Több mint félmillió embert ölt meg az időjárás

A klímaváltozásért nagyrészt ugyan a fejlett országok okozzák, de a fejlődő világ viseli az ebből eredő károk nagy részét. Ugyanakkor nálunk is komoly ára van az éghajlati szélsőségek szaporodásának.

A június eleji árvíz minden eddigin túltett - Kép: MTI

Nem először érezhetjük a bőrünkön a klímaváltozás káros hatásait: idén már kaptunk hideget, meleget. Rendkívüli hideghullám tavasszal, amit az évszázad árvize követett, majd a hosszú és forró kánikulai időszak nyáron. A 2013-as év valószínűleg nem kerül bele tehát a biztosítótársaságok kellemes emlékei közé, ugyanakkor hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az idén tapasztalt időjárási anomáliák mind gyakoribbakká és hevesebbé válnak a klímaváltozás miatt.

Nem minket érintenek azonban a leginkább a következmények, hanem éppen a legszegényebb országokat, amelyek képtelenek hatékonyan védekezni a természeti csapások ellen – ez világosan kiolvasható a Germanwatch környezetvédelmi szervezet kilencedik Klíma-rizikó indexéből, amelyet a jelenleg Varsóban tartott klímacsúcson tettek közzé. (Az index itt megtekinthető!)

Eszerint az 1993-2012 közötti időszakban az időjárási extremitások közvetlen következményeként 533 ezer ember vesztette életét világszerte, az anyagi kár pedig meghaladta a szinte felfoghatatlan 2,5 ezer milliárd dollárt. A leginkább érintett államok Honduras, Burma, és Haiti, de a tíz leginkább sújtott ország között egyetlen OECD ország sincs.

Honduras például az elmúlt húsz évben évente a teljes GDP-je több mint 2,6 százalékát vesztette el a szinte menetrendszerűen bekövetkező áradások, heves esőzések okozta földcsuszamlások és viharok miatt, Burmában évente átlagosan 7135 emberéletet követelnek a természeti katasztrófák. Haitin a lakosság még mindig szenved a 2010-es pusztító földrengés következményeitől, amelyet az elmúlt évben az Isaac és a Sandy hurrikánok csak tetéztek, elpusztítva a termés nagy részét, éhezésre ítélve a lakosságot.

Magyarország helyzete sem irigylésre méltó: a „rangsorban” a 64 helyen állunk. A Germanwatch adatai szerint hazánkban évente átlagosan 37 emberéletet követel az időjárás, és évente 173,9 millió dollárnyi (mintegy 39 milliárd forint) közvetlen kárt vagyunk kénytelenek elszenvedni a hirtelen érkező esőzések, árhullámok, szélviharok miatt, ami a teljes GDP-k 0,11 százalékát jelenti. A tavalyi katasztrofális aszály következtében a kukorica, a repce és más fontos takarmánynövények termésátlaga 30-40 százalékkal esett vissza. Hasonlóan komoly károk keletkeztek a gyümölcs, a zöldség ágazatban, ezerszámra hullottak el a baromfiak és a vágóállatok. Csak a mezőgazdaságban a kár meghaladta a százmilliárd forintot. Az élelmiszerárak emelkedése inflációs sokkot okozott, ami a magas adóteher miatt visszafogta a lakosság amúgy sem magas költekezési kedvét.

Azonban ha nem az elmúlt évek átlagát tekintjük, hanem „csak” a tavalyi évet, akkor sokkal rosszabb a helyzet. Tavaly ugyanis az elmúlt 40 év egyik legnagyobb hőhulláma sújtotta Kelet-Közép Európát és a Balkánt. Európa többi része sem úszta meg az elmúlt éveket katasztrófa nélkül: ezek közül a legsúlyosabb a Franciaországot és a mediterráneumot 2003-ban sújtó hőhullám volt, amely 70 ezer emberéletet követelt. 2008-2009-ben a Közel-kelet minden idők legnagyobb aszályát szenvedte el – részben ennek köszönhető az arab tavasz néven elhíresült tüntetéssorozat kirobbanása. A Germanwatch és más kutatók is egyet értenek abban, hogy a klímaváltozás – legalább részben – felelőssé tehető ezekért az extrém időjárási eseményekért, és a jövőben több és súlyosabb hasonlóra számíthatunk.

Kánikulára, aszályra készülhetnek a gyermekeink
Az elmúlt két évtizedben egyre melegebbek, és egyre hosszabbak lettek a magyarországi hőséghullámok. Ez a tendencia várhatóan a következő évtizedekben is folytatódik, s az évszázad végére már nem csak nyáron lehetnek a mostanihoz hasonló hőséghullámok.
 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo