Csalások után: becsődölt a világ legnagyobb napenergiacége

A kínai nagyváros, Vuhszi bírósága kimondta a Suntech csődjét, miután a vállalat nem tudta fizetni a kamatot 541 millió dollár értékű kötvényein. Emellett a vállalat kezese volt egy hamis garanciával megtámasztott, több száz millió dolláros hitelnek is. A csődvédelem alá került társaságnak lehetősége nyílik rá, hogy átszervezze adósságait.

Telített a fotovoltaikus eszközök piaca, a túlkínálat pedig árcsökkenést okozott, ami gyakorlatilag eltüntette a  napelemeket gyártó cégek profitját. Egy ideje már lehetett tudni, hogy a Suntechnél baj van: 2012 júliusában a vállalat egyik üzleti partnere 680 millió dollár értékű hamis vagyontárgyat mutatott fel papíron, hogy kölcsönt vehessen fel, amit a Suntech állt kezesként.

A Suntech maga is mintegy 1,14 milliárd dollárnyi hitelt vett fel 9 kereskedelmi banktól, jelentette a Xinhua kínai hírügynökség. A bankhitelek ugyan lehetővé tették, hogy a kínai márka piaci részesedést orozzon el a német és japán versenytársaktól, de az eladósodásnak ára van. Március elején az igazgatótanács kibillentette az elnöki székből Shi Zhengrongot, a vállalat alapítóját.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok eközben kereskedelmi-diplomáciai vitába keveredett Kínával, melyet azzal vádolnak, hogy olyan olcsó dömpingárut önt a piacaikra, melynek alacsony árszintjét Peking állami támogatása teszi lehetővé, ez pedig nem egyezik a szabad világkereskedelmet felügyelő WTO protekcionizmust tiltó szabályaival.

Az európai vádakat alátámasztjá, hogy csak 2010-ben Peking 30 milliárd jüant juttatott a kínai szoláreszköz-gyártóknak. Vuhszi (Wuxi) város kasszájából ugyancsak nagy összegű támogatás került a Suntechhez. Annak érdekében, hogy erre jogosult legyen a cég, termékeit külföldi leányvállalatainak adta el, s ezzel szebbnek tüntette fel éves eredményeit.

Az adatok kozmetikázására nagy szükség volt, mivel a kínai napenergia-eszközökre vonatkozó megrendelések 2012-ben 80%-kal csökkentek az előző évi volumenhez képest. Kínában a poliszilícium-alapú eszközök gyártóinak 90%-a ezért ideiglenesen leállította a termelést.

A Solyndra árnya
A nyugati féltekén a Solyndra 2011-ben bekövetkezett csődje tépázta meg a napenergia-ipar renoméját. Ugyan magáncégről volt szó, de 535 millió dolláros államilag garantált kölcsönt vett fel az Obama-adminisztráció „tiszta energiát” támogató, 90 milliárd dolláros (ebből 18 milliárdot bankhitel-garanciára fordító) programja jóvoltából (mely további 100 milliárdnyi magántőkét vonzott a szektorba). Így végül az adófizetők pénze bánta a Solyndra bukását, ami a zöld gazdaságot hagyományosan ellenző, az olajlobbival lepaktált republikánusok malmára hajtotta a vizet.
A republikánus többségű képviselőház albizottsága bő egy éven át tartott meghallgatásokat, és folytatott vizsgálatot az ügyben. Ugyan az FBI rohamozta meg a cég főhadiszállását, és szövetségi ügynökök cipelték el az irattartó dossziékat, a hitelgarancia elnyerése körül nem találtak korrupcióra utaló bizonyítékokat. De a napenergia nemes ügye sokak szemében „húzóssá” vált a csőd miatt.
Hiába írta meg az amerikai sajtó, hogy az eset nem botrány: a csökkenő árak nyiffantották ki a cég üzleti modelljét. Egyesek azonban visszásnak tartották a kormány engedékenységét, miszerint lehetővé tette a cash flow-problémákkal küzdő cég számára, hogy 67 millió dollárt vegyen fel magánbefektetőktől, melynek visszafizetése elsőbbséget élvezett az államilag garantált hitel előtt.
A kritikusok azt hányták a Solyndra menedzsmentjének a szemére, hogy rossz taktikát választott. A cég úgy próbált mást nyújtani, mint a konkurencia, hogy a hagyományos egyenes modulok helyett cső alakúakat gyártott, melyek állítólag hatékonyabban képesek felvenni napkelte és napnyugta idején a napsugarakat. Ezek az eszközök azonban többe kerültek, mint a versenytársak konvencionális termékei: a GTM Research szerint minden egyes wattonkénti kapacitás legyártása 2 dollárt kóstált, míg a kínai kristályos napelemek 1,1 dollárba kerültek – írta a Bloomberg News.

Az 1100 főt foglalkoztató vállalat 250 millió dollár értékben adta el termékeit.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo