Ugyanolyan fontos a hagyomány, mint a modern városfejlesztés. Ez bizony annyira megszerethető állítás, hogy már költözünk is a bölcselethez rendelt arc tulajdonosának városába - választani. A pesti, egészen pontosan angyalföldi polgár - ha még nem késte le - átjelentkezik Eger városába. Azért oda, mert az ottani polgármester, Nagy Imre itt, a főváros kellős közepén, az angyalföldi metró megállójában mosolyog ránk, mellé biggyesztve a hagyományokra, s a modern városfejlesztésre utaló mondattal. Most, hogy az erőt is demonstrálja nekünk az egri polgármester pártja, nyugodtan ügethetünk haza - röhögni. Azon a családon, amelyiknek a múlt héten is már reggeltől estig és estétől reggelig a nászágyára bámult Nagy úr párttársa, Tóth úr, aki nem mellékesen Angyalföld gyakorló polgármestere. Igaz, ezt fényképe(i) segítségével tette. A modern lakóház második emeleti lakásának ablaka előtt ott fityeg a két fotó, s hogy ne legyen túl egyszerű az ágyból is a képekre látó lakók élete, kaptak egy találós kérdést is. A portré melletti szabad, alapvetően piros mezőben ugyanis három darab kék cédulára emlékeztető valaminek a rajz díszeleg. A kérdés: mik ezek? Ha az ablak mögött öregebb népség lakna véletlenül, akkor nem is lenne baj, értenék. No de a fiatalabbak? A második találós kérdés: a polgármester kékcédulás üzenete a Madarász utcára néző ház második emeleti nászágyán vajon termékenyen hat-e?
Nagy Imréhez - fotójához - legalább nem társulnak cédulák, bár a metrómegállóban látható óriásplakátjának háttérdíszítése megfejtésre vár: a talajból csőtörésre emlékeztetően feltörő víz bizonyosan jelent valamit. Hogy mit? Azt bizony nincs ideje kiderítenie a megérkező metróba beszálló utasnak. Útközben is csak arra gondol, hogy az egri hagyományt - ott a törökök előtt is volt már vagy 100 kilométer pince, alagút - a modern budapesti városfejlesztés átvette, mert metróalagutakat fúrt és fúr ma is, igaz, az összteljesítmény alatta marad az egri 100 kilométernek. A polgármester mellett feltörő vizet ezzel még nem sikerült megfejteni, de legalább részben tudjuk, mi van a föld alatt. Egy másik metróállomásnál például érdekes ajándék, melyet a budapestiek kaptak a minap.
A Nyugati téri aluljáróban még a lehető legszegényebbek is rácsodálkozhatnak az ajándékra, s nyomban el is önti őket a boldogság, hogy teljesen váratlanul ők is haza mehetnek. Az aluljáró padlójára ragasztott "gumitérkép" segítségével. A felülről lefényképezett budapesti házak alkotják a térképeket, s így a "Nyugatiban" manapság sem ritka szerencsétlen hajléktalanok legalább a tetőn át beléphetnek egykori otthonukba. A gumitérkép és a hazatérő hajléktalanok talán még figyelmeztetnek is, mégpedig egy igencsak gyarapodó testületet, amelyiknek ugyancsak gyarapodó feladatai közé tartózik a vagyonosodás számonkérése.
A most már rendőrökkel, vámosokkal dúsított adóhatóság talán csak az aranyeret nem fogja a gyarapodás részének tekinteni, minden másról papírral, igazolással kell rendelkeznie mindenkinek, sőt a papírtok hitelességét is papírral kell majd igazolnia annak, aki az APEH célkeresztje elé kerül. No de az a hajléktalan, aki ma már csak rálépni tud egykori lakására a Nyugati téri fényképen, milyen viszonyba kerülhet az adóhatósággal? Nem befizet, hanem visszakap? S milyen viszonyba kerül az, akiről kiderül, hogy képtelen volt gyarapodni az elmúlt tíz-húsz-harminc évben, noha van fedél a feje fölött? Mi lesz azzal, aki évről-évre csak egy picit keresett többet, a több pénzéből pedig mindössze több színházjegyet vásárolt? Előveszik őt is, de azzal, hogyan mert nem gyarapodni, nem felhalmozni, hogyan volt képe csak szellemiekben gazdagodni? A választ - hiszen a hatóság előtt alighanem mindenki gyanús - meg sem várják, csak azt mondják, no, akkor mars a sarokba, de előtte a pénztárba, egy hangyányi büntetést sosem árt befizetni! Ha azonban azért erősít, gyarapít létszámot az adóhatóság, mert az ellenállásra, engedetlenségi mozgalomra buzdító ellenzéki politikusok szavait híveik adómegtagadásnak fordítják le, akkor rendben is van a "fegyverkezés": adóból nincs jobboldali meg baloldali, csak befizetett, meg be nem fizetett közteher. A jó polgárnak volt az ismérve eddig a pontos adófizetés, most a jobboldali jó polgárnak az lesz-e, hogy képes tönkre tenni az országot az adófizetés megtagadásával? Ha emiatt erősít az adóhatóság, akkor már csak egy apróság kell, az, hogy legyen vér is a pucájukban, kocsonyaként reszketni ugyanis kis létszámú APEH is tudna.
#page#
Rinyálni, ha nem is adóalanyi, csak alanyi jogon, egy dél-magyarországi kis falu népének kell igazán. Az istvándiaknak. Többségük valóságosan be is csinál, különös tekintettel a higiéniai előírások tökéletes és következetes mellőzése miatt. A múlt héten is annak kelt híre, hogy nem sikerült (most sem) a falu határán belül tartani a Hepatitis-járványt. Ámbár most - dokik, figyelem - lehet, hogy más miatt fosnak a helybéliek. A néhány héttel ezelőtti és a legújabb járványhír között az istvándiak megörvendeztették az ország népét az ugyancsak róluk szóló sínhírrel is. Voltak oly kedvesek és pár tonna vasúti sínt leszereltek a talpfákról, majd jármű mögé kötötték az otromba vasakat és szántóföldeken, dombokon, völgyeken keresztül hazavonszolták. Több menetben is rinyálhattak eközben. Először azért, mert hátha követik őket a vonat nélkül maradt gyalogos utasok a bosszú reményében. Másodszor azért, mert maga Kóka János gazdasági miniszter vághatott volna neki gyalog vagy helikopterrel a síneket visszaszerzendő, mondván, ő nem így akarja felszámolni a szárnyvonalakat.
Tény, okkal rinyáltak az istvándiak, mert időnek után a rendőrség érkezett meg falujukba. De addig is okuk lehetett némi idegeskedésre, mert előre talán nem is tudták, hogy a vas-, leánykori nevén MÉH-telepről visszaküldik-e őket azzal, hogy sínnel már jól el vannak látva, ám ha szeletelt vasáruként vinnék vissza azt a pár tonnányi anyagot, akkor beférne a portéka a sufniba. Ekkor jöhetett a rinya újabb felvonása, hiszen el kellett dönteni, hogy a szomszéd falutól, vagy a térség áramszolgáltatójától közvetlenül jobb-e ellopni a vasszeletelő kézi készülékeket működésbe hozó energiát. Meglehet, a dél-dunántúli tisztiorvosi szolgálat az újabb istvándi betegektől vett vizsgálati anyagokban nem(csak) a megszokott Hepatitis-járványt okozó baktériumokra, hanem vasreszelékre is bukkan. Állítólag ez utóbbi okozta kórság nem otthoni karanténnal egészen jól gyógyítható, de csak akkor, ha a vastelepiekkel együtt kezelik a pácienseket.
Ha viszont e napokban zárják el a külvilágtól Istvándi lakóit, akkor megfosztják őket attól, hogy Budapestre vonatozzanak háztűznézőbe. Bár azzal, hogy fölszedték a síneket, maguk is sokat, majdnem annyit tettek a közlekedés megbénításáért, mint Gaskó István és csapata. Ha persze a vasúti pályák karbantartói - ott, ahol nem előzték meg őket az istvándiak - megtagadják a krampácsolást, azaz általános vasutas sztrájkot kezdenek, akkor elérik azt is, hogy vidékről vonattal nem tudnak a fővárosba érkezni azok, akik Budapest lángba borítását tekintenék meg szeptember 21-én. Az ilyen MÁV-sztrájknak van tehát értelme és értéke. A "demokrácia harcosaként" bemutatkozó, de amúgy ismeretlen CD-lemezes tűzimádó huszadikáig adott haladékot a kormánynak a lemondásra. Igaz, azt nem közölte a rádiós szerkesztőségeknek elküldött üzenetében, hogy ha Gyurcsányék elvonulnak, akkor kik következnek és mit tesznek. De ez igazán nem nagy talány, hiszen bizonyos gyakori megszólalók azonnali adócsökkentésre, sokszoros állam-eladósításra, a külföldi és hazai tőkétől történő másodpercek alatti megtisztulásra bármikor készek kárhoztatni az országot.
Mélyen tisztelt 6-tól 8 évig távolra készülő múlt heti terrorfenyegető úr! El tetszett felejteni pontosítani. Piromán vágyait még értjük, de azt már nem, hogy Párizs lángjaiért epekedve kire tetszene rágyújtani Budapestet? A legutóbbi francia csetepatét nagyrészt az országba betelepült - piromán úr, ön bizonyára így nevezné őket - külvárosi idegenek, színes bőrűek, nem francia áriák kezdték. Ha ön, 6-tól 8 évig távolra készülő terrorfenyegető úr, Budapest lángba borításán szorgoskodik párizsi mintára, akkor kit tisztelhetünk önben? Nem fél attól, hogy az olykor a Hősök terén bakancsban, kopaszra nyírt fejjel és csíkos zászlóval gyülekező - állítólag maholnap a Parlament elé készülő - hivatásos idegengyűlölők megtalálják kendet és a saját gyufájával felgyújtják magát?
Szerencsére a gyújtogató-fenyegető úrnál még a Budapesti Értéktőzsde is komolyabban vehető. Pedig éppen szeptember 18-án vállalkoznak arra, hogy tartós kacajt előidéző módon kikölcsönzik a virtuális, azaz internetes börze parkettjét. No persze bizonyára azért, hogy a múlt pénteki zárásig becsületesen zuhanó tőzsdét valóban illik felvidítani. A múlt héten írt levelükben meg is hirdették, hogy - idézzük - szeptember 18-tól indul az internetes tőzsdejátékuk, s a börze parkettjén méri össze tudását, erejét és szerencséjét a magyar kajak-kenu, a magyar öttusa, a magyar vízilabda és a magyar vívóválogatott.
Azaz nem páston, hanem parketten, esélyt adva a labdajátékosoknak, valamint a mindent nyerő kajakozó hölgyeknek. Főleg az utóbbiak azok, akik igényes készletekkel, világbajnoki aranyakkal, érkezhetnek az újabban már e nemesfémmel is kereskedő tőzsdére. Azt bizonyára üzleti titoknak tekinti a honi tőkepiac, hogy mitől lesz jobb a részvényekkel való kereskedés, ha Kovács Katalin is a parkettre lép. De sebaj. Nem kell mindent tudnunk, csak azt, hogy amíg a Kovács-Janics páros és a többiek kedvükre vidámkodhatnak a virtuális tőzsde valóságos parkettjén, addig bizonyosan nem kell törődnünk sem városgyújtogatókkal, sem az adónemfizetői engedetlenség mozgalmáraival.
Addig ugyanis béke van.
