Csendben, botrányok nélkül lezajlott június 13-án a magyarországi uniós parlamenti választás. A Fidesz MPP a 24 lehetséges mandátumból 12-t szerzett meg, az MSZP 9-et, az SZDSZ 2-t, az MDF 1-t. Már tegnap este 10 órakor, az eredmény közzétételekor többfajta magyarázat született. A vesztes – mert ha a számokat nézzük, bizony mintegy 400 ezer szavazattal alulmaradt az MSZP – az együttműködés fontosságáról beszélt, a nyertes pedig arról, hogy a kormánynak milyen konzekvenciákat kellene levonnia. Orbán Viktor első megszólalását az elemzők a 2006-os választási kampány nyitóbeszédének nevezték. A várva várt nyugalom tehát aligha érkezett meg ezzel a választási eredménnyel.

A sorakozó kérdésekből e helyütt csak egyet szeretnék kiemelni: vajon milyen gazdaságpolitika várható az EU választások után? Az elmúlt napokban, hetekben közzétett gazdasági helyzetértékelések egyaránt biztató képet festettek – növekedő export, jó beruházási hajlandóság -, ugyanakkor szinte mindenki hozzátette, hogy óvatosan kell ezeket értékelni. Egyrészt erre utal, hogy a legfrissebb, ma közzétett és májusban készített GKI Rt. felmérésben a vállalatok már pesszimistábbak a termelési prognózisaikban, mint áprilisban. Másrészt már ez előtt is mondták: ahhoz, hogy a kormány által az unió felé másodjára vállalt 4,6 százalékos GDP arányos költségvetési hiány az év végére tartható legyen, kisebb-nagyobb költségvetési megszorításokra, esetleg könyvelési bravúrokra is szükség lesz. Tehát bár biztató, korántsem egyértelműen jók a gazdasági kilátások. A gazdaságpolitika pedig épp annyira segítheti is a pozitív folyamatok erősödését, mint amekkora kárt okozhat.

Ismert, hogy az SZDSZ elkötelezett híve az adócsökkentésnek, és miután - szemben az MSZP-vel - önmagához képest igen jól szerepelt az uniós parlamenti választásokon, a párt elnöke ki is mondta: ez alapot adhat nekik ahhoz, hogy harcosabban kiálljanak saját elképzeléseik mellett. Egy elég erőteljes nyomás várható tehát a kormány döntéseire a koalíción belülről is. Ellenzéki oldalról pedig aligha kétséges, hogy a Fidesz még erőteljesebben fogja követelni, hogy a jelenlegi kormány az ő korábbi politikájukat – és gazdaságpolitikájukat kövesse -, az úgynevezett otthontermető támogatástól kezdve a Széchenyi tervig. S a jobboldal még erősebben fogja szembesíteni a kormányt a saját korábbi vállalásaival, ami nem is önmagában baj, hanem hogy olyan túlzásokba esnek, mint például a gázáremelés ürügyén az emlékezetes, botrányba fulladt parlamenti napon.

A kérdés tehát kettős: egyfelől a kormány vajon mennyire lesz képes a gazdasági racionalitás által igényelt gazdaságpolitikát a magáévá tenni, másfelől, ha ez sikerül, mennyire lesz képes a folyamatos politikai támadások közepette azt következetesen képviselni? Hiszen egyelőre még az is bizonytalan, hogy a kormány hamarosan várható átalakítása az előzetesen kiszivárogtatott menet szerint zajlik-e le. S vajon ismét a pénzügyminisztérium kapja-e meg a gazdaságpolitikát formáló főszerepet, egy legyengített Gazdasági Minisztériumtól, vagy ezt a GM-et birtokló SZDSZ a választási eredmények ismeretében már nem engedi? Találgatások helyett azonban várjunk egy kicsit, és térjünk vissza később ismét az alapvető kérdésre: vajon milyen gazdaságpolitikánk lesz most, az uniós parlamenti választások után?