Ebben a havas időben stílusosan ünnepelhettek volna a Horváth Csaba országgyűlési képviselő nevével fémjelzett köztársaságban. A második kerületben, ahol az év utolsó napjaira kitört a politikai béke, ezen új minőségének köszönhetően a városrész nemcsak Budapesttől, hanem az ország egészétől is markánsan elkülönült. A honatya-polgármester közleménye - mely egy bezárással fenyegetett honvédségi lovarda megmentését ünnepelte - azt részletezi, hogy "a kerület vezető politikai erői, az önkormányzati képviselő-testület, s jómagam egyetértünk abban, hogy a Lovarda olyan különleges értéke a kerületnek, amelyre minden budapesti polgár joggal lehet büszke" És: "a Hidász utcai Honvéd Lovarda ügye egyértelmű példája annak, hogy a tudatos civil-polgári fellépés és a helyi politikai erők összefogása, a tárgyalókészség együtt valódi értékteremtő erő". A nagy L-betűs lovarda apropóján jóformán megfogalmazódott az egymásra talált politikai erők szülte új, háborúmentes övezetnek, az akár önálló köztársaság alkotmányának a felvezető egy-két mondata.
Hurrá! Egy hely, ahol lehet élni, de legalábbis lovagolni. Addig mindenképpen, ameddig le nem pottyan a gyakorlatlan polgár a négylábú tetejéről. Szerencsés esetben a jelenlegi puha hóba zuhan csak, abba az évről-évre megjelenő természeti jelenségbe, amely a múlt héten is rettenetesen vad támadást intézett a hókotró járműveket, sót, meg homokot tulajdonló szakvállalat ellen. Szóvivője, mint rendesen, most is bebizonyítja, hogy egyrészt a hó rossz utcákban hullott le, nem ott, ahol felkészülten vártak rá, másrészt cége és mind a 100 hókotrója megküzd az elemi erőkkel. A másik utcában. Hozzánk képest. Mert nálunk - a szóvivő várható nyilatkozatai szerint - a házmestert, vagy a lakóközösség lapátos emberét terheli a felelősség, aki a járdát elfelejtette sóval és homokkal behinteni.
#page#
(Folytatás)
A Magyar Köztársaságban sosem volt és sosem lesz hiány szóvivőből, meg szakértőből. A kettő különös ötvözete tavaly tavasszal a kátyúk védelmére kelt, egy rádióban nyilatkozva vétkező, felelőtlen honfitársnak kiáltotta ki azt az autóst, aki gyorsabban hajtott kocsijával, mint az óránkénti 30 kilométer. A nyilatkozó tavalyi hölgy percei következhetnek megint az éterben, mert megszólaltatásának oka - a kátyú - a helyére került ismét. Például a Vágány nevű utcát tisztelték meg a terebélyes és a magmába való betekintést is lehetővé tevő mélységű lyukak, melyeket kevesebb, mint 10 hónappal ezelőtt tömtek be az arra járó buszok sofőrjeit szórakoztató szlalomozásra késztetve. Örömmel jelentjük az ünnepeket szabadságon töltő pilótáknak, a személyautók vezetői és a buszsofőrök szolgálatos kollégái a múlt héten felavatták a Vágány utca ismét lyukban gazdag szlalom pályát. Egyébként a társszóvivő cége - a közterületi hóeltakarítással megbízott fővárosi vállalat - gondoskodik a fokozatosságról, a hó ugyanis önként és dalolva betömi a kátyúkat, melyek csak sűrű belehajtás után tárják fel lényegüket, tengelytörő erejüket.
A tél az ötletek időszaka is, ilyenkor nem is kevesen eredeti megoldásokkal igyekeznek védekezni az időjárás viszontagságai, vagy egyszerűen csak a drágább élet anyagi természetű problémái ellen. Így volt ezzel Liska Tibor, a közgazdaság-tudomány fenegyereke is, aki vállalkozáskutatói alapítványától kapott, szinte láthatatlan jövedelméből telente jóval nehezebben jött ki, mint a nyári hónapokban. A kilencvenes évek legelején, karácsony előtt interjút adott az akkori Magyar Nemzetnek, s amikor a megjelenés előtt láttamozta a kéziratot, szinte pironkodva, tőle szokatlan bátortalansággal megkérte a szerzőt: ugyan legyen már kedves megkérdezni a főszerkesztőt, hogy - amerikai meg nyugat-európai mintára - kaphatna-e egy kis honoráriumot ő is a szellemi közreműködésért? Hogy jön ez a Liska-történet ide? Hát úgy, hogy a múlt hét csütörtökén megjelent Magyar Hírlapban ez volt olvasható: "Kerényi Imre lapunk megkeresésére azt mondta, kérdéseinkre csak félmillió forint plusz áfa összeg befizetése után hajlandó válaszolni, így reagálásától eltekintettünk".
