Harmadával többet fizet szélenergiára az állam

Közel harmadával, 29 százalékkal több támogatás jár a szélenergiára Ausztriában a kedden kihirdetett új tarifarendelet szerint, ugyanis a régi szélenergia-támogatás már nem tette kifizetődővé a szélerőművek építését. Az új határozatok értelmében a napenergia dotálása viszont csökkent.

Az eddigi kilowattóránként 7,53 eurócentről 9,7 eurócentre emelte aszélerőművek üzemeltetőinek járó támogatást az osztrák gazdasági minisztérium. A tárca a szakszervek ajánlásai alapján eredetileg 9,4 centben akarta meghatározni az új tarifát. Az IG Wind szakmai érdekvédelmi szervezet viszont 9,8 centet követelt, azzal érvelve, hogy a régi, 7,53 centes támogatás mellett gyakorlatilag már évek óta nem épültek új szélerőművek.

Reinhold Mitterlehner azzal indokolta a végső döntést, hogy a vízenergia után a szélenergia Ausztriában a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló megújuló energiaforrás. De egybecseng a döntés a miniszter egy korábbi nyilatkozatával is, miszerint Ausztriának elsősorban a gazdaságos beruházásokat kell támogatnia.

A szélnél drágább a napenergia

A koncepció értelmében a szélenergiánál jóval drágább napenergia előállítására 2010-től valamivel kevesebb támogatás jár. A tarifa meghatározásánál azt is figyelembe vették, hogy csökkent a napkollektorok beszerzési költsége. Új szempont az idei szabályozásban, hogy az épületekbe beépített napkollektorok előnyt élveznek a kevésbé gazdaságosnak tartott szabadon álló berendezésekkel szemben. Öt és húsz kilowatt közötti csúcsteljesítményű beépített berendezésekre 38, ennél nagyobb teljesítményűekre 33 cent jár kilowattóránként.

A biomasszából származó energia előállítását a berendezés méretétől függően 10-15 centtel, a biogázét 13-18,5 centtel támogatja az osztrák állam. Emelkedik az alternatív energiaforrásokat felhasználó létesítmények építésének támogatási kerete is, a tavalyi 17 millióval szemben idén 21 millió euró áll rendelkezésre erre a célra.

Egy tavaly novemberi törvényben Ausztria célul tűzte ki, hogy 10-ről 2015-ig 15 százalékra emeli a támogatott energiatermelés hányadát. Az alternatív energia támogatásának évi 250-300 millió eurónyi költségét a kis- és nagyfogyasztók fedezik. Egy átlagos háztartásra az eddigi tarifák mellett évi 35 euró költség jutott.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo