Buta hibák hátráltatják a szakképzést

A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből 557 millió forint pályázati támogatás odaítéléséről döntött legutóbbi ülésén - mondta Szabados Tamás, a testület elnöke.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Elsősorban a szakképzés tárgyi feltételeit javító beruházásokra, szakmaváltásra, továbbá a képzési szerkezet megújítását célzó fejlesztésekre lehetett pályázni, illetve az ilyen igényeket honorálta leginkább a bizottság. Szabados Tamás közlése szerint az Oktatási Hivatal Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához összesen 172 pályázat érkezett, s 83 győztes pályázatot hirdettek ki ezen a héten, amelyekre összesen 557 millió forintnyi támogatást adtak.

Az elnök utalt arra, hogy sajnos nagyon sok volt - 40 százaléknyi - a hibás, érvénytelen pályázat.

A régióban (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyék) három felsőoktatási intézmény, 25 szakközép- és szakképző iskola, valamint ötvenöt szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó számára biztosítottak fejlesztési támogatást - mondta Szabados Tamás.

Maradt még pénz

Rámutatott arra is, hogy az idén megalakuló térségi integrált szakképzési központok (tiszkek) számára augusztus 15-ig írják ki a képzési támogatási pályázatot, s arra szeptember 15-ig lehet beadni a dokumentációkat. A még megmaradt 203 millió forintot a tiszkek pályázataira osztják ki ősszel - hangsúlyozta az elnök, megjegyezve: átlagosan mintegy 20 millió forint jut egy-egy új szakképzési központnak.

"A jövőben sokkal inkább gazdaság-orientáltabbá válik majd a szakképzésünk" - vélekedett a képzési bizottság elnöke, megjegyezve: elsősorban a hiányszakmák (építőipari és vasas szakmák) képzését támogatják. (Tavaly 341 milliárd forintot használt fel a Munkaerőpiaci Alap az álláskeresők pénzbeli juttatásaira, a különféle elhelyezkedést segítő programokra, valamint egyéb, az alap forrásaiból megvalósítandó célokra.)

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo