Sztereotípiák egész sorát olvashattuk, például, hogy a 600 milliárd köbméter gáz biztosította bevételből ki lehet fizetni a teljes magyar államadósságot, új - évente akár négy - Széchenyi programot lehet meghirdetni, az államháztartás hiánya azonnal megszűnik, a nyugdíjakat fel lehet emelni, vagy még tömörebben a földgázra alapozva létrejön egy Dubaihoz, Kuvaithoz hasonlatos gazdasági bőség.
Az a bizonyos bányajáradék
Egyes lapokban olyan állítások hangzanak el, miszerint "a cég - nem tudni már hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is." Ez mindenhol a világon pontosan ugyan így működik, semmi magyar specifikum nincs benne. Ezt hívják bányajáradéknak vagy bányakoncessziónak, de nem csak nálunk, hanem az Egyesült Államokban, Kuvaitban, Venezuelában, Oroszországban és gyakorlatilag mindenütt, ahol nyersanyag kitermelés folyik. Még a MOL is így termel ki a mai nap minden csepp-, gramm-, köbcentiméter olajat vagy gázt. Már Károly Róbert kényszeredetten szakított az elődei gyakorlatával, hogy nem kobozta el azon földeket, ahol aranyra vagy ezüstre bukkantak, hanem megerősítette a terület tulajdonosait birtokukban. Mivel rájött, másképp soha nem lesznek érdekelté téve a birtokosok a nemesfémek kibányászásában. S csak urburára, azaz bányabérre rendelte őket fizetni, ami a kibányászott arany egytizede volt, ezüstnél pedig az egynyolcada. Ennek mai megfelelője a 12 százalékos bányajáradék, amit a Fal Oilhoz tartozó TXM Olaj- és Gázkutató Kft. is kénytelen lesz megfizetni.
Egy közel 700 éves, a magyar királyok sora által megerősített eljárásjogot vonnak kétségbe a gázmezőt kiaknázó céget támadó szerzők. A szerződés 2007 december 31-ig szól és még nincs további megállapodás a 2008-ban megkezdődő kitermelés időszakára vonatkozva. Egyébiránt az elmúlt esztendőkben kétévente került sor a kutatási szerződés megújítására, a Tisza-licenc területén is - ahol a mostani kutatás is folyik 2329 km2-en -amely területet egyébként először még 2001 június 11-én jelölt ki a bányahatóság.
Koncesszió profit nélkül
A magyarországi gázmezők kitermelésével, koncessziójával kapcsolatban már a Horn kormány idején kiosztották a négy kutatási koncessziót, ebből hármat nemzetközi cégeknek, egyet pedig a MOL-nak. (Gazdasági Versenyhivatal, A versenyviszonyok fejlesztése a gáz ágazatokban, 2002. február) Ami a mostani ellenzőknek óriási üzletnek tűnik, ahhoz érdekes adalékot nyújt, hogy a három nemzetközi cégből kettő már kivonult az országból, mert nem tudtak profitot termelni. Azért kényszerültek hazai érdekeltségeiket felszámolni, mert ha találtak is feltárandó gáz-, vagy olajmezőket azok már olyan mélységben voltak, ahol a múltban, és nagy valószínűséggel ma sem gazdaságos a kitermelésük. A Falcon Oil & Gas Inc. magyarországi fióktelepének, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft.-nek is csak hat km-es, extrém mélységben sikerült feltárni a 600 milliárd köbméternyi földgázt, az ún. Makói-árokban. Amelyet nem koncesszióban kezdett el fúrni, hanem hatósági engedéllyel a területileg illetékes szolnoki és budapesti bányahatóság részéről. #page#
Kicsit bővebben a költségekről és kockázatokról, amelyekről az ellenzők szeretnek nagyfonalúan megfeledkezni. Fontos hangsúlyozni, ne legyen senkinek illúziója azzal kapcsolatban, hogy a próbafúrásokat, kutatásokat végző cég nem egy karitatív egyesület és amint valamilyen mezőre bukkan, azonnal lemondana a kitermelés jogáról és visszaáramoltatja az állam tulajdonába a nyersanyagkutakat. Ezen vállalatok és befektetői csoportok erősen profitorientáltak és egyben jelentős anyagi kockázatot vállalnak. A kutatás önmagában is rendkívül költséges folyamat, amibe persze csak akkor vágnak bele - alaposan mérlegelve - ha előfeltevésük szerint a feltárt mezőket nyereségesen ki tudják termelni. Csak a hazai MOL 9-12 próbafúrást végez évente, ezek értéke összesen 9 milliárd forint, de lényegében kisebb 2000-2500m-es mélységben, nem 6000m mélyen, ahol a makói mező található. A kiszámíthatatlanság és a sikeres találati arány egyáltalán nem mindegy. Mikor a MOL 40 százalékos eredményességet ér el a próbafúrások esetében, akkor az igen jó hatékonyságnak számít.
Tömören és világosan, aki fúrásokkal próbálkozik, az kockázatot vállal, hiszen vagy rálel a gázra vagy sem. A kanadai Falcon Oil & Gas Inc. cég által használt új technológia lehetővé teszi az ilyen mélységi munkát is, amit eddig csak Amerikában használtak. Az új eljárásoknak köszönhetően a Falcon cégcsoport az elmúlt több mint egy évben nagyjából 12,5 milliárd forintot költött el kutatásra és feltárásra pontosan 2005 december 29-e óta, csak a makói árokban. A kutatási statisztikákat böngészve 1000m mélyen az eszközigény egy mezőre vetítve 4000 dollár, 2000 m-en 8000, 4000 m-en már 16.000 dollár. Az adatsorból látható milyen nagyságrenddel nőnek meg a termelési költségek a fúrás mélységével egyenesen arányosan. A makói mezőn végzett és az ehhez hasonló nagy mélységű behatolások, a tömött geológia rendszerek megcsapolása, a közel 250C fokos mélység tovább növeli a költségeket.
Sehol a világban
A korrupció hangsúlyozása ellen csak annyit, hogy a szerződés a bányahatóság és a cég között történt meg a magyar törvényeknek megfelelően, vagyis nem az állam a szerződő fél, ahogy azt a publicisták állítják. #page#
Az állam szerepével kapcsolatban egy markáns tévedést kell eloszlatni. Az ilyen és ehhez hasonló kockázatos beruházásokat, bizonytalan kimenetelű projecteket sehol a világon nem finanszírozza a központi költségvetés. Csak egy eklatáns példa, az Egyesült Államok korábbi elnöke George Bush is mint magánbefektető vállalt magas kockázatot az ilyen fúrásokon Texas államban és lett sikeres olajvállalkozó, tehát szó sincs, arról hogy az állam maga kezdene hozzá a kitermeléshez Amerikában sem.
A kritikák szerint a kormányzat a makói gázért csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozza a Falcon Oilnak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát. Ingyen kiárusítás ellen már a fentebb említett történelmi példa okán sem és a világon mindenhol ugyanilyen szisztéma miatt sem lehet. Pontosítva a bányakoncesszión és a 12 százalékos bányajáradékon kívül a TXM Kft új munkaerőt fog alkalmazni, iparűzési-, társasági adót fog fizetni, melyekkel a magyar költségvetés igenis várhatóan további jelentős bevételre tesz majd szert.
Mélységi feltárásA feltárandó, az ún. Tisza koncessziós területet már 2001. június 11-én kijelölték ki egy másik, még magyar cég számára, végezzen próbafúrásokat. Ezt az engedélyt valós fúrásra aztán csak a Falcon kezdte el használni. Komoly erőforrásokat ölt bele a geodéziai- földtani adatok vizsgálatába, amelyeket a MOL-tól magától vásárolta meg. Ha akkora üzletnek tűnt volna már akkor a terület, akkor azon kellene elgondolkodni miért adta ki a kutatási adatokat a MOL a Falconnak.
A szakma egységes álláspontja szerint is, elvitathatatlan és egységes nemzetgazdasági érdek a makói és pusztaszeri földgázmezők kiaknázása és további hasznosítása, hiszen a magyar energiafogyasztás 40 százaléka származik földgázból, aminek egydimenziós mivoltát tovább rontja az a körülmény, hogy 80 százaléka importból származik. Ezen a domináns függésen tud enyhíteni a mélységi feltárás Makó mellett.
Madarász Mihály, Főiskolai tanár - gazdaságtörténész