150 milliót is kaphatunk, ha nincsenek elbocsátások

Húszmilliárd forint keretösszeggel mikro-, kis- és középvállalkozások írnak ki pályázatot még májusban a munkahelyek megtartásáért, további 10 milliárd forintos keret pedig a nagyvállalkozások munkahely megtartását segíti - jelentette be Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Budapesten a kormányszóvivői tájékozatón.

A kormány döntött arról is, hogy uniós forrásból kompenzációt kaphatnak olyan, már európai uniós pályázatot elnyert vállalkozások, amely projektek a megvalósításához nagyobb arányban importra szorulnak és, a pályázat kidolgozásában még jóval erősebb forinttal számolhattak. A már elnyert uniós pályázatok, jellemzően egészségügyi, oktatási, infrastrukturális, környezetvédelmi és energiaprogramok megvalósítósát és határidejének betartását segíti az árfolyamveszteséget csökkentő kompenzáció. A kompenzációban érintett projektgazdáknak pótköltségvetést kell benyújtaniuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, és az igazolt fizikai és pénzügyi teljesítés után a kompenzációt utólag használhatják fel.

Varga István tájékoztatása szerint a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások az európai uniós forrásból származó 20 milliárd forintos keret erejéig, szeptember 30-ig pályázhatnak képzési, utazás-szállás, illetve személyi költségek átmeneti finanszírozására. A vissza nem térítendő támogatás 2 millió és 150 millió forint közötti összeg lehet. Önerő nélkül akár 150 millió forintot is kaphat a vállalkozó, de ebben az esetben más pályázati pénzekkel "összeszámolják" ezt a támogatást.  A 20 milliárd forintos keretösszegből 16 milliárdot a konvergencia régiókban, négymilliárdot a pedig a közép-magyarországi régióban lehet igénybe venni. A nagy létszámú dolgozót foglalkoztató vállalkozások várhatóan júniustól pályázhatnak majd a vissza nem térítendő támogatásra, amelynek keretösszege 10 milliárd forint.

74 ezer munkahely szűnt meg, 12 létesült

Szollár Domokos kormányszóvivő, akinek a miniszterrel együtt ez volt az első kormányszóvivői tájékozatója, emlékeztetett arra, hogy a munkahelyek mintegy 70 százalékát biztosító kis- és középvállalkozások kiemelt szerepet kaptak az európai uniós támogatások terén. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemcsak az 1.400 milliárd forint tőkével (forgóeszköz-hitel, mikrohitel, hitelgarancia), hanem munkahely teremtő projektekkel is segíti a kkv-kat. Ugyanakkor az építőipar élénkítésére 1.800 milliárd forint áll rendelkezésre, a részmunkaidős foglalkoztatást pedig 10 milliárd forintos támogatás segíti.

A szóvivő megjegyezte, hogy 2008 október óta ugyan 74 ezer állás szűnt meg, de ugyanakkor - éppen a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően - 12 ezer új munkahely jött létre.

Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy nincs napirenden roncsautó-prémium bevezetése, ugyanis Magyarországon egy ilyen program nem az autógyártókat és autóipari beszállítókat segítené, hanem az autóforgalmazókat.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo