik éve jelenik meg a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach, a most piacra dobott kétkötetes adattárra éppen úgy szüksége van az olvasóknak, mint az informatikai "vetélytársra", az e-almanach.

A pénzügyi szféra fekete dobozának nevezte Trunkó Barnabás a most megjelent Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanachot. A  2004-2005-ös kétkötetes műnek a színére is utalt a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára, de arra is, hogy az évente napvilágot látó - és így sorrendben már tizenötödik - adatgyűjtemény alkalmas a folyamatosan bekövetkező és nem mindig örömteli szakmai változások nyomon követésére is.

A Tas Kiadó, mely - mint megelőzőleg is minden évben - gondozta, kiadta az almanachot, ezúttal már szervesen összekapcsolta az informatikai adatszolgáltatást és a könyv formában megjelentetett nyilvántartást. Kerekes György a november 24-én tartott könyvbemutatón tehát egyszerre tartotta fontosnak a két megjelenési forma hírverését. Míg a könyvben a közgyűléstől közgyűlésig terjedő időszakot ismerheti meg egy-egy pénzügyi szolgáltató életéből az olvasó, addig az e-almanach a naprakész változásokat is az interneten kereső elé tárja. A Pénzportál.hu vállalkozással egészült ki mostanra a Tas-11 Kft. kínálata, ilyenformán azzal, hogy az oktatáshoz, ismeretterjesztéshez nyújt jól használható segédeszközt.

A november 24-i könyvbemutatóra - házigazdai minőségben is - hivatalos volt a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, Horváth Zsolt ebből az alkalomból az ugyancsak 15 éves börze-múltnak, illetve a hasonló időt megélt sorozatnak az információszolgáltatási kapcsolatát magasztalta. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára lényegi elemnek tartotta a pénzügyi közvetítők háza táján bekövetkezett változások láttatását, illetve azt, hogy éppen a mostani almanach tárja az olvasók elé a szakma eddigi legsikeresebb évét, a 2004-est. Nyers szerint nem pusztán a kimagasló jövedelmezőség a jellemzője ennek az esztendőnek, hanem az is, hogy most először nem kellett beszámolni jelentős veszteséget elkönyvelő bankról. A főtitkár az uniós tagságunkkal is összefüggő, már elkezdődött nagyfokú átalakulás időszakára hívta fel a figyelmet, például arra, hogy a prudenciális szabályoktól kezdve az ügyfélkapcsolatokon keresztül a pénzforgalom technológiájáig esedékes a szakmai megújulás.

Trunkó Barnabás MABISZ-főtitkár szerint az általa képviselt szektor a hitelintézetekénél kevésbé attraktív évet tudhat maga mögött, viszont a hosszú ideje tartó fejlődési pályát még az sem szakította meg 2004-ben, hogy az ország tagja lett az Európai Uniónak. Mindez adatokkal illusztrálva: tavaly 14 millió tartós biztosítási szerződés volt hatályban, s az egy főre eső biztosítási díjbevétel 220 eurót taksált. Trunkó Barnabás szerint ez az utóbbi szám mutatja a piac fejlődésének lehetőségeit, mivel például Németországban 2300 euró az egy főre eső biztosítási díjbevétel. Lábjegyzet: a felügyeletnél a 200-at is meghaladja a magát regisztráltató, tehát a magyar piacon megjelent, megjelenő biztosító társaság, van és lesz kivel versenyezniük tehát a pénzügyi szolgáltatóknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo