Budapest: milliárdok útfelújításra

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) a hazai decentralizált forrásokból mintegy 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg 288 pályázónak - jelentette be Varju László, a tanács elnöke.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A régióban a helyi önkormányzati fejlesztésekre 4,560 milliárd forint decentralizált hazai forrás áll rendelkezésre ebben az évben. A KMRFT tájékoztatása szerint a decentralizált hazai forrásokra 403 pályázó adott be jelentkezést, 4,2 milliárd forint támogatást igényeltek.

A területi kötöttség nélküli helyi önkormányzati fejlesztések támogatására 103 pályázat érkezett, ebből 66 pályázat nyert, 509,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a tanács. Varju László elmondta: ebből a támogatásból a települések - többek között - játszótereket újítanak meg az európai uniós szabványok alapján, több bölcsőde és óvoda vásárolhat eszközöket, fejlesztheti infrastruktúráját.

Utcanevek és útfejlesztések

A területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására 27 pályázat érkezett be, összesen 73,3 millió forint támogatási igénnyel. Ebből 15 pályázat nyert 22,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást. A források felhasználásával 20 településen 2.065 utca névtáblát, 104 információs táblát helyeznek ki, 1-1 településen környezetvédelmi programot dolgoznak ki, illetve a településrendezési terv módosítására kerül sor, és 12 ivó kutat létesítenek.

A települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatására 273 pályázatot adtak be. Az igényelt támogatások összege 3,2 milliárd forint volt, amelyből a fővárosi önkormányzat 1,6 milliárd forint, a budapesti kerületek önkormányzatai 526,3 millió forint, a Pest megyei önkormányzatok pedig 1,1 milliárd forint támogatást igényeltek.

A KMRFT döntése alapján 204 pályázat részesült mintegy 2,8 milliárd forint támogatásban közútburkolat felújítására, amelyből a Fővárosi Önkormányzat 1,6 milliárd forintot, a budapesti kerületek önkormányzatai 722,2 millió forintot, a Pest megyei önkormányzatok 528 millió forintot kaptak.

A Fővárosi Önkormányzat és a budapesti kerületek útfelújításra 2008. augusztus 15-ig pályázhatnak a megmaradt 1,2 milliárd forintos keretre.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo