Senki sem tudja, mit jelent az FSC. És ön?

10-ből mindössze alig 1 magyar vásárló (8,8%) ismeri az FSC embléma pontos jelentését, vagyis azt, hogy az ezzel a jelzéssel ellátott termékek fa alapanyaga felelős erdőgazdaságból és egyéb ellenőrzött forrásból származik.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:Tetrapack

Kevesen tudják, hogy FSC® jelzésű termékek választásával sokat tehetnek az erdők megóvásáért. A Tetra Pak megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által elvégzett friss kutatásból kiderült, hogy 10-ből mindössze alig 1 magyar vásárló (8,8%) ismeri az FSC embléma pontos jelentését, vagyis azt, hogy az ezzel a jelzéssel ellátott termékek fa alapanyaga felelős erdőgazdaságból és egyéb ellenőrzött forrásból származik. Az ilyen emblémát viselő, folyékony élelmiszerek csomagolására használt italos kartondobozok a környezettudatos fogyasztói döntést, a Földünk tüdejét jelentő erdők megtartását segítik.

A WWF adatai szerint bolygónk szárazföldjének 31%-át borítja erdő, amely a szárazföldi élővilág több mint 80%-ának és mintegy 300 millió embernek biztosít élőhelyet, valamint 1,6 milliárd embernek nyújt megélhetést. A Budapesti Városvédő Egyesület szerint egy felnőtt fa 1 év alatt több oxigént termel, mint amennyit egy ember egy év során belélegez. Az erdők fontos szerepet töltenek be életünkben: tiszta vizet, friss levegőt, gyógyszereket, fa- és papíripari termékeket adnak nekünk – sőt, segítenek a globális felmelegedés és a talajerózió megelőzésében.

Ismerethiány miatt nem fontos a környezet?
A Tetra Pak Hungária ZRt. megbízásából, a GfK Hungária Piackutató Intézet által 1.000 fő megkérdezésével végzett fogyasztói kutatás szerint vásárlási döntéseinket elsősorban a termék minősége és az ára, majd eltarthatósága határozza meg, miközben a környezetvédelmi szempontok csak a prioritási listánk végén szerepelnek.
Fontosságuk ellenére szintén a WWF adatai szerint 35 óránként mégis egy Budapest nagyságú erdőterület tűnik el a Föld felszínéről. Annak, hogy unokáink számára is megőrizzük az erdőket, a legegyszerűbb módja, ha támogatjuk a felelős erdőgazdálkodást.

A fa és papír termékeken megjelenő FSC embléma azt jelzi, hogy azok fa alapanyaga valóban felelős erdőgazdaságból és más ellenőrzött forrásokból származik. A tanúsítást az FSC (Forest Stewardship Council®), a Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa, egy olyan nonprofit szervezet végzi, amely felhívja a figyelmet a felelőtlen erdőirtásra és világszerte ösztönzi a felelős erdőgazdálkodást.

A felelős erdőgazdaságok védik az erdőket, céljuk, hogy megtartsák azok környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági egyensúlyát. Ez azt jelenti, hogy a tanúsított erdőkben folyó fakitermelés minimálisra csökkenti az erdő növényeire, állataira és egyéb élőlényeire gyakorolt hatást, a helyi közösségek részesednek a gazdálkodás hosszú távú előnyeiből, az erdőgazdaságot pedig úgy tervezik és irányítják, hogy nyereséges legyen, de a megtermelt profit ne veszélyeztesse a jövőbeni faállományt, vagyis az erdő regenerációját, fenntarthatóságát.

„Az FSC egy globális problémára igyekszik globális választ adni: amennyiben egy termék viseli a védjegyet, akkor a fogyasztó biztos lehet abban, hogy a fa alapanyagot felelősen művelt erdőből és egyéb ellenőrzött forrásból termelték ki, bárhol a világon történt is az, akár az esőerdőkben, akár Szibériában, vagy éppen Magyarországon” - mondta Bárczi István, az FSC tanúsítást is végző SGS Fenntarthatósági Divíziójának vezetője.

A különböző termékeken megjelenő FSC jelzés nekünk, fogyasztóknak azt jelzi, hogy az általunk választott termék papír alapanyaga nyomon követhető az előállítás teljes folyamatán keresztül.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo