Az Ipartestületek Országos Szövetsége pénteki sajtóközleménye szerint az Új Magyaroszág Fejlesztési Terv pályázataiból kirekesztették a családi- és mikrovállalkozásokat, mert nem teljesíthető az elvárt évi 8-15 százalékos árbevétel növekedés. Különösen úgy nem - tehetjük hozzá - a vissza nem térítendő támogatás mértéke a korábbi ötven százalékról 30-40 százalékra csökkent, vagyis már a saját erő előteremtése is komoly akadályokba ütközik. Amennyiben ez - főleg banki segítséggel - mégis sikerülne, úgy valószínűleg a kölcsönökhöz kapcsolódó kamatok nyelnék el a vállalat "meredeken" emelkedő árbevételét.
Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetője számos fórumon hangsúlyozta, hogy a megpályázandó támogatások "nem helyettesítik, hanem ösztönzik a magántőkét". A lehetetlen feladatok teljesítése azonban nem valószínű, hogy ösztönzően hatna, márpedig a GOP-kiírások esetében elvárt évi átlagos 15 százalékos árbevételnövekedés, a jelenlegi gazdasági környezetben - értsük ezalatt akár a magyar, akár a nemzetközi gazdaságot - majdhogynem lehetetlen.
Nemcsak a családi és mikrovállalkozások számára lehetetlen a 15 százalékos növekedési elvárás betartása, de a hazai vállalkozások körülbelül 98 százaléka számára. Persze még ilyen körülmények közt is lesznek olyanok, akik pályáznak az uniós pénzekre, hiszen lesznek olyanok, akiknek még ezekkel a feltételekkel is megfelel a pályázat. Igaz ők valószínűleg nem igazán vannak rászorulva semmilyen segítségre, s csekélyke reprezentációs súlyuk miatt - tegye fel a kezét, akinek 15 százalékos növekedést produkáló cége van Magyarországon! - sem lehetnek elég erősek ahhoz, hogy újra ugrásra bírják a parkolópályán veszteglő pannon pumát.
Egyértelmű a kormányzati szándék, miszerint csak olyan vállalkozásokat támogatnának, amelyeket érdemes, amelyek az hazai és uniós forrásokból származó támogatásokat gazdasági fellendülés formájában hálálja meg. Csakhogy nagyon nehéz megbecsülni: egy-egy cég esetében mekkora és milyen típusú támogatás milyen eredmény formájában köszön(het) viszont. Mivel az első Nemzeti Fejlesztési Terv eredményeire a szakértők egyelőre nem támaszkodhatnak, hiszen azok a beruházások épp csak elkezdték kitermelni saját hasznukat, érdemes lett volna talán az Unió háza táján körülnézni, külföldi szakértőkkel egyeztetni, mire lehet számítani gazdasági eredmények terén, kinek mi vált be legjobban, milyen támogatási, gazdaságfejlesztési rendszerek léteznek egyáltalán.
Egy biztos: a lehető legrosszabb, ha az illetékesek mindenféle kalkulációt és tapasztalatot mellőzve, már-már hasraütésszerűen állapítanak meg keretszámokat, elvárt fejlődési ütemeket. A jelenlegi rendszer sajnos jóval régebbi emlékeket idéz: amelyben időről-időre felsőbb szinten határozták meg gyárak, termelőszövetkezetek, egész szektorok éves elvárt fejlődési ütemét. Az eredmény: meghamisított kimutatások, sosem teljesülő normák, folyamatos félrebeszélés és képmutatás. Remélhetőleg az Új Magyarország Fejlesztési Terv szakértői nem kergetik hasonló gyakorlat felé a hazánkban (túl)élni és működni próbáló vállalkozásokat, inkább átgondolják, érdemes-e a lehetetlent követelni a hazai gazdaság kétharmadát adó kis- és középvállalkozásoktól.
