250 milliót nyertek a Netrekésszel

Összesen 249 091 413 forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kezdeményezett NETreKÉSZ első 50 nyertes pályázata. Az infokommunikációs eszközök, alkalmazások és tartalmak iránti társadalmi nyitottság növelésén keresztül a program a hazai internethasználat bővüléséhez kíván hozzájárulni.

A GKM által életre hívott NETreKÉSZ egy olyan összehangolt állami és piaci motivációs program, amelyben a gazdasági tárca minden egyes piaci forint mellé egy másik forintot tesz az információs társadalom fejlesztéséért.

A NETreKÉSZ első pályázati felhívása - országos és helyi civil szervezetek mintaértékű projektjeinek támogatására - 2007. október 16-án jelent meg. A pályázat célja az internethasználat-terjedés legfőbb gátjának, a motiváció hiányának leküzdésére vonatkozó programok megvalósítása volt.

A nyertes pályázatokban minden esetben kiemelt célként jelenik meg a digitális írástudás elsajátíttatása; az infokommunikációs eszközök, alkalmazások és szolgáltatások használatával kapcsolatos félelmek csökkentése. Az informatikai kompetencia fejlesztésével növekszik a képzésben résztvevők munkaerő-piaci esélye is, illetve a későbbiekben részesei lehetnek az e-kereskedelem és az e-kormányzat nyújtotta előnyöknek is.

A pályázatok által elérni kívánt célcsoportok közös jellemzője az internethasználattól való idegenkedés. A potenciális NET-tanulók rétege igen széles, a fiatal és fiatal felnőttektől kezdve az 55 év feletti korcsoportig, a gazdaságilag aktívaktól az inaktív emberekig, az oktatási rendszerből kikerült fiataloktól a felsőfokú végzettségűekig.

Az elsősorban képzési jellegű kezdeményezések legfontosabb feladatukként a számítógépes programok megismerésének elsajátíttatását, és az internethasználat adta előnyök kihasználására való felkészítést jelölték meg. A megvalósításra a nyerteseknek maximum 1 év áll rendelkezésükre.

A 2007. évi NETreKÉSZ pályázat nyerteseinek névsora itt tekinthető meg.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo