400 milliárd összejöhet

A következő hét évben közel 400 milliárd forint használható fel a regionális operatív programokból és a vidékfejlesztési forrásokból turizmusfejlesztésre - mondta Kovács Miklós, a területfejlesztési tárca turisztikai főosztályvezetője kedden Gyöngyösön.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A regionális operatív programokból 324 milliárd, a vidékfejlesztési forrásokból pedig 40-50 milliárd forint használható fel 2013-ig erre a célra - tette hozzá Kovács Miklós a Mátra turisztikai fejlesztését tárgyaló konferencián. Ezt hazai források is kiegészítik. Az idén például turisztikai céltámogatásként valamennyi régió 90 millió forintot használhat fel, elsősorban a nagy rendezvények szervezésére, illetve idegenforgalmi marketingre - mondta a szakember.

A Mátra térségében tevékenykedő önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, oktatási és kutatási intézményeknek az a céljuk, hogy a régió kiemelt üdülőkörzetté váljon - ezt már Magda Sándor a tanácskozásnak otthont adó Károly Róbert Főiskola rektora, Gyöngyös országgyűlési képviselője fogalmazta meg a konferencián. A főiskola tudományos és kutatói bázisként felajánlja segítségét a fejlesztések megindításához szükséges pályázatok kidolgozásához. Abban a reményben, hogy a következő időszakban soha nem látott mértékű fejlődés indul útjára a Mátrában.

Több hónapba telt

Hiesz György, a Mátra kapujaként emlegetett Gyöngyös polgármestere arra panaszkodott, hogy az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program megfogalmazása során már az több hónapos küzdelmet igényelt, hogy a Mátrát, mint kiemelt turisztikai potenciállal rendelkező területet említsék a programban.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo