Nagy sláger a GOP-pályázat

Augusztus 24-én nyílik meg az Új Nemzeti Fejlesztési Terven (ÚMFT) belül a GOP-ban 5 új pályázat, s ennek 5 tükörpályázata a Közép-magyarországi régióban. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2500 vállalkozás fejlesztését finanszírozhatja a most megjelent pályázatok segítségével.

A jelenlegi kiírások közel háromnegyede kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szól, míg a fennmaradó egynegyed része pedig azokat a nemzetközi vállalatokat célozza meg, akik szolgáltató-központokat telepít be az országba. A pályázatokra nagy számba várják a mikro-, és a családi vállalkozások jelentkezéseit - mondta Kóka János a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezetője.

Pályázati ablakok

A GOP öt pályázatában közel 10 milliárd forint vár szétosztásra, míg a KMOP tükörpályázatai 3,5 milliárdos kerettel bírnak. A kiírások technológia-korszerűsítésre, szolgáltató-központok létrehozására, folyamat-menedzsment támogatásra, irányítási rendszerek bevezetésére, és e-szolgáltatások támogatására vonatkoznak. A támogatási intenzitás a GOP esetében 30-50 százalék, míg a KMOP esetében 20-50 százalék között ingadoznak.

A 2007-2009-es, az ÚMFT első két évben összesen 35 ezer vállalkozás forráshoz jutását segíti elő. A visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatások elnyerése egyfajta üzletkötés a nyertes pályázókkal, hiszen minden esetben feltételekhez szabjuk az uniós forrás megszerzését. Ez lehet például növekedési garancia, vagy foglalkoztatási garancia - foglalta össze az új filozófia lényegét Bajnai Gordon, az NFÜ vezetője, az ÖTM minisztere.

Slágerek

A korábbi GOP pályázatokra általánosságban elmondható, hogy a sokak által szigorodónak vélt feltételek és a támogatási intenzitás csökkenése nem tántorította el a cégeket a pályázástól. Több ezer pályázat érkezett be eddig az NFÜ-höz, számos pályázati ablakot túljegyeztek, a minimum túljegyzés 120 százalékos volt, de akadt olyan is, ahol több mint ötszörös volt.

Nagy volt a pályázási kedv szórása a régiók között. A Dél-alföldi régió volt a legaktívabb, onnan érkezett a legtöbb beadvány, viszont az Észak-magyarországi régió kapta eddig a legtöbb forrást. A legkevésbé aktív régió a Dél-Dunántúl volt - közölte Bajnai.

Az adminisztráció csökkentése, a korábbi pályázati rendszer megfordítása - a kiválasztást követő igazoló papírok benyújtása - jót tett a pályázatok átfutási idejének. A cél, hogy minél egyszerűbb legyen az ötlettől a pénzhez jutásig tartó rögös utat végigjárni - vélekedett Kóka. Egyes normatív pályázatok esetében 3-4 hétre redukálódott az elbírálási idő.

Szintén fontos változás, hogy a 10 millió forint alatti pályázatok esetében nincs már szükség biztosítékra, egyes esetekben 50 millió alatt sincs. Ezen összeg felett pedig a korábbi biztosítéki díj felét kell megfizetni.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo