Megjelennek a jövő hét kedden és szerdán a 2007-2013. évi európai uniós fejlesztési források felhasználására kidolgozott Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) első pályázati kiírásai. A pályázatokat a gazdaságfejlesztési és a társadalmi megújulási operatív programjai keretében írják ki elsősorban a mikro, kis és középvállalkozások technológiai megújulására, komplex fejlesztésre, hátrányos helyzetű kistérségekben munkahelyteremtő beruházásra, munkahelyi képzésre. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint ezen európai uniós fejlesztési forrásokat úgy kellene felhasználni, hogy az segítse a gazdaságilag nehéz időszak lerövidítését, illetve enyhítse a kedvezőtlen hatásokat a foglalkoztatásban és a gazdasági növekedés mérséklődésében.
A kamara szerint a tervezettnél több pénzt kellene az ÚMFT-ben a gazdaságba, a versenyképesség erősítésére fordítani, mert a gazdaságba fordított források a makrogazdasági kilátásokat is kedvezően módosíthatják. A vissza nem térítendő támogatások arányának növelésével a hazai vállalkozások tőkehelyzetén kell javítani. Parragh László reméli, hogy az általa említett szempontokat az Európai Unió is figyelembe veszi az operatív programok tárgyalása során.
Jobb elosztást remélve
A vissza nem térítendő támogatások arányának növelésével a hazai vállalkozások tőkehelyzetén kell javítani - ajánlja a kamara elnöke.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.