- Ha megmondod, hol volt az ascoti derbi, kapsz egy sört, ha nem, akkor te fizetsz nekem egy kriglivel! - bolondozott az újságíró a lóversenyért, valamint az arisztokratikus szórakozásokért egyformán lelkes barátjával éppen akkor, amikor a Guinness-től sem mentes John Bull Pub elé érkeztek.
- Marhaság...
- Nem az, szóval hol volt?
- Az ascoti derbi természetesen Yorkban - képesztette el a potya Guinness-t már a torkán tudó újságírót barátja. Szó, ami szó, vesztett, tehát állta a számlát, s csak az nyugtatta meg valamelyest, hogy akadnak még emberek, akik olvasnak újságot, s tudják az ascoti pálya felújításának hírét is, sőt, maga II. Erzsébet is kénytelen volt tovább hajtatni, hogy lássa a derbit - Yorkban.
Az elbukott sörfogadásnál csak egy rosszabb következhet be, az, ha valahol egyszerűen elmarad például a sörmeccs. Márpedig azok, akik a következő szezonban a hon legöregebb aktív focistájának tiszteletére vonulnak ki a stadionba, majd meg onnan az aktuális sörözőbe, úgy fogják érezni: ecetet öntöttek kedvenc italukba. Pedig csak annyi történt a múlt héten, hogy a magát ismét szolgálatba helyező, immáron 40 éves Keller sporttárs FTC nevű csapata néhány büntetést összeszedett. Nem volt ez olyan nehéz, hiszen a fehér asztal mellett üldögélő sportvezérek folyamatosan sikerrel gondoskodnak a stadionok nézőmentesítéséről.
A Keller névre hallgató focista persze már rendelkezhetne akkora élettapasztalattal, hogy fölöslegesen nem kábítja saját magát. Mire felölti a zöld-fehér mezt és kifut társaival a pályára, annyi pontot vonnak le tőlük, hogy egy teljes bajnokságra lesz szükségük, mire három pontonként a mínusz tartományból a 0-ig jutnak. De csak akkor, ha marad ellenfelük, akiket nem tiltottak és nem zálogosítottak el, vagy egyszerűen csak nem négyeltek fel a fehér asztal mellett üldögélő nézőmentesítők. Nota bene: a "szeretem a focit" mondásáról is híres magyar politikus - aki 1998-ban, kormányrúdhoz jutva azonmód a labdarúgás szentélyébe irányíttatta a kormánygépet, s helyet kért magának a francia államfő díszpáholyában - Keller kortársaként elérheti, hogy - vágyai szerint - a zöld gyep közjogi értelemben is hozzá tartózzon. Már csak azért is, mert magyar pályán megint feltámadhat a foci, 2012-ben eséllyel hívhatja meg az akkori magyar kormányfő az akkori francia államelnököt a Puskás stadion díszpáholyába, az Európa bajnokság nyitó mérkőzésére.
A "szeretem a focit" mondásáról elhíresült politikus hét év múlva sem lesz sokkal több, mint 50 éves, házigazdaként - ha nem is jön össze neki a vendéglátói állapot és a dísztribün - még mindig övé lehet a kezdő rúgás joga. De nem árt addig is tanulnunk, ha mást nem, hát azt, hogyan lesznek árnyaltabbak sport- és politika-közeli kifejezések. Eddig ugyebár azt használtuk, hogy egy cég Fidesz-, vagy MSZP-közeli. Most viszont már azt kell az agyunkba vésni, hogy - idézünk egy múlt heti hírt - Demján Sándorhoz közeli cég az, amelyik szervezi a magyar-argentin focimeccset, netán a horvát-brazil összecsapást is. És ez azért már valami azon a héten, amikor egy másik gazdasági guru politikába való bevonulási hajlamáról lehetett információkat felcsípni a hírpiacon: Csányi Sándor OTP Bank elnök-vezérigazgatóról kiderült, el tudna képzelni magának kormányzati tisztséget is. A "szeretem a focit" mondásáról elhíresült politikust - és főleg a Magyarország Rt. veszélyéről gondolkodó hittársait - rendesen lenullázhatják tehát az üzleti körök. Akkor különösen, ha Gyurcsányon, Kókán kívül Csányi Sándor is tényleg leakaszt magának egy parlamenti bársonyszéket. S ha ezt megteszi, akkor elég csonkára sikeredne a Magyarország Rt. igazgatósága Demján Sándor és az őhozzá közel álló - amúgy fociszerető - cégek nélkül.
Mindez pedig jó jel lehet, mert hiszen a gazdaságot e percben két veszély is fenyegeti. Az egyik veszély saját maga, azáltal, hogy az államháztartás hiánya a félév utolsó hónapjának végén elérheti az egész évre számított deficit 96 százalékát. A pénzügyminiszter pedig már azt is tudja, hogy az adó- és járulékbevételeket alultervezték. De ez Draskovics Tibor fejére hullik, elvégre az előző fiskális főnök felügyelete alatt számolták el magukat a minisztériumban. Az - szerencsére (!) - bizonyos, hogy a következő évi büdzsét egyre nehezebben lehet "választásivá" tervezni, pláne, ha a múlt héten végérvényesen elvont tartalékokkal működő minisztériumok alacsonyabb bázisról tervezhetik 2006-ot. Ám nem ez a gazdaságot fenyegető másik veszély, hanem az, hogy az önkéntes restrikciót az orbáni restrikció követné, ha kicserélődne a Kossuth téri garnitura. A múlt héten nem történt más, mint az, hogy a Fidesz-elnök a gazdaság szanálását jelentette be arra az esetre, ha ő és az övéi jutnak hatalomra. Az államháztartás szanálása - a mai számokból levezetve - szinte Bokros csomagot jelent, s abba bizony nehezen fér bele a másik múlt heti orbáni ígéret: az adókról alkuk alapján szülessenek a döntések.
A Fidesz-restrikció csak a jövő év zenéje, az idei a hernyópolitika. Az, amire előbb-utóbb sor kerülhet, ugyanis a hernyók átrágták magukat a Balaton környékéről, illetve a budapesti Gellért hegy oldalából a Duna átellenes partján élő fákra, s jelentjük, most már a Mátra keleti hegyeinek erdeiben lakmároznak. Még néhány napnyi terülj-terülj asztalkám a magasabb részeken, majd a lankákon folytatják, s - a dunántúliak hírei szerint - a szőlőt sem vetik meg a szapora "vadak". Az egri borvidéket vélhetően a Bükk, majd meg a Zemplén követi a tokaji szőlőkkel és az immáron önálló fogalommá vált sárazsadányi furmint zöldjével. Meglehet, ekkor válik politikává a hernyóügy: ott már nem rághat büntetlenül a három-négy centis "csúszó-mászó".
A lekopaszított Észak-Magyarország ténye tehát talán figyelmeztet majd: nem az év elején traktorpolitizáló gazdáktól, hanem a hernyóktól kellene félnie gyakorló kormánynak és gyakorló kormányfőnek. Az erőgéptúltengésben szenvedőknek eleddig nem jutott eszükbe bepermetezni az országot, csak az, hogy ejnye, már megint a kormány nem építtetett újabb tárolókat az idei gabonának. Mármint abból a pénzből, amelyet nemcsak az erőgéptúltengésben szenvedők fizetnek be adó címen például iskolák, kórházak üzemeltetésére. Miközben Brüsszelben búzát árul - 1,5 millió tonnányit dicséretes sikerrel - a kormányfő, a hernyópolitika idehaza zavartalanul arat: a kora tavaszi Felvonulási téri traktorinvázió a hernyóinvázió irtására ugyanis változatlanul nem konvertálódik. Majd csak a nyár végén, akkor, amikor már az utolsó észak-magyarországi fát és szőlőt is megették az élősködők, mennek el az erőgéptúltengésben szenvedők a Felvonulási térre meg a Parlament elé azzal a váddal, hogy a kormányfő gabonával seftelt Madridban, meg Lisszabonban, amikor itthon már Ádámról és Éváról is lerágták a fügefalevelet a falánk csúszó-mászók.
Igaz, egy bölcs erőgéptúltengésben szenvedő tudja, megtanították őt rá, a jó hernyópolitikának nem a hernyóinvázió idején van értelme. Eljön az a nap, amikor nekidöngethetnek kormányfőnek, agrárminiszternek. Majd szólnak neki, mikor cseng le az előző ügy, mikor kell új botrányt konstruálni. Például az előző kurzus közlekedési minisztere sem akkor kezdett el üvöltözni a repülőtér privatizációja ellen, amikor azt nyilvánosan - az egész világ számára - meghirdették. Hanem csak a múlt héten, akkor, amikor az egész világról idesereglettek a reptér-üzemeltetés világklasszis vállalatai, s azt mondták: induljon a verseny, a magyar állam igényei, előírásai szerint készek működtetni, fejleszteni a légi kikötőt, csak válasszák ki közülük a legjobbat. Éppen úgy, mint azt tette a bolgár kormány a múlt héten, két közforgalmi repterét a dán befektetőnek értékesítve. A mi Ferihegyünk azonban nem egyenlő a bugaszi és a várnai légi kikötővel, elvégre - ha a volt közlekedési miniszteren múlik - maga a magyar állam is beszállhat a legjobban működtető tulajdonos címért folyó versenybe. Kicsit sajátos módszerrel, úgy, hogy minden vevőjelöltet visszazavarna saját hazájába. Így a magyar állam győzne: övé maradna az, ami az övé. A volt közlekedési miniszter regnálása idején is bizonyságát adta, hogy az államnál nincs jobb gazda. Borsodban, egy kicsiny bányásztelepülésen, a felszámolt bányaüzem állami kézben lévő üzemépületeit állami pénzek befektetésével kerékpárgyárrá varázsoltatta, s közforrásokból a választások utánig lélegeztető gépen tartatta. Tehette, hiszen a példával szolgáló legközelebbi kerékpárgyár több napi kerekezésre - Csepelen - található, s oda bizony nem jutottak el a borsodi bányászok. Csepelen a múlt század közepe óta úgy gyártanak bicikliket, hogy saját kárukon előbb a létezett szocializmusban, majd a létező kapitalizmusban megtanulták, évi százezer járgánynál kevesebbet gyártani és eladnak csak veszteséggel lehet. De hát a vörös Csepelnek a létezett szocializmusban is csak a Váci út felelt, s nem Borsod, az időközben biciklistaként is munka nélkül maradt szerencsétlen bányászaival. A volt közlekedési miniszter már régen túllépett rajtuk, aggodalmát Ferihegyre költöztette át. Gondolhatja, kell valamicske (állami) vagyon arra az esetre, ha a bicikligyártóvá vedlett állástalan bányászok jövőre akarnak hálálkodni a négy évvel ezelőtti kurzusnak és visszaszavazzák az ex-minisztert, pártjával együtt a hatalomba. Mégis csak más lenne, ha Ferihegy is a régi-új kurzusnak termelne közvetlenül. Kevesebb pénzt persze, mintha egy profi nemzetközi szakcég működtetné és róná le a haszon utáni közterheket, de ez csak keveseknek fáj. Azon néhányaknak, akik adófizetőknek minősülnek, s egyebek közt szent kötelességük lesz kipótolni a büdzséből az államinak meghagyott Ferihegy miatt hiányzó összegeket.
De ki ne viselné szívesen a jó adózó cím mellett a sokat adózó címet is?
