Indul a magyar-szlovén határmenti fejlesztés, 14 millió euró a tét

Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára és Ivan Zagar, a szlovén Önkormányzati és Területfejlesztési Kormányhivatal minisztere Mariborban, a Szlovénia és Magyarország közötti határon átnyúló együttműködési program programindító rendezvényén bejelentette, hogy a program első pályázati felhívásának keretében 14 millió euró összegű pályázati forrás áll rendelkezésre közös határ menti fejlesztési projektek megvalósítására.

Molnár Csaba elmondta, hogy a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 az Európai Unió kohéziós politikája fő céljainak megvalósítására törekszik. Az együttműködés célja a tagállamok gazdasági és társadalmi kohéziójának növelése, a Közösség összehangolt, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének ösztönzése, valamint a gazdasági, társadalmi és területi esélyegyenlőség elősegítése.

A rendezvényen részt vett Mikulás Brigitta, a Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatóságának vezetője, aki előadásában kitért a program magyar tagállami felelős szervezete, az NFÜ feladataira ebben a programban éppúgy, mint az Európai Unió Strukturális Alapjaiból támogatott más hazai és nemzetközi programok végrehajtásában vállalt szerepére.

A program hivatalos indításának szánt rendezvényen elhangzott, hogy az 1. pályázati felhívás 2008. június 27-én tették közzé (benyújtási határidő: 2008. október 30.), melynek célja olyan fejlesztések megvalósítása, amelyeknek köszönhetően a határ menti régió kiváló élet- és munkakörülményeket teremt kulturális, egészségügyi és természeti szempontból is.

A határon átnyúló hatással rendelkező pályázatok esetében feltétel, hogy a projektpartnerek között legalább egy szlovén és egy magyar partnernek kell lennie. A sikeres megvalósítás további feltétele a pályázatok közös tervezése, végrehajtása, de a közös finanszírozás is. A pályázók non-profit közjogi és magánjogi személyek, önkormányzatok, alapítványok, közintézmények, ügynökségek, kamarák, civil szervezetek is lehetnek.

A most meghirdetett pályázati felhívásban 14 millió euró összegű, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) származó forrás áll rendelkezésre. Az ERFA támogatás mértéke legfeljebb 85% lehet, a nyertes pályázatok automatikusan hazai társfinanszírozásban részesülnek 10 % mértékig, A projekteket 5 %-os önrész formájában a pályázó partnereknek kell finanszíroznia.

A projektek támogatási összege 50 ezer euró és 2 millió euró között lehet. Programterületek a Szlovén Köztársaság területén: Pomurje és Podravje (20%) statisztikai régiók, a Magyar Köztársaság területén: Vas megye és Zala megye.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo