A fenntarthatóság nemcsak a jövő generáció(k) megélhetésének kérdése, hanem arról is szól, hogy a mai világban mennyi ember tud élni, véli a professzor. Az Adam Smith-től megörökölt paradigma, a láthatatlan kéz teóriája, vagyis hogy ami nekem jó, az másnak is, már nem életképes. ”Ez ma az egoizmusnak felel meg. Most már csak úgy lehet jól működni, ha az egész rendszer érdekeit tartjuk szem előtt,” mondta László Ervin, aki jelenleg az új üzleti etikát népszerűsítő tanintézményben, a Giordano Bruno New Paradigm University-n dolgozik.
Nem állja már meg a helyét a ”szuboptimalizálás” paradigmája, vagyis hogy ”egy kis részt optimalizálunk és az az egésznek jó lesz”. Ez az atomizált rendszerszemlélet, a részekben való gondolkodás zsákutcába vezet.
Felelősségvállalás: jót és jól
”Ha az üzleti világ fontos tényezője annak, hogyan élnek az emberek, nem vonhatja ki magát a problémák megoldásának szükségessége alól. A hatalom felelősségel jár,” de a magánszektor hajlamos csak ”magára vigyázni.” A The Economist szaklap úgy fogalmazta meg a vállalkozások e kettős felelősségét: ”doing well and doing good”, vagyis nem elég anyagilag jól teljesíteni az adott szektorban (akár környezetszennyező és társadalomromboló tevékenységgel), de jót is kell tenni.
A Fenntarthatósági Csúcson elhangzott többi előadást itt olvashatja!
Állami szinten is régi, 19. századból örökölt paradigmákkal működünk: László Ervin az ENSZ kutatóintézetének igazgatójaként már a 80-as években saját bőrén tapasztalta, hogy a tagországok képviselői szakemberként és magánemberként ugyan megértették egyes égető problémák kezelésének fontosságát és a szükséges lépéseket, de amikor bizottsági szinten szavazásra került a sor, mindig kormányuk szája íze szerint kellett dönteniük, s rendre keresztbe tettek a nemes kezdeményezéseknek. ”Az ENSZ, vagyis az ”Egyesült Nemzetek” ideája ellentmondás,” mert a nemzet szuverén entitás, ami elsősorban a saját érdekrendszerét fogja érvényesíteni, így a szó szoros értelmében vett egyesülésre képtelen. A kormányok legfeljebb saját népességük jólétét tartják szem előtt.
Profitérdek, mint rákos daganat
Az emberiség mintegy 8000-10 000 évvel ezelőtt vált ki a természeti egységből és kezdte saját szájíze szerint, nagy méretekben befolyásolni ökológiai környezetét, s többé már nem volt ”szerves része” az ökoszférának. Önálló szervezetté vált.
A gazdaság is ilyesmire vetemedett, csak jóval drámaibb hatást gyakorolva. Amikor az üzleti világ fittyet hány a társadalom és az ökoszféra egészére és csak saját profitérdekét érvényesíti, az olyan, mint a rákbetegség: a testben egy szerv sejtjei felgyorsult tempóban reprodukálják magukat; elvonják más szervektől a tápanyagot és az energiát, s az egész rendszer életképességét teszik tönkre.
Az új paradigmának nem a fizikai egységekben való gondolkodásról kell szólnia, hanem dinamikus szemlélettel az erőforrások áramlására kellene koncentrálnia (”flow chart” megközelítés). Ezért a legfontosabb üzleti erények közé tartozik a kooperativitás, az együttműködés képessége, a zéró-összegű játszmák űzése (az egyik fél nyer, a másik veszít) helyett.
A tudományfilozófus professzor a kvantumfizika példáját hozta fel analógiaként, ahol a részek folytonos összeköttetésben maradnak egymással. Ez ”az elővilágra is vonatkozik, mert az makro-szintű kvantumrendszer”.
