A Regionális Vállalkozásfejlesztési Konzorcium (RVFK) célja, hogy tagjainak (IBM, Microsoft, netTeam, Oracle) tapasztalatait, ismereteit használva, kiegészítve azokat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara kapcsolódó tevékenységével, valamint a megyei hardverszállító (DigiStar) és pályázatíró cég szakértelmével, a vállalatukat fejleszteni kívánó vezetőknek hatékony, széleskörű támogatást nyújtson. A konzorcium az "Új Magyarország Fejlesztési Terv" megújult lehetőségeiről, jelenleg elsősorban a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) 2.2.1-es pályázata kapcsán, az adminisztratív tevékenységtől kezdve (pályázatírás, tanácsadás) a megvalósításig támogatást nyújt.
A kezdeményezés elindítója roadshow jelleggel előadássorozatot indít a hazai megyeszékhelyeken, a megyei kereskedelmi és iparkamaráknál. A pécsi rendezvény 2007. szeptember 10-én lesz a Pécsi Kereskedelmi Központban. A vállalkozók részére nyilvános fórumon a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakértő munkatársa beszél részletesen a pályázatról, a közös cél eléréséhez vezető megoldásokat pedig a konzorcium tagjai mutatják be.
A lehetőség horderejét jól mutatja, hogy a pályázat keretében idén 1,603 milliárd forint kerül kiosztásra Európai Uniós forrásból, sikeres tenderekkel cégenként 3-20 millió forint lesz lehívható a keretből. Pályázni lehet a vállalati folyamat-menedzsment rendszerekre, hardverre és szoftverre egyaránt. Lehetőség van meglévő irányítási rendszer kiegészítésére, új bevezetésére, de támogatást élveznek az attól egyszerűbb, a belső vállalati folyamatokat támogató rendszerek is (pl, dokumentumkezelő, tartalomtároló rendszerek).
Baranya belehúzhat
Számos kis- és középvállalkozás vezetőjének érdeklődését keltheti fel a Regionális Vállalkozásfejlesztési Konzorcium Baranya megyét érintő kezdeményezése.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.