A másik érdemi hatású intézkedés a nemzetközi klímafinanszírozás megvonása. Ez a döntés sem jogilag rögzített még, de az eddigi befagyasztásból és a retorikai, ideológiai hozzáállásból egyenesen következik. Az Egyesült Államok nagy befizetője (volt) a különböző nemzetközi klímaszervezeteknek, így mindenekelőtt az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Titkárságának, vagy az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Testületének, ismertebb nevén az IPCC-nek. De komoly összegeket adott a Zöld Klíma Alapnak, és ugyanennyire jelentős összegeket várnak az USA-tól az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaira való felkészülést támogató Alkalmazkodási Alapnál, vagy éppen az újonnan felállított úgynevezett Veszteségekre és Károkra Reagáló Alapnál, amely olyan fejlődő országoknak biztosítana támogatásokat, amelyek az éghajlatváltozás már bekövetkezett hatásaitól szenvednek. Márpedig sok fejlődő ország azzal érvel, hogy ha nem kap forrást, akkor nem tud vagy nem fog kibocsátást csökkenteni, ami végső soron mindenkinek rossz lesz.

Végül, írja az elemző, “óriási ön- és közbecsapás kezd elharapózni azzal, hogy a »zöld átállásnak« nevezett folyamatot kezdik egyre többen kikiáltani a gazdasági, versenyképességi bajok fő felelősének.” Huszár András szerint a helyzet épp fordított: a gazdasági bajaink egyre inkább annak lesznek a következményei, hogy lassan elérjük a természeti környezet kirablásának határait, és beleütközünk a valóságba, ahol egyre szűkösebben és egyre drágábban állnak majd rendelkezésre nyersanyagok, az élelmiszer stb.