Ahány falu, annyiféle szennyezett víz - nagyjából ez a mérleg India számos táján. A sokféle szennyezés pedig sokféle tisztítást igényel. Ha nehézfémek találhatók benne, fordított ozmózis-rendszer szükséges, ami egy egész közösséget lát el, ha baktériumokat kell eltávolítani, elég a lakásban felszerelhető tisztító is, ami egy családot szolgál ki. (Egymilliárd ember nem jut naponta tiszta ivóvízhez az UNESCO szerint.)

Indiában például a víztisztító berendezés üzembe helyezése 20 000 dollárt kóstál, amihez 5000 literes tartály is jár. Egy ilyen eszközzel azonban akár egy kisebb falu ivóvízproblémája is megoldható. A helyi lakosok -a keresményük nagyságától függően- havonta 1,2 és 3 dollár közötti összeget fizetnek, amiért naponta 20 liter vízben részesülnek (vagyis havonta több mint 600 liter jár nekik, literenként 22,7 forintért). A tisztítást is baktériumok és UV-fény végzi. A berendezés óránként 2000 liter vizet tisztít meg, vagyis 100 lakost tud ellátni ez idő alatt.

Többek között a joghurt-multi társadalomtudatos szervezete, a Danone Communities segédkezik ilyen projektek kivitelezésében. A legnagyobb nehézséget azonban az emberek meggyőzése jelenti: sokan nem hajlandók fizetni a vízért, mondván ingyen is hozhatnak a kútból vagy a közeli patakból. Ennek oka vagy a tudatlanságuk vagy a megszokás: nem hajlandók belátni, hogy saját szervezetüknek tesznek rosszat, s hogy a szennyezett víz akár végzetes hatással is lehet rájuk.

A nem kormányzati szervezetek munkatársai azt tapasztalták, hogy a fizetési hajlandóság nem vallási alapú: megesik, hogy az egyik faluban örömmel fogadják a kezdeményezést, a másikban viszont nem kérnek a víztisztító eszközből.

Másutt a fizetés módja körülményes. Az elszegényedett emberek nehezen tudják megoldani, hogy minden nap legyen náluk készpénz. Vannak helyek, ahol afféle bérletrendszert találtak ki, amiért egyszer kell fizetni havonta. A lakosok 20 alkalommal jöhetnek vízért és a bérleten mindig bejelölik ezeket az alkalmakat.