Mostantól rugalmasabb a GMO-k felhasználása

A Bizottság célja, hogy a nemzeti kormányok nagyobb mértékben beleszólhassanak az uniós engedéllyel rendelkező GMO-k állati vagy emberi fogyasztásra (azaz takarmányként, illetve élelmiszerként) való felhasználásába.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Bizottság bemutatta a géntechnológiával módosított szervezetek (GMO-k) élelmiszerként és takarmányként való engedélyezésére vonatkozó döntéshozatali eljárás felülvizsgálatának eredményeit. Ez a felülvizsgálat a 2014 júliusában az Európai Parlament elé terjesztett politikai iránymutatásból következik, amely alapján az Európai Bizottság megválasztására sor került. A felülvizsgálat megerősíti, hogy olyan, a közvéleményt tükröző változtatásokra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzeti kormányok nagyobb mértékben beleszólhassanak az uniós engedéllyel rendelkező GMO-k állati vagy emberi fogyasztásra (azaz takarmányként, illetve élelmiszerként) való felhasználásába. E felülvizsgálat eredményeként a Bizottság a jogszabályok módosítását javasolja annak érdekében, hogy azok nagyobb szabadságot biztosítsanak a tagállamok számára abban, hogy területükön korlátozzák vagy megtiltsák az uniós engedéllyel rendelkező GMO-k élelmiszerekben vagy takarmányokban való felhasználását.

Kép:Pixabay

Vytenis Andriukaitis uniós egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztos a így nyilatkozott: „Nagy örömömre szolgál, hogy a Bizottság egyik legfontosabb kötelezettségvállalását, amely a GMO-kra vonatkozó döntéshozatali eljárásról szóló jogszabályok felülvizsgálatára irányult, ezennel teljesítettnek nyilváníthatom. A Bizottság meghallgatta a nemzeti kormányok által kifejtett álláspontokat, amelyek számos uniós polgár aggályait tükrözik. Elfogadását követően a mai napon előterjesztett javaslat, amely teljes mértékben összhangban áll a szubszidiaritás elvével, nagyobb beleszólást fog biztosítani a tagállamoknak az uniós engedéllyel rendelkező GMO-k területükön élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználásába.”

Tilthatjuk a GMO növényeket
Január óta az uniós tagállamok akkor is korlátozhatják vagy tilthatják területükön a géntechnológiával módosított növények (GMO-k) termesztését, ha az uniós szinten egyébként engedélyezett. Itt olvashat erről részletesebben.
Mostantól rugalmasabb megközelítés érvényesül a GMO-k felhasználása terén

A Bizottság által elfogadott javaslat egyértelműen jelzi az európai polgárok számára, hogy az Unió figyelembe veszi aggályaikat, amelyek országonként eltérőek lehetnek. Az új megközelítés célja, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen az uniós engedélyezési rendszer fenntartása és a között, hogy a tagállamok szabadon dönthessenek a GMO-k területükön való felhasználásáról. Mivel alapvető fontosságú az egységes kockázatkezelési rendszer fenntartása – tekintettel arra, hogy ez biztosítja az Unió egész területén azonos szintű védelmet –, a tudományos alapokon nyugvó engedélyezési eljárás és a fogyasztóknak választási lehetőséget biztosító címkézési szabályok nem módosulnak. A változás lényege, hogy miután megadják az engedélyt egy GMO élelmiszerként vagy takarmányként történő uniós felhasználására, a tagállamoknak lehetőségük lesz úgy dönteni, hogy nem engedélyezik az adott GMO-nak a saját élelmiszerláncukban való felhasználását (kívül maradnak).

A tagállamoknak bizonyítaniuk kell majd, hogy kívülmaradási („opt-out”) intézkedéseik megfelelnek az uniós jognak, ezen belül a belső piac alapelveinek, valamint az Unió nemzetközi kötelezettségeinek, melyeknek a WTO keretében az EU-ra háruló kötelezettségek szerves részét képezik. A kívülmaradásnak az uniós szinten értékelt okoktól, azaz az emberi vagy állati egészségre és a környezetre jelentett kockázattól eltérő jogos okokon kell alapulnia.

A javaslat tükrözi és egyben kiegészíti a termesztési célú GMO-kkal kapcsolatban a tagállamok számára a hónap elején hatályba lépett és az Európai Parlament és a Tanács között a közelmúltban született megállapodáson alapuló (EU) 2015/412 irányelvben biztosított jogokat. A javaslat elfogadásával az Európai Unió következetes szabályrendszerrel rendelkezne a GMO-k engedélyezése vonatkozásában egyfelől a termesztés, másfelől pedig az élelmiszerek és a takarmányok területén, ezáltal a tagállamok sajátos aggályait mindkét területen figyelembe lehetne venni.

E jogalkotási javaslat most rendes jogalkotási eljárás keretében továbbításra kerül az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo