Hallottunk már az adósrabszolgaságról, amikor a kényszermunkára fogott ember valójában a felvett kölcsön kamatait dolgozza le, de magát a hitelt valószínűleg soha. A The New York Times terjedelmes cikkben számolt be arról az új gyakorlatról, mely valójában nem újdonság, csak a halászat terén nem volt még jellemző. Most már igen.
A fejlődő országokban elterjedt jelenség, hogy a külföldön munkát remélő, az embercsempész több száz dolláros díját bevállaló, de azt megfizetni nem tudó embereket "hitelbe" csempészik ki. Munkaadója kifizeti az embercsempész díját, majd a munkavállaló ott marad és szörnyű bánásmódnak kitéve dolgozik, hogy jövedelmével letörlessze a tartozást. Ez a módszer régi trükk a prostitúcióban, sőt az agráriumban és az építőiparban is.
Az embercsempészek azzal az ígérettel visznek át illegálisan az országhatáron fizetős állásért ácsingózó szegényeket, hogy a szomszéd országban majd építkezésen kapnak munkát. Ez történt egy 30 éves kambodzsai fiatalemberrel, akinek thaiföldi munkát ígértek az építőiparban. Az ő esetét dolgozta fel az amerikai napilap.
A teherautóból kiszállva -amely átvitte a határon- fegyveres őrök között találta magát, akik Bangkoktól délre egy fahajóra pakolták többedmagával együtt. Thaiföld partjainál takarmányhalra kellett halászniuk, amely a legolcsóbb árkategóriába tartozik a piacon.
Gályázás & rabság
A befogott halrakományok az USA-ban kötnek ki, rendszerint konzervhalként vagy a kutya- és macskaeledelbe, valamint a mezőgazdaságban használt állattápba adagolt hozzávalóként.
Ahogy egyre inkább túlhalásszuk a tengerek halállományát, erősebb pozíciókra tesznek szert a partoktól távol folyó halászat (long-haul fishing), ami annyit tesz, hogy a halászhajó kiköt a nyílt tengeren, akár 2200(!) kilométerre a szárazföldtől, és hosszabb ideig ott marad, nem ritkán akár évekig is! (Úgynevezett anyahajók látják el az ilyen hajókat élelemmel, jéggel, eszközökkel.)
Az amerikai napilap megkaparintott egy szerződést. A feltételek elég húzósak: havi 200 dollár fizetés napi 18 órás munkára. Túlórára nem jár pluszjavadalmazás. A szingapúri munkaközvetítő -merthogy ilyen cégek is részt vesznek a munkaerőszerzésben- az első 6 hónapban a bér teljes egészét megtartja, utána pedig 150 dollárt. Vagyis a szerencsétlen halásznak mindössze havi 50 dollár jut.
A kapitányok kedvük szerint eladhatják vagy elcserélhetik más hajókkal a legénységük bármely tagját. A cikkben szereplő fiatalembert 530 dollárért adta el a hajókapitánynak a embercsempész. Végül 750 dollárért vette meg a szabadságát egy emberi jogi szervezet..
Nem ritka, hogy kiskorúakat is befognak a munkára. Nekik is 18-20 órát kell dolgozniuk, meglehetősen veszélyes körülmények között. Mivel a kistestű, ezüst színű takarmányhalak este láthatók jobban (főleg a hering és a tarka fattyúmakréla), javarészt éjjel, kivilágítatlan hajókon, koromsötétben kell mozogniuk a 15-16 éves fiúknak - akár a tomboló vihar kellős közepén is, amikor össze-vissza hányódik a hajó. Mindegyikük keze tele van vágásokkal. "Munkahelyi ártalom." A sebek folyton elfertőződnek. De megesik az is, hogy ujjukat a sötétben levágja egy háló.
