A börtönnőgyógyász apai örömöknek néz elébe! - jelentette be a múlt héten a kalocsai női börtön egyik hosszú távú lakója. Végre egy hír, melynek köze nincs politikushoz, kormányhoz és ellenzékéhez. Egyszerűen csak arról szól, hogy egy férfi meg egy nő összebújt egymással nem túl természetes körülmények között. S amennyiben a nőgyógyász nem titkára, elnöke valamelyik parlamenti párt helyi szervezetének, akkor e hír közlésével - átvételével - nem teszünk mást, mint kiszolgáljuk azt, akiért vagyunk, az olvasót. Az egyiket. Szinte név szerint: squib urat, vagy hölgyet, aki az éppen egy héttel ezelőtti Múlt heti fonákságokon felbuzdulva írta: Látom, "megszólalott vala" megint a "negyedik hatalmi ág" igen tisztelt képviselője. Valahogy azonban, mintha kissé szószátyárrá sikeredett volna a karcolat....! Van ebben minden, ami manapság bánthatja a magyart, Détér Enikótől Orbánig, Gyurcsányig, érettségi tételekig. Olvasgatom többször, megrágcsálom a témát, mert keresnék benne valami értelmet. Azon túl is, hogy értem én, ünnepek vannak, tehát az ügyeletes sajtósnak nagyobb tere nyíllott az önmegvalósításra. Bárhogyan próbálom azonban értelmezni ezt az "összeokádott zürzavart", csak nem jutok más következtetésre, minthogy : vagy én vagyok egy teljesen hülye, kulturálatlan barom, aki még a "szatíra" ellen is be van oltva, - vagy a valóban nagyon is kedvelt "fogyóeszköz" a sárazsadányi furmint...
Ezért fontos, hogy akadnak serény nőgyógyászok és férfiakra vágyó rabnők, mert jóvoltukból kiszolgálhatjuk olvasóinkat, Orbántól, Gyurcsánytól, érettségi botránytól - és igaz persze, a szépséges Détár Enikőtől - mentesen mélyedhetünk el az előző hét történéseiben. Nem zavarunk olvasói lelkületet azzal, hogy politikusokat, nem túl szimpatikus politikai tetteket, cselekedeteket sorakoztatunk egymás után. Dugjanak csak a nőgyógyász urak, elterelve a közfigyelmet a közélet fonákságairól.
Valahogy ráérezhetett squib úr, úrhölgy legfőbb vágyára az az élőlénytípus is, amelyiknek hétköznapi foglalkozás és programja az, hogy politikus. Bár ő talán nem is tudta, de minisztériumi sajtóosztálya gondosan informálta a lapokat: Szanyi Tibor focizni készül. A múlt heti értesítésből kiderült, hogy azokban az órákban, amikor írásunk megjelenik az interneten, a gazdasági tárca politikai államtitkára Etyeken kergeti a bőrt, hogy kikkel és kik ellenében, azt a múlt heti iromány nem hozta a sajtó tudomására. Az derült csak ki, hogy az egyik csapatban borászok, a másikban politikusok esküdtek fel arra, hogy eltalálják lábbal a labdát. A 11 borásznak és a 10 további politikusnak nincs neve - a minisztériumi közlés szerint. De aki megkeresi a térképen Etyeket, az másmilyen, sokkal érdekesebb fociösszefüggésre akad, akár pedig mindegy, hogy ki is az a 22 rohangáló ember a helyi arénában. Egyrészt eszébe jut egy név, Demján Sándoré, aki nem csupán ott él a Pest és Fejér megye határán lévő faluban, hanem ott hozza létre filmstúdióját is. S most már van is rá ideje, hiszen több éve, hogy váratlanul becsapta maga mögött a Magyar Labdarugó Szövetség ajtaját, megszűnt ott elnöknek lenni. Másrészt, ha a térképen az országút csíkját követi az érdeklődő, akkor megtalálja a labdarúgással leginkább fertőzött falvakat, Alcsutot, meg Felcsutot. S mint tudjuk, ehelyütt van olyan csaknem helybéli, akiről egy ország tudja, hogy szereti a focit. Oly annyira szereti, hogy azt még maga Mészöly Kálmán - a korábbi idők világhírű labdarúgója, az elmúlt hét ligaelnöki választás ezüst érmese - is mély meghajlással ismer el. Szanyi Tibornak szerencséje, hogy a szomszéd falu középcsatára nem megy át dekázni Etyekre akkor, amikor az államtitkár kísérli meg eltalálni a bőrt. Vélhetően legkevesebb két okból nem teszi ezt az alcsutiak és felcsutiak üdvöskéje. Egyrészt, mert neki nincs olyan meze, mint amilyenben Szanyi államtitkár játszik, másrészt nem az etyeki, hanem a sárazsadányi bort szereti, s ebben teljes egyezségre juthat a mi olvasónkkal, squib urral, avagy squib úrhölggyel.
A foci szerencsére nem politika, csak egy levegővel töltött bőrdarab, amelyet kevesebben kergetnek, többen pedig a partvonalon túlról imádnak. A múlt héten szerencsére más hírek is gömbölyűre sikerültek, így - elvégre úri huncutság - tartósan elkerülhetjük a politikát. A T-Online, leánykori nevén Axelero pár nappal ezelőtt meghirdette, hogy Angyalföld észeki részén anyavállalata, a Magyar Telekom (rövidítve angolosabban, T-Com) talán felszedi a fény-, vagy üvegkábelt. Azt, amelyikből "kifolyik" a szélessávú internet. Mert kifolyik, tudják hozzáértő szakemberek, csak azok nem, akik időnként megkísérelték eladni az Axelero ADSL szolgáltatását a helyben szomorkodó állampolgároknak. Ámde a múlt héten már nem az Axelero, hanem a T-Oneline ígért nem egyebet, mint azt, hogy 2007-ben az internetező háztartások 80 százaléka - 995 ezer előfizető - szélessávon kapcsolódik majd a világhálóra. Persze lehet, hogy nem tudunk olvasni, s nem találjuk meg a sorok között a lényeget, a 20 százalék ugyanis az a legmodernebb módon bekábelezett Angyalföld, ahol változatlanul képtelen a szélessávú szolgáltatásra a T-Online mamája. Tényleg nem tudunk olvasni, értelmezni, a változásban a változatlant felfedezni. A sztahanovista siker - már a nyolcvan százalék röhögve internetezhet - az angyalföldieknek átvágás, nota bene: vélhetően legelőször ott, a XIII. kerületben ígérhették meg a szélessávot, akkor, amikor a régi vezetékeket kicserélték a használhatatlan új típusúakra. A módszer teljesen azonos az útépítés nagymestereinek gyakorlatával, akik ugyancsak a múlt héten hozták nyilvánosságra ígéretüket. Azt, hogy törekvésük szerint potom 200-nál több kátyú nem lesz a pesti utakon. Ha tehát kedves olvasó, eltörik autód féltengelye, akkor te nem ott kocsikáztál, ahol ígérettel leterítették a megelőzőleg szitává lyukadt utcát, hanem voltál oly ökör és megkerested a 200 lyuk valamelyikét.
Amennyiben véletlenül elköveti azt a képtelen marhaságot a fővárosi kátyútlanító műintézet, hogy a dolga teljesítésének legalább a szándékát kürtöli világgá - 0-ra csökkenti a kátyúk számát -, akkor rögvest két öngólt lő. Egyrészt elő lehetne venni őket a törött féltengely, a szétesett gömbcsukló miatt, hiszen a lyuk azért van az úton, mert nem teljesítették a 0-s ígéretet. Ma viszont mondhatja a fővárosi kátyútlanító műintézet, hogy ő mint az állat dolgozik a tömedékelés eszeveszettül nehéz munkáján, de az a dühöngő baromarcú nem a kisimított utakon jár, hanem elmegy tankcsapdákat keresni, hogy kivégezze a köpenyt, a felnit, a féltengelyt, meg a gyereket, aki a kinyiffanó autóban ül. A másik öngólt pedig azzal lőné be a fővárosi kátyútlanító műintézet, hogy elvégezné maradéktalanul a munkáját, s mert nem lenne dolga, elzavarhatnák a sunyiba. Amit most is megtehetne a műintézetet tulajdonló főműintézet, hiszen vélhetően most sem dolgoznak a kátyútlanítók. Az ugyanis bizonyítható, hogy a főváros polgárai mindig ott közlekednek, ahol a kátyúk vannak, avagy: ott vannak a kátyúk, ahol a népek közlekednek. Magyarul, ott mindig vannak kátyúk, ahol a budapestiek autóznak, vagyis ott nem, illetve sehol sem dolgoznak a kátyúelhárítók. Vagy ahol lyukat találnak és betömik, az nem a budapesti utca, hanem mondjuk a Hold. Nem a Hold utca - az lyukas - , hanem az égitest, amelyik Hold névre hallgat, s krátereit szabad szemmel talán nem is látjuk.
Nagyapáink idejében a szakma szakma volt és a szakik oda-vissza tudták. Ezt nem azért írjuk, mert úgy találjuk, hogy a mai kátyúzók ősei be tudták tömni az utakon tátongó lyukakat. Nagyapáink idején - nem csupán a macskaköves városi utcákon, hanem a betonozottakon is - lovak is vontattak kocsikat, s a négylábú erőgépek bizony erőlködtek sokszor, de nem azért, hogy valamit visszatartsanak, hanem azért, hogy valamitől megszabaduljanak. Ez a valami pedig feltöltötte az autókkal amúgy is keveset használt utak lyukait. Ha például rendes volt a jeges, s lovaival a belvárosi Bank utcában keletkezett betonhasadék fölött állt meg, hogy üvöltözésére - Itt a jegeeees! - összetóduló helybélieknek kimérje a hideg árut, távozása percére már kiegyenesedett az út, nyoma nem volt a beton hiányosságának. De nagyapáink korában nem csupán a jegesek, meg ahol nem jártak ezek a szolgáltatók, a kátyútlanítók tudták a mesterségüket, hanem például a kohászok is.
Diósgyőrött vagy kétszáz éven át zavartalanul adták át az apák a fiaiknak a szakmát, s mondogatták, hogy az ükapátok saját kárán tanulta meg, mivel is jár, ha az izzó salakot vízre önti. Ment is ez 2005 májusának közepéig, egészen addig, ameddig az új idők kiművelt emberfője Diósgyőrött rá nem öntötte az izzó salakot a vizes talajra. S amint ükapjának nagyapja, a mai kor kiművelt emberfője is egy jól irányzott mozdulattal felgyújtotta a környéket, s csak azért nem űzte ki a százegynéhány métereket repülő, izzó, több kilós salakdarabokkal a törököket a diósgyőri várból és környékéről, mert a törökök jóval korábban távoztak, kis szünet után átadták a helyüket más nációknak, a helyi kohászat esetében az ukránoknak. De a múlt heti gyorstüzelő modern kohászat illetékes főnöke - Tóth Béla nevű nyilatkozó - megnyugtatta a tévénézőket, meg a helybélieket, hogy egy kohászvállalatnál már csak így szokott lenni, időnként bajjal jár az acélgyártás. A kohászat környékén lakó emberek ezt most hallották először, nyilván hosszan tartó anyázásban törtek ki: nagyapáik, dédapáik, akik abból a pénzből vettek lakást, házat, amit a kohászatnál kerestek, hogy a büdös fenébe nem gondoltak leszármazottaikra, akiket a rájuk hagyományozott ház udvarán agyon csap az égből potyogó izzó kohósalak.
Csupán a non-profit szervezet megjelölést nem értjük. A hölgyeknek a házhoz szállítás eszközével munkát adó - Hamburgban például callgirl service elnevezéssel ismert - szolgáltatás hogyan képes non-profit szervezetként, egyenesen szeretetszolgálat jelleggel működni? De talán mégse most válaszoljunk rá, elvégre uniós ügyről van szó, derült ki a múlt heti közlésből, az pedig akár politika is lehet. Márpedig sárazsadányi furminthoz - squib úrunkéhoz, úrhölgyünkéhez hasonló politikai bódulathoz - nem jut hozzá minden olvasó. Különben is: a sárazsadányi hegy levét a máshol - Népszabadságban, Népszavában, ÉS-ben - politizálók a múlt héten szinte már teljesen megitták, elvégre történt egy és más a bíróságon, de mi megvédjük a mi squib urainkat, úrhölgyeinket a politikai inzultustól. Hiszen ezt teszi saját magával milliónyi más honpolgár is széles-e hazában, még ha nézi is, de nem látja mi történik - s ugyebár így azért sokkal kényelmesebb, elviselhetőbb az élet?
