Önerőre kapó települések

Az EU Önerő Alap kínálta lehetőségek következtében nem igazán lehet majd az önerő hiányára hivatkoznia egy önkormányzatnak, ha pályázni akar.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Már pályázható az EU Önerő Alap az önkormányzatok számára, erre a célra az idén 15,1 milliárd forint áll a pályázó helyhatóságok rendelkezésére - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Az idén mintegy 50 százalékkal nőtt meg az önerő alap forrása, tavaly 10 milliárd forinttal rendelkezett az alap. Számítások szerint az idén 2 046 önkormányzat jogosult pályázni a 15,1 milliárd forintos keretre.

Bajnai Gordon elmondta, hogy a hátrányos helyzetű önkormányzatok számára a pályázati kiírásokban is a korábbinál kedvezőbb lehetőséget teremtenek az önerő tekintetében. Pályázaton kötelező feladat ellátása esetén az önkormányzatoknak tíz százalék önerőt kell biztosítaniuk, a hátrányos helyzetűeknél pedig elég öt százalékot felmutatni. (A hátronyos helyzetű térségek vállalkozóinak is vannak lehetőségeik.)

Az EU Önerő Alap forrásaira a társadalmi, gazdasági és infrasturktúrális szempontból elmaradott települések, kedvezményezett kistérségekben lévő települések, többcélú kistérségi társulások, a helyi önkormányzatok jogi személyiségű társulásai pályázhatnak. Bajnai Gordon úgy vélekedett, hogy az EU Önerő Alap kínálta lehetőségek következtében nem igazán lehet majd az önerő hiányára hivatkoznia egy önkormányzatnak, ha pályázni akar.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy kedvező hitel is rendelkezésre áll a saját erő megteremtésére, példaként említette a Magyar Fejlesztési Bank 25 éves futamidőre szóló, 5 éves türelmi idővel nyújtott hitelkonstrukcióját, ami jóval kedvezőbb, mint egy esetleges önkormányzati kötvénykibocsátás.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo