A gyerekeinkre sem spórolunk

A szülők többsége nem tesz félre pénzt gyermeke önálló életkezdésének támogatására, és a továbbtanulás költségeit is főként havi jövedelméből finanszírozza. Pedig a fiatalok becslése szerint több millió forintra van szükség ahhoz, hogy belépjenek a „nagybetűs életbe”.

Kép: Pixabay

Komoly összegre van szükség a mai egyetemisták önálló életkezdéséhez: a válaszadók 31 százaléka szerint ehhez több mint 20 millió forintra lenne szükség, és csupán 11 százalékuk gondolja úgy, hogy 1-2 millió forint is elegendő lenne. Nem csoda a nagy finanszírozás iránti igényük, hiszen a válaszadók 81 százaléka szeretne 3–5 éven belül lakást vásárolni, míg önálló albérletre 46 százalékuk vágyik.  Kevesen számítanak arra, hogy a szülők ebben támogatni fogják őket: az önálló albérletbe költözéshez a diákok 10 százaléka, a saját lakás esetén pedig mindössze 4 százaléka vár szülői segítséget – derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.

A következő 3–5 évben a leggyakoribb, nagyobb kiadással járó cél a fiatalok számára a külföldi utazás (89 százalék), a családalapítás (82 százalék) és házasságkötés (74 százalék), autót 58 százalékuk vásárolna, külföldi letelepedést pedig 46 százalékuk tervez. Utóbbi célok megvalósításához azonban egyáltalán nem kalkulálnak a család támogatásával. A felsőoktatás költségeinek finanszírozásához a diákok 85 százaléka vesz igénybe szülői támogatást – igaz, emellett sokuknak (65 százalék) dolgoznia is kell, hogy fedezni tudják a költségeiket.

Csupán a válaszadók 2 százalékának a szülei tesznek vagy tettek félre pénzt kimondottan azzal a szándékkal, hogy gyermekük életkezdését támogassák. A megkérdezettek 13 százaléka alkalmanként kap pénzt családjától, a legtöbb diákot viszont havi jövedelmükből támogatják a szülök: 50 százalékuk havonta kap „zsebpénzt”, közel ugyanennyi hallgatót a számlák kifizetésével, illetve az otthonlakás lehetőségével támogatja a család. Akik rendszeres szülői apanázsban részesülnek, azok közül a legtöbben (55 százalék) havi 20–50 ezer forint közötti összeget kapnak, és csupán 12 százalékuk említett ennél magasabb összeget. A fiatalok 10 százaléka egyáltalán nem kap a családjától támogatást.

„A diákok becslései is jól mutatják, hogy az önálló életkezdés olyan jelentős kiadásokkal jár, amit a családok többsége nem tud havi jövedelméből finanszírozni. A felsőoktatás költségeihez ugyan a szülők nagyobb része havonta hozzá tud járulni – amely mellett sok diák dolgozni is kénytelen –, egy váratlan helyzet a diplomaszerzést is veszélybe sodorhatja. A gyermekek önálló életkezdésével kapcsolatban ezért van szükség a szülök előrelátására és tudatos pénzügyi tervezésére, hiszen a családi kassza nagyobb megterhelése nélkül csak az időben elkezdett rendszeres megtakarítással lehet jelentősebb tartalékot képezni” – hívta fel a figyelmet dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója.

Nem vagyunk felkészülve egy hosszú betegségre
Az NN Biztosító egészségkutatása szerint a magyarok 70 százaléka nincs anyagilag felkészülve egy súlyos, hosszan tartó betegségre, pedig minden második ember aggódik az egészségéért.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo