Vidéki egyetemek kaptak pénzt

Közel harmincmilliárd forintot hagyott jóvá a kormány az ország 6 vidéki felsőoktatási intézménye számára. A többiek júniusban nyerhetnek támogatást.

A felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztés keretében 2013-ig mintegy 77 milliárd forintnyi uniós forrás szolgálja a magyar felsőoktatás megújulását. A kormány mostani döntése alapján, ebből a keretből, 28,9 milliárd forintot hagyott jóvá az ország 6 vidéki felsőoktatási intézménye - a győri Széchenyi István Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Dunaújvárosi Főiskola, valamint a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - számára.

A pályázat célja egyrészt a felsőoktatási intézmények oktatással, kutatással és vállalkozással kapcsolatos infrastruktúrájának fejlesztése, másrészt a műszaki és természettudományi szakokon tanuló hallgatók számának emelése - az ehhez szükséges feltételek megteremtése. A mostani döntésből kimaradt intézmények a pályázat második körében, júniusban nyerhetnek támogatást (összesen 21,7 milliárd forintot) terveik megvalósításához. (Az állami illetve költségtérítéses képzés közötti teljes átjárhatóságot javasol 2009-től a Magyar Rektori Konferencia munkaanyaga.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo