Tízszer annyi forrás, mint korábban

Az unió mostani költségvetési időszakában a Leader-program finanszírozására mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az unió mostani költségvetési időszakában a Leader-program finanszírozására mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre, ez csaknem tízszer több, mint amennyi 2004-2006 között a Leader+ Program megvalósítását szolgálta. Igaz ez az összeg hét évre szól, szemben az előző időszak 32 hónapjával, ám a növekedés még így is jelentős.

Paszternák Tímea, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal osztályvezetője pénteken Budapesten egy szakmai konferencián úgy becsülte, hogy az elkövetkező hét évben a Leader-program által lefedett magyarországi terület a duplájára nőhet. Az ország területének mintegy harmadán tevékenykedtek úgynevezett Leader akciócsoportok 2004-2006 között, ez mintegy 960 települést és 1,5 millió embert jelentett. Az idei előkészítést követően a program pénzeire várhatóan 2008-tól lehet majd újra pályázni.

Mi is az a LEADER?
A rövidítés a program francia elnevezésének kezdő betűiből származik: Liaison Entre Actions pour le Development de l'Economie Rurale. Magyarul: Közösségi Kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében.
Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára elmondta, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv keretében a rendelkezésre álló mintegy 1 300 milliárd forintos forrás hozzávetőlegesen 6 százaléka fordítható majd a Leader-programhoz kapcsolódó projektek megvalósítására a tárca számításai szerint. Az államtitkár fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy a Leader-programok elsődleges haszna az anyagi erőforrások biztosításán túl, hogy a kistérségekben ösztönzik az összefogást és közösségszervező erővé válnak. A helyi közösségek ugyanis helyben dönthetik el, hogy milyen célra kívánják felhasználni azokat az erőforrásokat, amelyeket a pályázatokon nyertek. Ilyen célnak nevezte Gőgös Zoltán például a falusi turizmus élénkítését, illetve a helyi foglalkoztatás bővítését, valamint a falufejlesztést is. Pásztohy András, az agrártárca miniszteri biztosa úgy fogalmazott, hogy a Leader-programban alkalmazott szemléleten keresztül valósulhat meg a tényleges vidékfejlesztés, mivel az unióban is azt a fejlesztési irányt ösztönzik, hogy helyben határozzanak a kistérségi közösségek a környékükön megvalósítható fejlesztésekről.

A volt politikai államtitkár szerint, ezért a Leader-szemléletnek kell érvényesülnie az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv más fejlesztési programjainak megvalósításában is. Annak érdekében pedig, hogy a programok minél gördülékenyebben valósulhassanak meg, a Leader-központ minden támogatást megad a programban részt vevő közösségeknek - szögezte le Simon László, a központ vezetője.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo