Bill Gates sokkolta közönségét

Pekingben rendezték meg az újfajta vécékkel foglalkozó expót, ahol a Microsoft milliárdos alapítója egy befőttesüvegnyi ürüléket tartott a kezében szemléltetőeszköz gyanánt. Gates szerint a szegény országokban soha nem fognak drága szennyvízrendszert kiépíteni, ezért hálózaton kívüli új vécékre van szükség. Olcsó és vizet nem igénylő masinákra. Máskülönben nem lesz egyenlőség a higiéniához való hozzáférésben. Jelenleg a Földön 2,4 milliárd embernek nincs a lakhelyén vécéje, de még latrinája sem. Úgy látszik, a higiénia nem alapvető emberi jog.

Gates igazi kockafejként, szakiként (angolul nerd), a szakszerűségnek hódolva szemléltető példaként dunsztosüvegben egy adag bélsárt mutogatott prezentációján. Vagy talán marketingtudatos elgondolással tette ezt, hogy így kellő figyelmet kapjon a világsajtóban? Akárhogy is legyen, elérte a kívánt hatást. A közvélemény felfigyelt mondandójára. Gates a népegészségügy javításán munkálkodik bő másfél évtizede a saját és felesége nevét viselő alapítvány élén. De bármilyen megoldásba szívesen invesztál, melyek egy élhetőbb és környezetbarátabb világ létrejöttét segítik elő. Az állattenyésztés ökolábnyomát csökkenteni képes műhúsba éppúgy fektet, mint a víz nélküli vécékbe.

100 millió eurós alap a tiszta energiáért
Az Európai Bizottság és a Bill Gates elnökletével működő Breakthrough Energy közös befektetési alap létrehozásáról egyezett meg, amely az innovatív európai vállalatokat fogja segíteni merőben új tisztaenergia-technológiák kifejlesztésében és piacra juttatásában.
Hálózaton kívüli megoldás

Miért fontos a víz nélküli vécé? Mert nem kell hozzá szennyvízhálózat és csatornarendszer. Sem vízfogyasztás. A fejlett országokban hatalmas infrastruktúrák bonyolítják testünk végtermékeinket elmozdítását: behozzák otthonainkba a vizet, elszállítják a vécében lehúzott vizeletet és ürüléket, majd a szennyvíz a tisztítóüzemekbe megy. E körülmények megteremtése rengeteg ásással, építkezéssel, csőlefektetéssel jár.

„Ez nagyon drága dolog, és a szegényebb városokban nem fog megtörténni” – mondta Gates a CNN-nek. Az ENSZ Világegészségügyi Szervezete (WHO) szerint 2,3-2,4 milliárd ember számára nem megoldott, hogy alapvető higiéniai feltételek között éljen, vagyis nincs otthonában vezetékes víz- és szennyvízrendszer, sőt gyakran még latrinák sem. A Föld lakosságának vagyoni és esélyegyenlőtlensége tehát kiterjed a higiéniához való hozzáférésre is.

Szennyezett víz és betegségek

Márpedig a higiénia nagyon fontos, mert az ürülékkel szennyezett folyók vagy patakok aztán kórokozók tömegével szennyezik az embereket, akik azok vizéből isznak. Gates ennek illusztrálására hozta fel a pódiumra a befőttesüvegnyi ürüléket, mondván, ami a kezében van, az 200 000 milliárd rotavírust, 20 milliárd shigella baktériumot és 100 000 darab élősködőféreg-petét tartalmaz.

Szennyezett víz
- Fotó: Gates Foundation

A fekáliával szennyezett víz által okozott betegségek, mint a kolera vagy a vérhas évente több százezer ember halálát okozzák világszerte. Mindez óriási károkat jelent a gazdaság számára is. Gates 130 országban működő alapítványának kalkulációja szerint 223 milliárd dollárra rúg az emiatt keletkező költség, ami tartalmazza az egészségügyi költéseket, az elvesztett termelékenységet s a betegszabadság, munkaképtelenség miatt kieső béreket is.

Hogyan lehet hát higiénikus megoldást találni az emésztés végtermékeinek elhelyezésére úgy, hogy az ne igényelje vezetékrendszer kiépítését? Az elmúlt hét évben az alapítvány nem kevesebb, mint 200 millió dollárt osztott szét feltalálók és kutatócsoportok között, hogy megoldás szülessen a problémára. A cél a vízöblítés nélkül vécé megalkotása.

Gates szerint ez menthet meg a klímakatasztrófától
A megújuló energiák terjedése önmagában nem elég ahhoz, hogy meg tudjuk fékezni a globális felmelegedést. A milliárdos szerint öt területen van szükség nemzetközi összefogásra és innovációs, technológiai áttörésre, hogy elkerülhessük az aszályok, kánikulák, árvizek és egyéb szélsőséges jelenségek által jellemzett klímaarmageddont. Sokan nem is sejtik, mik a legnagyobb szennyezők.
Alapvetően nem a vécé megalkotása számított nehézségnek, hanem Gates alapfeltétele: azt szabta meg kritériumként a versenyző teamek számára, hogy a vécé üzemeltetésének napi költsége nem haladhatja meg az 5 dollárcentet (14 forint), s külső hálózati energiaforrás és víz nélkül kell működnie.

Olcsóság a cél

Ez a fajta vécé tulajdonképpen a körforgásos gazdaság egyik alapvető portékája lehet: a toilet, ami fogja az ürüléket, megöli benne a veszélyes kórokozókat, majd a fennmaradó anyagból értékesíthető végterméket állít elő, például tiszta vizet, áramot vagy műtrágyát. Gates olyan masina részleteit vázolta fel Pekingben, mely képes erre.

Nem véletlen, hogy Gates Kínában népszerűsítette a víz nélküli vécé ideáját, hiszen 2015-ben Hszi Csin-ping elnök elismerte, hogy a vidéki régiókban nagy probléma a higiénia biztosítása, ezért „toiletforradalmat” hirdetett meg. „Meg kell vallanom, egy évtizede nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent fogok tudni a kakáról. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy feleségemnek, Melindának le kell állítania a vacsoraasztalnál, mert vécékről és ürülékről beszélek” – viccelődött Gates a konferencián.

Gates hangsúlyozta, a vécéinnovációk létrehozásának kezdeti fázisában tartanak, az első prototípusok ugyanis „még mindig elég drágák”. Szerinte legalább egy évtizedbe telhet, mire a vízöblítés nélküli vécék kellőképpen olcsók lehetnek ahhoz, hogy telepíteni lehessen őket a szegény országok településein. Gates szerint még mindig technológiai áttörésre, valamint a gyártási költség drasztikus, 90 százalékos csökkentésére van szükség ahhoz, hogy Afrikában is széles körben lehessen telepíteni ilyen vécéket. Vagyis a mostani előállítási költség 10 százalékából kellene megoldani az egészet. A pekingi vécéexpón egyébként húsz olyan találmányt mutattak be, melyek hatástalanítják az ürülékben a kórokozókat.

 

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo