Azon pedig véletlenül sem szabad meglepődni, hogy a "bár lennénk pár százezren" felvetésre - a múlt heti Friderikusz-műsorban ez hangzott el - a válasz roppant kurtára sikeredett. Arról szólt, hogy lennénk, de nem vagyunk, mert haza küldtek, nyaralóba utaltak bennünket, s egyébként sem vagyunk visszakiabáló, visszafütyülő, visszadobáló típusok, éppen ez különböztet meg bennünket a szélsőségesektől és az azokat a háttérből uszítóktól. Szóval sok minden valóban elhangzott Heller Ágnes tiszteletére abban a bizonyos ATV-s műsorban, amúgy meg tényleg a baloldal nem is kis része bevetette magát a csendes, becsinálós otthoni magányba, avagy a kádári éra idején megvett, megszerzett, kiudvarolt kisebb és nagyobb kiskertbe, balatoni villába. Amúgy pedig rendes dolog volt tőlük ama négy március közepi napon, hogy ott, a birtokon tanyáztak, mert a telekszomszédék Pesten maradtak, árpádsávos zászlót ragadva hálálkodni ügettek a jobb oldal felvigyázta egzisztenciájukért a Kossuth Lajos utcába, az Erzsébet hídhoz felállított tribün elé. Oda, ahol mindegy mivel traktálták őket, de nekik beszéltek, nekik szóltak, s a hozzájuk képest Nyugatra álló és szónokló vezértől még azt is megtudták: a veszedelem Keletről jött és jön.
Így is van ez rendjén. A most a nyaralóba küldött, s a pesti március 15-i demonstráció miatt alkalmilag gazdátlan jobbos kiskertet is felvigyázó, locsoló ex-kommunista polgárok május 1-én bizonyára visszakapják a birtokgondozást a telekszomszádoktól. Elvégre május 1-én őket a munkásmozgalom nem régi, hanem új harcosai felvonulni, felfújt sört vedelni és virslit zabálni hívják, s illik visszakapni a kertgondozó felügyeletet jobboldali barátaiktól, akik a kádári éra idején velük együtt érkeztek a megvett, megszerzett, kiudvarolt kisebb és nagyobb kiskertbe, balatoni villába.
Valóban hívják őket, a balosokat valamikor, valakik, valahová?
Heller Ágnes lát-e tömegösszerántó erőt, amelyik az otthoni ejtőzésből, kiskertlocsolós ürességből kimozdítja a látszólagos baloldalt? Ha van is sok százezer ember, aki négyévenkét balra szavaz, nincs ezer sem, aki a demokrácia védelmében otthonról kirobbantható, személyes jelenlétre rávehető lenne - nem annyira a filozófusnak hiányzik az a bizonyos pofon, hanem az észhez téréshez, az ébredéshez a telken töketlenkedő, a becsinálni is csak a tévé előtt merő, mindenük megvan állapotban leledző "többieknek". Azoknak, akikről az esztéta Szilágyi Ákos múlt heti megnyilatkozásában csupán azt mondta, kivonultak a demokráciából.
A szavak kiforgatása lenne, ha azt mondjuk: amennyiben kivonulnak mifelénk a demokráciából, akkor bevonulnak helyükre az árpádsávos zászlók gazdái? Nézelődjünk a történelemben, nota bene: a demokráciát talán nem volt egyszerű tetten érni, de az 1938-as eset - ezúttal akár emlékezhetünk is rá - valami hasonlóra utalhat. Íme: "Vidd el a kis Gesztesinek, ő meg mutassa be a Quei d'Orsay-n, hadd lássák, hogy mi vállaljuk a felelősség ránk eső részét Európáért." És 1938. augusztus 25-én valóban elvitték Párizsba, ahol ugyancsak láthatták tehát az Európáért viselt felelősség ránk eső részének vállalását, melyet az Aradi utcai nyomdában egy Vergilius idézettel - Hoc opus, hic labor est (Ez a feladat, ez a küzdelem) - nyugtázott a derék főszerkesztő.
Még mielőtt az idézett lapalapítót és lapját nevén neveznénk, megjegyezzük, nem pusztán az "áprádsávos párhuzam" az egyetlen apropó. Amiért pedig Pethő Sándorra és az 1938-ban megjelent Magyar Nemzetére érdemes gondolni, az nem az, hogy a hasonló néven megjelenő újság csak annyiban jogfolytonos, hogy a Pethő Sándorhoz köthető lapot bezáró Orbán-kormánynak csupán a két szót sikerült értékesítenie a mostani gazdáinak. Hanem az, hogy 1944-ben betiltották a Magyar Nemzetet, de most van itt az (évfordulós) nap, amikor a szerkesztőségi vezércikk így kezdődhetett: "EGY ÉV, EGY HÓNAP ÉS EGY HÉT, ennyi telt el azóta, hogy a Magyar Nemzet utolsó száma megjelent, mindmáig, hogy újra megjelenhet. Micsoda év volt! És akik még élünk, hányszor zümmöghettük volna magunknak csendesen a régi kuruc éneket: - Hej, búra termett idő, ködnevelő szellő, megemésztett engem ez az egy esztendő."
Micsoda év volt az az 1944-es esztendő az árpádsávos zászlók alatt, melytől az 1945 május 1-én ismét megjelent Magyar Nemzet már csak azért is élesen elhatározódott, mert 1938-tól éppen az árpádsávosok ellenében vállalták a felelősség rájuk eső részét Európáért. Hát nem jó dolog emlékezni: 1938-ban is, 1945-ben is volt ilyen szellemiségű Magyar Nemzet ebben az országban?
#page#
A Szilágyi Ákostól származó megállapítás - kivonultak a demokráciából - szerencsére időben egy sokkal közelibb eseményre is emlékeztet, mi több, a dolgok különös reciprokára, a demokráciába való bevonulásra. Mert egyszer csak eljött ennek a bevonulásnak a pillanata: az éjszakai baglyok kicsiny csapatának otthonában kétszer is ott volt a demokrácia. Úgy hívták őket, hogy Kóka-Fodor elnökjelölt páros. Tévéileg vitáztak feszt, ott, nekünk, párton és pártokon kívülieknek programokat, elveket, nézeteket, helyzetekre való reagálásokat felsorolva, hol árnyalatnyi, hol markáns különbségeket elénk tárva. Kóka-Fodor páros, könyörgünk, tessék szíves lenni belenézni a kamerába, átnézni rajta, megpillantani bennünket a túloldalon és rábökni közülünk azokra, akik majd szavaznak és döntenek, melyikük legyen az SZDSZ elnöke. Na ugye! Hát nem a tévénézők voksolnak, hacsak arra az élményre nem, hogy nini, itt egy párt, amelyik tényleg valódi elnökjelöltekkel áll elő, tényleg programokkal vérteződik fel és tényleg rokon, de nem azonos víziókkal láttatja a jövőt. Mint tudjuk, elnököt választott és választ megannyi más honi párt is, rendre mindegyik abból az egyből merített és merít, amelyikből lehet, sőt e jelölt előre kész programjába a beleszólást kéretett és kéretik mellőzni. Az SZDSZ-nek ez nem sikerült, komolyan gondolták a választást, meg a program- és víziókínálatot, csak éppen el is cseszték: mintha összetévesztették volna a tévénéző népet az elnökválasztáson szavazni hivatott párttagsággal. De most legalább e nép - nem úgy mint mondjuk anno a XIII. kongresszus alkalmával - arról is választhatott, hogy nézi-e, vagy sem a show-t.
Ezért aztán nézte.
A húsvéti ajándéka pedig egy új pártelnök lesz - az SZDSZ-ben mindenképpen. De most még, hisz' odébb van a húsvét, azért illik böjtölni is egy keveset. A szó fizikai értelmében is. A minapi hírekből tudjuk, tényleg ajánlatos nem enni, ha nincs kedvünk magunkhoz venni ezúttal a XVI. kerületben talált, strandon tenyésztett coli bacilust, melyet a helyi "hentes" állított elő sonkának és kolbásznak elnevezve. A "strand-hentes" feljelentése éppen annyira időben és szerencsésen érkezett, mint pár nappal korábbi két párja a Duna-Tisza Közéről, illetve Érdről: itt is, ott is adtak egy kis húst is a colihoz, szalmonellához.
Innen pedig már csak egy apró lépés az, hogy az illegális vágás ügye úgy magyarosan átpolitizálódjon. Közeleg az a pillanat, amikor a keleti veszedelem új módját fedezhetjük fel, hiszen az árpádsávos logika szerint onnan jön a veszedelem. Most éppen úgy - mondhatják majd reggeltől estig és estétől reggelig -, hogy ide telepítenek mindenféle minőségellenőrt, s megakasztják a romlott húsok oroszországi kiszállítását. Sőt, az olaj- és gázbevételekből bőségesen futja minőségi vásárlásra, ezért Moszkva tényleg csak a jó mezőgazdasági termékeket veszi meg, adja oda a népnek. Idehaza eddig sem kellett nélkülöznünk a Duna-Tisza Közén rohasztott kolbászt, sonkás colit, de ha képes sok és jó minőségű árut is előállítani a magyar agrárium, akkor - jön majd a vád - azt az utolsó grammig, darabig exportálja. Itthon pedig felfedezhetjük a vegetáriánus sonkát szójából, vagy a 100 napos tojást, de hazai és nem távol-keleti receptura szerint.
Miközben a magyar miniszterelnök a múlt héten Oroszországban árulta a magyar minőségi sonkát, politikus kollégái bejelentették lobbi-készségüket. Nem is akárkik, Viktor Juscsenko és Lech Kaczynski kéz a kézben ballag el Cardiffba, hogy megszerezzék a 2012-es foci Európa-bajnokság közös rendezési jogát. Ha nem csal a memóriánk, az ukránok és a lengyelek, amikor az elmúlt évszázadokban véletlenül nem voltak például orosz fennhatóság alatt, akkor nyomban egymásnak estek. És mit látunk most, 2007 tavaszán? Azt, hogy feledték történelmi hadiállapotukat, ki- és megbékéltek egymással, oly annyira, hogy Eb-t rendeznének - a horvát-magyar páros ellenében. Ez azért már nem semmi, még majd segítségükkel kitör a világbéke, akkor meg különösen, ha mi meg nem rohanjuk le Prágát, ahol bejelentették, olimpiát akar életre hívni. Természetesen Budapestet háttérbe szorítva.
Vajon nem azon bátorodtak fel a derék csehek, hogy a prágai sonka húsból van és kifelejtették belőle a colit meg a szalmonellát? Az ilyen felvágottat helyben is lehet fogyasztani, a gyomor- és vesemosást a sportszerető közönség pedig nem orvosi segédlettel végezheti el, hanem saját maga intézheti jobb habos pilzeni sörök segítségével.
