Persorozat indult be a klímaváltozás miatt

Új pereskedési hullám indult az Egyesült Államokban: Kaliforniától New Yorkig városok és megyék perelik az olajcégeket. Új kereseti taktikát használnak: a tengerszint emelkedését, ennek a helyi ingatlanokra gyakorolt hatását és a közháborítás vádját használják az olajipari vállalatok elmarasztalásának kivívására. Ha győznek a felperesek, bármelyik eset precedensértékűvé válhat.

Arról már hírt adtunk, hogy amerikai kamaszok beperelték a kormányt, amiért megsértette alkotmányos érdekeiket, mert nem garantálja az ökológia kincsek megőrzését a következő generációk számára, és ezzel a polgárok jólétét, egészségét is veszélyezteti.

Arról is többször írtunk már a klimablog hasábjain, hogy az Exxon Mobilt több amerikai tagállam főügyésze is támadja peres úton, amiért elhallgatták a részvényesek elől a klímakockázatokat. Márpedig minden, az üzleti tevékenységre leselkedő rizikóról a tőzsdei cégek kötelesek tájékoztatni a részvényeseket a negyedéves vagy éves jelentésekben.

Kép:PP archív

Most azonban új hadjárat látszik körvonalazódni az amerikai bíróságokon. Az USA egyébként is pereskedő kultúra, ott a versenyszemlélet, a versenyéthosz egyik arénája a bíróság, ahol az ellenérdekelt felek vagy bebizonyítják a maguk igazát, vagy vesztenek. 2017 óta nagyvárosok, kisvárosok és megyék egész sora támadt rá az olajvállalatokra. A jogi taktika, amit használnak arra alapul, hogy az üvegházgáz-kibocsátás tömeges méretű előmozdításában az olajvállalatok felelősek, az üvegházgáz-kibocsátást a klímaváltozás előidézője, a globális felmelegedés pedig a tengerszint-emelkedés okozója. Az pedig már városokat, megyéket, infrastruktúrát károsít. A tengerszint-emelkedéssel pedig közháborításban ludasak az olajcégek.

Kaliforniában a következő perek indultak:

  • San Francisco és Oakland 2017 szeptemberében külön-külön beperelte a Chevront, az Exxon Mobilt, a BP-t, a ConocoPhillips-t és a Royal Dutch Shellt közháborítás vádjával. A tengerszint emelkedéséért kártérítést, a szükséges védőfalak építéséért pénzt követeltek. 2018. június 25-én azonban egy bíró elutasította a kereseteket. A többi ügyben még nem született bírói döntés.
  • Richmond város 2018 januárjában nyújtott be ugyancsak közháborítást vélelmezve keresetet a Chevron, az Exxon Mobil, a BP, a Shell, valamint 25(!) másik olaj- és földgázipari cég ellen. Az ügy a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróságon van. Ezúttal az olajkitermelés és a fosszilis energiahordozók népszerűsítése lett megtámadva, s az indok itt is a tengerszintemelkedés, ami negatív hatással van a város ingatlanjaira.
  • Santa Cruz megye 2017 decemberében, újfent közháborítást vádjával perelte be a már említett Chevront, Exxon Mobilt, BP-t, Shellt és más cégeket, a tengerszintemelkedését és a szélsőséges áradásokat nehezményezve.
  • Imperial Beach, San Mateo megye és Marin megye külön-külön perelik 2017 júliusa óta a Chevront, az Exxont, a BP-t, a Shellt és másokat közháborításért, hanyagságért, illetéktelen behatolásért. Természetesen kártérítést követelnek.
Más tagállamokban is keresetek kerültek a bíróságokra:
  • New York városa 2018 januárjában perelte be a Chevront, a BP-t, a ConocoPhillips-t, az Exxont és a Shellt kártérítést követelve a klímaváltozás negatív hatásaiból eredő károkért.
  • King megye 2018 májusában lett felperes a BP, a Chevron, a ConocoPhillips, az Exxon Mobil és a Shell ellenében közháborítás, illetéktelen behatolás vádját meglobogtatva. Itt is a fosszilis erőforrások "gyártása" és népszerűsítése a nehezményezett tevékenység. Kártérítést követel a megye és a cégek részvételét a károkat elhárító ökológiai programokban.
(Reuters)
Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo