A hűvös és nedves élőhelyeket kedvelő elevenszülő gyík Észak- és Északnyugat-Európa nagy részén a leggyakoribb gyíkfajnak számít. Skandináviában messze átlépi az északi sarkkört, ezzel bolygónk legészakabbra hatoló hüllője. Hazánkban elsősorban jégkori maradványlápokban fordul elő. Összefüggő elterjedése van a Beregben, a Nyírségben, a Hanságban. Foltszerűen fordul elő a Duna-Tisza-közén (Ócsa, Farmos, Kolon-tó).
Az elevenszülő gyík a Kárpát-medencében a legutolsó jégkorszak vége óta visszahúzódóban van. Megmaradó élőhelyeit a vizek lecsapolása tizedelte meg, ma a nem megfelelő vízgazdálkodás zsugorítja ezeket. Az ipari forradalomhoz köthető fokozódó klímaváltozás azonban végső csapást jelent a hazai populációkra. Az elevenszülő gyík egyike azon fajoknak, amelyek, legalábbis Közép- és Dél-Európában a globális felmelegedés áldozatai lehetnek. Fennmaradását Magyarországon csak fokozott odafigyeléssel biztosíthatjuk, és az élőhelyeket rehabilitáló aktív természetvédelmi beavatkozásoktól remélhetjük.
A faj képviselői veszély esetén a vízbe menekülnek, ügyesen úsznak, és ha kell, alámerülnek. Március–áprilistól a hímek rámenősen udvarolnak, párzás előtt és közben állkapcsaikkal tartják fogva a nőstényt, aki emiatt akár a farkát is ledobhatja. Ez utóbbi jelenség az autotómia, azaz a farok önkéntes ledobása; a farok azonban – mint a többi gyíkunknál – ha nem is az eredeti tökéletességgel, de visszanő.