Minden hibáért -ha rossz gyűjtőbe helyeznek egy halfajtát- szigorú megtorlásokkal honorálnak munkáltatóik. Mivel többségük nem beszéli a kapitány anyanyelvét és úszni sem tud, teljes mértékben ki vannak szolgáltatva feljebbvalóik kénye-kedvének. Amfetaminban bővelkednek a hajók, hogy halászaik "becuccozva" hosszabb ideig legyenek képesek dolgozni, de az antibiotikumon spórolnak. Természetesen zsúfolt hálótermekben alszanak (egy huzamban csak néhány órát), ahova a hajó motorja időnként még mérgező, sötét füstöt is be-bepöfékel.
Amikor a hajó végre kiköt valahol, az alkalmazottak gyakran szökésnek erednek. (Időnként azért, hogy jobb bért kínáló hajókon kapjanak helyet.) Pótlásukra úgy szereznek új munkaerőt a hajóskapitányok, hogy karaoke bárokban leitatnak, elaltatnak embereket. Másokat egyszerűen elrabolnak a kikötővárosokban.
Az említett 30 éves férfi beszámolója szerint aki megbetegedik és képtelen a munkavégzésre, azt hasznavehetetlen egyénként lehajítják a fedélzetről a hullámsírba. Az engedetleneket -elrettentő példaként- sötét vermekbe vetik több napos fogságra a hajó mélyén, vagy extrém esetben lefejezik.
A kárhozat tengere Kína alatt
A Dél-Kínai-tengeren a legrosszabb a helyzet, ahol a thai halászhajókon ötvenezer emberrel több alkalmazottra lenne szükség, mint amennyi embert össze tudnak szedni, derült ki az ENSZ jelentéséből.
Thaiföldön mindössze 1 %-os a munkanélküliség, tehát a helyiek nincsenek rászorulva, hogy ilyen embertelen körülmények között dolgozzanak. Ennek tudható be az ötvenezer fős munkaerőhiány a halászflottában. Ezért csalnak ide hazugsággal, trükkel és tartanak itt erőszakkal kambodzsai és myanmari illegális bevándorlókat, migráns munkavállalókat.
Őket tengeren lebegő munkatáborokban szállásolják el - ezek "szellemhajók", melyek nem rendelkeznek nemzetközi azonosítószámmal. Másokat korallszigeteken vagy lakatlan szigetken lévő "börtöntáborokban" helyeznek el. Az Associated Press hírügynökség idén arról írt, hogy a Benjina nevű indonéz szigeten ketrecekbe zárva őrizték a halászokat, nehogy megszökjenek. Mivel az esős évszak miatt hónapokig megközelíthetetlen a sziget hajóval, az élelmet repülővel juttatják el ide. Az ENSZ 2009-es elemzésében az állt, hogy a megkérdezett -hajókról megszökött- 50 emberből 29 szemtanúja volt annak, hogy a kapitány vagy más felettesek megöltek egy munkavállalót.
Törvényen kívüliek
Az országhatárokon túl lévő, "nemzetközi vizeken" tulajdonképpen a törvényenkívüliség anarchiájában lebegnek ezek a kétes hírű halászhajók. A tengeri munkajog meglehetősen laza szőttes, ami nem biztosít elegendő védelmet a szárazföldön egyébként szabad állampolgároknak.
2014-ben Thaiföld volt az egyetlen ország, mely az ENSZ-ben a kényszermunka elleni egyezmény ellen szavazott, mely szabályozás bünteti az emberkereskedelmet. Thaiföld végül csak nemzetközi nyomásra változtatta meg álláspontját. A kormány azt javasolta, hogy börtönök rabjaival töltenék fel a halászhajókat, de ez is nagy ellenkezést váltott ki nemzetközi szervezetekből.
A malajziai, thaiföldi és indonéziai hatóságok azzal védekeznek, hogy nincs elegendő állományuk és flottájuk a halászhajók ellenőrzésére. A kényszerfoglalkoztatáson való rajtakapás azért is nehéz, mert a legtöbb halászhajó nem tartozik a nemzetközi jog hatálya alá, amely megkövetelné, hogy olyan berendezéssel rendelkezzen, mely alapján a szárazföldi törvényvégrehajtó alakulatok figyelhetnék a mozgását.
Az emberek kényszermunkára fogása a tengereken olyan probléma, amelyre már számos emberi jogi szervezet próbálja felhívni a figyelmet.