Isten ments, hogy egy lapon emlegessük Liska Tiborral Kerényit, már csak azért sem, mert az akkori Magyar Nemzet akkori főszerkesztője keresgélte - igaz, nem találta - a honorálás valamiféle megoldását, a mai Magyar Hírlapnál pedig jót vigyoroghattak a celldömölki főszereplése óta folyamatosan forradalmárkodó Kerényi ötletén. Bár ami azt illeti, megérdemelt volna egy kísérletet a rendező ötlete, azt ugyanis jó lett volna tudni, mit kezd az áfával, mint végső felhasználó. Nyilatkozatainak hangvételéből arra következtetünk, hogy a jelen kurzusnak - ennek a "vircsaftnak" - egy fillért sem fizetne, bármennyire is a fegyelmezett polgár sajátja az adószabályok megtartása. Sőt, megnyilatkozásaiból másra is következtetünk, arra például, hogy anno, a főiskolán az államról szóló lenini hipotéziseket alaposan megtanulhatta. Sőt, ha úgy vizsgázott belőle, mint ahogy a Magyar Hírlap idézte is tőle, akkor nem ötöst, hanem hatost véshettek az indexébe. Olvassuk ugyanis: "Nagyon jó lenne a jogállam eszközeivel rendet csinálni ebben az országban, de ha ez nem működik, akkor lehet, hogy más módszerhez kell nyúlni". Az Állam és forradalom "meghaladása" azonban nem sikerülhet mindig maradéktalanul, maga Kerényi is hozzányúl régebbi politikai technológiákhoz, úgy tűnik, olykor révais, néha aczélos eszközökhöz. Erre következtethetünk a Magyar Hírlap idézte korábbi Kerényi-féle celldömölki polgári körös megnyilatkozásból: "...kijelentette, szerinte az állam feladata beavatkozni a média piaci viszonyaiba, és a szellemi életet is az államnak kellene szabályoznia". Hála Kerényinek, az eddigieknél is egy fokkal jobban becsüljük Rogán Antalt és Deutsch Tamást, a Fidesz nevében mindketten elhatárolódtak ugyanis a rendező (celldömölki) forradalmi szavaitól.
#page#
(Folytatás)
A színházi ember kirohanását sokkal prózaibb okokból is fölöslegesnek tekinthetjük. Hiszen mielőtt az állam beavatkozna a médiába, a szellemi életbe, megteszi azt más. Például Bözsike, a titkárnő, korszerűbben: asszisztens. Bözsike ott ül a titkárság kellős közepén, ahol a számítógép képernyőjén megjelenik egy jel, e-mail érkezett. Bözsike pillanatok alatt felméri a helyzetet és dönt: valami újságíró az már megint, gombnyomás, s a levél örökre eltűnik. Így aztán teljesen természetes, hogy a firkász, bizonyos Hugh Carnegy, a múlt héten hiába reklamált. Ha küldött is levelet - e-mailt -, az a magyarországi Bözsi-szűrőn nem jutott át: újságíró, pláne, ha nem a mi kutyánk kölyke, menjen a jó édes anyjába, ha nem vette volna észre, karácsony meg szilveszter van, no meg egyébként is, ki a fene áll szóba az ilyenekkel.
Bözsi győzött, Hugh Carnegy, a Financial Times szerkesztőségvezetője pedig hiába állítja, tiltakozó e-mail üzenetet küldött a Fidesz szóvivőjének. Révész Máriusz nem tagad, hanem igazat mond, hiszen tényleg nem kapott üzenetet, hiszen az újságíró-gyűlölettel feljavított Bözsi-szűrő a politikai jobb és baloldalon, kormányban és árnyékkormányban, valamint a politikusokat majmoló hivatalnokok háza táján kifogástalanul működik.
Az FT-s előzmény nem a múlt hétnek, hanem december közepének a "fonáksága", a Financial Times akkor jelentette meg hatoldalas mellékletét arról a magyar gazdaságról, amelyről mint mindig, ezúttal is tárgyilagosan érvelt. A különbség annyi, hogy az ország-mellékletekben (a világon - és persze nálunk is - minden lap álma) lehetőség van hirdetésekre, PR- vagy ahogy a szakma mondja, X-es cikkekre, melyekkel szoktak is élni a vállalatok és az adott állam hivatalos szervei. A Fidesz a jelenlegi Magyar Nemzetben - amelyik ugyancsak boldogan közölne ország-mellékletet Angliáról, kivált, ha tudná, hogy a brit kormány és a brit cégek készek megvenni hirdetéseknek, fizetett cikkeknek felületet az angol gazdaságról szóló szakírói, újságírói írások mellett - nekirontott a Gyurcsány-kabinetnek. A múlt hétre már Deutsch Tamás azt jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot akar annak kivizsgálására, hogy a kormány mennyit költött az "öntömjénező propagandára". De ekkorra már kikérte magának a vádakat a Financial Times, mondván, a lap véleményét nem lehet megvásárolni. Igaz, ekkor is "csak" a Bözsikés utat választották, s ki is vágták őket e-mailestül, mint macskát....
Azóta tudjuk, a londoni levelezők, bár újítottak, de még mindig nem tanultak a történtekből. Nem a szóvivőnek, hanem magának a pártelnöknek címezték újabb levelüket, de ha Révész Máriusz előszobájában megtalálható a magyarországi politikai gyakorlatban párt-függetlenül rendszeresített sajtóelhárító Bözsi, akkor Orbán Viktor előszobájában alighanem a Fő Bözsikék egyike ül. A végkifejletet a múlt év végére azonban már nem a (világ)lap e-mailezgetése jelentette, hanem hatvanöt újságíró közös nyilatkozata, a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók szövetsége azt vetette papírra, hogy a Financial Times londoni szerkesztősége és budapesti tudósítói egyaránt visszautasították az állításokat, valótlannak és hitelrontónak minősítve azokat. Ez azt jelenti, hogy a külföldi újságírók elutasítanak minden olyan kísérletet, amely hazugságokat terjeszt a HIPA tagjairól, vagyis azt, hogy hamis, részrehajló, megvásárolt cikket írt volna az FT-ben a magyar kormány igényére Christopher Condon, aki a külföldi tudósítók szövetségének, a HIPA öttagú elnökségének tagja. És persze közvetlen kollégája, társszerzője, Kester Eddy, aki véletlenül a HIPA elnöke.
#page#
(Folytatás)
Kicsit érthetetlen persze, hogy a Bözsik és Fő Bözsik uralta politikai közéletet miért elektronikus levelekkel bombázgatják a Budapesten dolgozó - azaz a helyi viszonyokat ismerő - szerkesztő urak, de ez az ő dolguk. Mint ahogy az is, ahogyan véleményt formálnak a magyar gazdaságról, amelyhez az eligazító számokat, információkat nem is olyan egyszerű beszerezni. A nyári szabadságolásos időknél is kevesebben dolgoztak és figyelték a politikai és gazdasági élet híreit december 30-án, azon a napon, amikor a folyó fizetési mérleg harmadik negyedéves számainak közlésekor a jegybank azt is ismertette, hogy az idei első és második negyedévi adatokat is felülvizsgálta. Ezek szerint a folyó fizetési mérleg hiánya az első negyedévben 1,545 milliárd euró, a második negyedévben 1,812 milliárd euró volt. Így az első háromnegyed évben a folyó hiány 5,053 milliárd eurót tett ki. Az első félév folyó fizetési mérleg hiánya összességében mintegy 110 millió euróval lett nagyobb a revideált számok szerint. A változást a Központi Statisztikai Hivatal áru- és szolgáltatásforgalomra vonatkozó adatainak felülvizsgálata eredményezte.
Meglehet, a külföldi tudósítók, ha hazautaztak pár napnyi pihenésre, nem hisznek majd a szemüknek visszaérkezésük után. Hatalmas változásokon ment keresztül Magyarország, hiszen egészen más számok igazak a megérkezésük után, mint amelyek igazak voltak a vakációjuk előtt. Ellentétben velük, honunk polgárainak ez az adatmódosulás nemigen tűnik fel, már csak azért sem, mert nem azzal traktálják őket naponta, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya mennyivel több vagy kevesebb, hanem azzal, hogy eszelősen jól megy a gazdaságnak, illetve itt a vég, a csőd, s tíz Bokros sem húzza ki a válságból az országot. De ezt most tegyük félre, elvégre a szilveszteri vidámságot nem célunk "lenullázni". Hála a The Economistnak, nem maradtunk költségvetési - mégpedig adópolitikai - hír nélkül az óév utolsó pillanataiban sem. Tekintettel a szilveszteri hangulatra, egy apró információ időleges mellőzésével találós kérdéssé formáljuk a hírt. "...kormánya megsarcolni kívánja a szexiparágat is a költségvetési deficit csökkentése érdekében. Az erotikus segédeszközök és pornófilmek eladásából származó hasznot akarják ugyanis extra adóval sújtani, mégpedig 25 százaléknyival. A szexcsatornák után az előfizetői díjak ugyancsak több adót tartalmaznak majd".
A találós kérdés nem is lehet más, vajon kinek - mely ország kormányfőjének - a kabinetje gondolja úgy, hogy a szexipari sarc kihúzhatja a pácból az ország költségvetését? Könnyítésül: Magyarországon november közepén már döntöttek a 2006-os adókról.
