Pénzzel jött dicsőség

Egy milliárd forinthoz közelít a Start Zrt.-hez benyújtott garanciaigénylések értéke. A társaság az üzleti aktivitás folytatódását várja 2008-ban.

A Start Tőkegarancia Zrt.-hez 2007-ben 900 millió forint értékű igénylés érkezett a társaság két garancia termékére. A december 31-éig megkötött szerződések értéke 365 millió forint. A vissza nem térítendő EU-s támogatásokhoz kapcsolódó pályázatok számának és értékének 2008-ban várható növekedése, valamint a JEREMIE program kockázati tőkebefektetésekre gyakorolt pozitív hatása eredményeként 2008-ban a szerződésállomány megtízszerezése a célja a cégnek.

Pályázati kezességvállalás

A társaság szeptemberben indította el közvetlen pályázati kezességvállalás termékét (PKV), mely a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által elfogadott pályázati biztosíték, amit a vissza nem térítendő EU-s támogatást elnyert kkv-k igényelhetnek, fedezet nélkül, évi 2 százalékos kezességi díj ellenében. Az év utolsó három hónapjában közel 700 millió forint értékű igénylés érkezett 19 ügyféltől. Az igénylések döntő többsége GVOP-s pályázatokhoz kapcsolódik, de már érkezett igénylés GOP-os és KMOP-s pályázaton elnyert támogatáshoz kapcsolódó kezességvállalásra is. Az eddigi 22 igénylésből hármat utasított el a Zrt., mivel a bírálati folyamat során feltárt kockázatok meghaladták a társaság kockázatviselési szintjét.

Két befektetési tőkegarancia szerződés 2007-ben

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) felmérése szerint 2007. első tíz hónapjában mindössze hét 1 millió EUR egyedi érték alatti befektetést valósítottak meg Magyarországon az MKME tagjai. A tavalyi évben tapasztalt visszafogott befektetési tevékenység tükröződik a Start Zrt. befektetési tőkegarancia terméke iránti érdeklődés alacsony szintjében is. Összesen három igénylés érkezett, melyből kettő esetben kötöttek garanciaszerződést.

Közép-Magyarország vezet

A Start eddigi ügyfeleinek 68 százaléka közép-magyarországi, 9-9 százaléka észak-magyarországi vagy közép-dunántúli székhellyel rendelkezik. Az ügyfelek tevékenységét illetően a feldolgozóipar dominál, az ügyfelek 59 százaléka feldolgozóipari, 13,6 százaléka gazdasági szolgáltatási tevékenységet folytat. A Start ügyfélkörének kiemelkedő minőségét jól szemlélteti, hogy közülük ketten is az év vállalkozója díjban részesültek 2007-ben. A beérkezett garanciaigénylések átlagos értéke meghaladta a 40 millió forintot.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo